Az ember tanul a hibáiból! Vagy mégsem?

Ha előtted égeti meg magát valaki tűzzel, te sem próbálsz tovább a lángokkal játszani. Ha a szemed láttára töri ki a nyakát egy kútban, csak nem ugrasz utána. Lehet és érdemes is mások hibáiból tanulni, de az igaz leckét azok az esetek adják, amik a te károdra történnek. Sok hiba, sok tanulság. Az ember komoly érzelmi ellenállást követelő dolgokat nem tanul meg könnyen, vagy talán soha.

 

Lassan olyan nyugodt és türelmes leszek mint Colombo kutyája. Úgy látszik, hogy az ember csak megtanul egy idő után először gondolkodni, és csak később cselekedni. Még mindig hirtelen haragú, temperamentumos és impulzív vagyok, de már hagyok magamnak kiskapukat és egyre többször hiszem el magamnak, hogy a nagy levegő és a százig számolás működhet.

„Ráér az a hülyeség holnap is. Holnap meg már hátha nem is akarom annyira.”

Megszámlálhatatlanul sokszor el lehet követni ugyanazt a hibát. Hiszen először azt hiszed, hogy csak véletlenül alakult most így, a következő pár alkalommal már feltételezed, hogy ennek általában nincs jó vége, aztán sokadszorra(nagyonsokadszorra) belátod, hogy az az egy százalék és annak az esélye, hogy ez most a kivétel lesz, nagyon kevés és valószínűleg nem éri meg.

Könnyebb dolgunk van, ha a szituáció nem kifejezetten érzelmekhez kötött. A „késsel nem hadonászunk” és a „pocsolyába nem lépünk” kaliberű dolgokat aránylag gyorsan magunkévá tesszük. Aki túlontúl makacs és hülye, az mondjuk már ennél a fázisnál képes leragadni, de ez már az ő egyéni szociális problémája. Vannak olyan emberek, akikkel Pavlovnak is jobban meggyűlne a baj, mint akármelyik kutyával...

Aztán vannak azok a dolgok amikor már némi mérlegelés is vegyül a folyamatba, de a nagy számok törvénye alapján, kis gyakorlással ezeken is túljuthatunk, és optimális döntéseket hozhatunk.

Például:

Kinézel az ablakon és látod, hogy rettentően ramaty idő van. Múlt héten is volt már ilyen, meg tavaly is sokszor. Nem az az igazi hideg még, de estefelé azért már összerezzen az ember.

„Vigyek vastagabb sálat, vagy esetleg kabátot? Hiszen most még egész kellemes, most így éppen nem fázom. Minek húzni magammal. Lehet, hogy hamarabb hazaérek és nem is fogok fázni, nem is lesz szükség rá?”

De lesz! És de, fázni fogsz!

Öreg rókaként egy idő után már alapból csomagolod be a plusz pulcsit biztos ami biztos alapon, és este elégedetten veregeted hátba magad. Pár évvel ezelőtti te ilyenkor a megállóban vacogott és szidta magát, majd a következő héten ismét vállat rántott és felkészületlenül indult neki.

Vagy:

„Holnap korán kelek, de azért jó volna kimozdulni kicsit. Csak egy pohárkával iszom és egy órán belül itthon is vagyok. Kialszom magam és megy megy megy a meló ezerrel.”

Perszehogynem végzel egy óra alatt, perszehogynem egy pohárral iszol, perszehogynem megy a munka holnap.

Nem indulsz el és nem is érzel komolyabb lelkiismeret furdalást. Egyszer mindenki felnő (majdnem mindenki). Majd akkor megértik ők is, és majd akkor ők sem hitegetik magukat olyan lehetetlen gondolatokkal, mint a gyors, kedd esti szórakozás.

És vannak azok az ismétlődő hibák, orbitális marhaságok, amiket borzasztó nehezen hagyunk el. Mert ott vannak azok a rohadt érzelmek, az a csalfa remény, ami folyamatosan azt súgja belülről, hogy „talán ezúttal máshogy lesz”, „végre eljön a várva várt fordulat”.

Ilyenkor esik meg például az, hogy:

Levelet írsz valakinek (aki semmi jelét nem mutatta vonzalomnak), mert bebeszéled magadnak, hogy csak éppen nem ért rá, hogy csak nem volt alkalmas, hogy csak nem mert, vagy hogy akarná ő, csak nem tudja még, hogy akarja.

Ugyan leányom!

Vagy:

Elmondasz egy pletykát egy szívednek kedves embernek, pedig tudod, hogy nem tudja magában tartani azokat.

De majd most, hiszen megígérte...

Aztán láss csodát, most sem.

Esetleg:

Érzelmileg felfokozott állapotban kiírod, kibeszéled magadból a jót és a rosszat. Hiszen ezt holnap sem fogod bánni, hiszen ez mind te vagy, hiszen ezt tennéd tiszta fejjel is...

Aztán csak megbánod.

Sokunknak millió és millió egyforma hiba kell, míg lehiggadunk, míg megszelídülünk, míg a racionális énünket minden helyzetben elő tudjuk rántani, ha csak egy pár szóra is. Sok dolgot pedig talán soha nem tudunk így begyakorolni.

De nem kell mindig a tutibiztosra menni. Nem kell kockázatvállalás nélkül élni, de ha túl sok fájdalmat okoztunk már saját magunknak, azért nem árt idővel óvatosabbnak lenni.

Nem azt mondom, hogy ne írj neki, csak ne azonnal! Nem azt mondom, hogy ne mondd el, csak ne neki. Nem azt mondom, hogy ne légy őszinte, csak ne ossz meg mindent és bármit azonnal. Gondold át holnapig, gondold át tiszta fejjel, gondold át még egyszer! Úgy kövesd el a hibát, hogy később vállalni is tudd, hogy ne kelljen önsajnálattól ittas estéket töltened újra meg újra magaddal.

Ha pedig a sok kudarc után, egy addig csak rossz fordulatokat hozó választás mégis bejön, ne bízd el magad! Az út többi része is tele van buktatókkal!

Vass Adrienn

Kommentek