Anyád megtanított flörtölni?

Több gyerek után közel a negyvenhez, sokan vagyunk úgy, mi nők, hogy jól esik egy aprócska bók is akár a hentestől. Azt azonban, hogy hogyan kell fogadni a â??szépetâ?, kevesen tudják.

 

Sokáig nem tudtam, hogyan kell reagálni a „de csinos vagy, fogytál?” kérdésre. Nem tanították meg nekem. Pedig ez is hozzá tartozik az élethez. Sőt! Talán ezek azok a dolgok, amik igazán fontosak! – jöttem rá miután egy reggeli narancs dzsúzt iszogattunk Tömör Elisabeth-tel az Érintés és karma című meghatározó könyv szerzőjével.

Tetszeni vagy nem tetszeni

Persze, hogy minden nő tetszeni vágyik, ez egyszerűen belénk van kódolva nincs is ezzel baj. A problémák ott kezdődnek, ha túl nagy a hiányunk, mert vagy önértékelési gondokkal küzdünk, és fogalmunk sincs a saját értékeinkről, a megerősítést pedig kívülről, másoktól várnánk el, vagy pedig nem értjük jól a bókokat, egyszerűen nem tudjuk dekódolni azokat. Akár így, akár úgy, a végeredmény ugyanaz: igencsak nagy hiány keletkezik a női lélekben. Aztán pedig ha jön egy kisebb fajta dicséret, akkor felborul az egész világ.

„A napokban az egyik vendégem egy 40 év körüli gyönyörű hölgy két kisgyerekkel, arról mesélt, hogy a fogorvosa a vizit végén közölte vele, hogy milyen csinos, és ő ettől napokig nem tudott aludni. Mindenféle dolgot képzelgett, eljátszadozott mindenféle gondolattal, mire végre valahogy le tudott nyugodni. Pár nap távlatából már ő is látta, a baj az volt, hogy annyira hiányzott neki az érzés, hogy ő tetszhet a másik nemnek mint nő, hogy ez a kis semmiség, ez a butácska kis bók, majdnem a feje tetejére állította az egész házasságát.” – meséli Tömör Elisabeth.

Könnyed udvarlás, és annak fogadása

A flörtölés nem más, mint a férfi könnyed udvarlása, melyet a nő fogad. Mindkét fél számára kellemes, bizsergető „játék”, mely közel sem mindig fajul „tettlegességig”. A flörtöt élvezni, és leginkább a helyén kell tudni kezelni. A flörtöt általában új kapcsolatok előszobájaként szokták számon tartani, ám önbizalom növelésre és önigazolásra is szokás használni. Ha betartjuk a flörtölés szabályait, és tudjuk hol a határ, úgy nagy valószínűséggel senki sem sérül a flört során.

Arisztotelész után szabadon

Ahogy nőnek a gyerekek, egyre komolyabb és összetettebb dolgokra kellene megtanítanunk őket. A késsel-villával való evés, vagy a köszönés még a könnyebb műfajok közé tartozik. De vajon nem a szülőnek kellene megtanítaniuk azt is, hogy hogyan kell illendően és sikeresen flörtölni, mint ahogyan azt is, hogy melyek azok a határok, amiket nem szabad átlépni. A kisgyerek önértékelésére nagy hatással először a saját szülei vannak. ők azok, akik a mintát és az első visszajelzéseket adják, melyek alapul szolgálnak a kisgyerek énképének a kialakulásához, majd a megszilárdulásához. Éppen ezért közel sem mindegy milyen mondatokat fogalmazunk meg a külsőségeket illetően.

„Talán a legfontosabb, hogy a szülők hitelesek legyenek, mind magukkal, mind a gyerekükkel szemben. Nem kell agyon dicsérni a gyereket, és állandóan azt szajkózni, hogy a megtestesült szépséget látjuk benne. Persze ennek az ellentéte sem üdvözítő út, mikor bántó, mérgező mondatokkal romboljuk a kisgyerek önértékelését, az „úgy eszel mint egy disznó”, vagy „olyan kövér akarsz lenni mint a nagyanyád?” költői kérdéssel. Jobb lenne az arany középszeren maradni Arisztotelész után szabadon, és észrevenni, kiemelni, ha csinos, megtanítani neki elfogadni, és értékelni saját adottságait, igényt támasztani rá a lelkében a szépre a jóra, szeretettel, türelemmel, és rengeteg beszélgetéssel.” – mondja Elisabeth.

Ovis korban kell elkezdeni

Már a három éves kislánynak is meg lehet tanítani, hogy a „de szép a ruhád, milyen gyönyörű a hajad” kijelentésekre hogyan kell reagálni, mit kell mondani. „Aki már gyerekkorban megtanulja, hogy köszönömmel, mosolyogva fogadja a bókokat, annak kamasz és felnőtt nőként sem fog gondot okozni a flörtölés, a férfiak udvarlásának fogadása. Sőt, talán nagyobb az esélye rá, hogy jó, elfogadó kapcsolatot alakítson ki a saját külsejével, testével kapcsolatban, és megtanulja látni észrevenni azt, ahogyan valójában kinéz.” – mondja Tömör Elisabeth MET terapeuta.

Bogáti Gabi

Kommentek