Anya, apa együtt és külön – egy kiskamasz gondolatai

11 éves lány vagyok és tv sztár leszek, ha felnövök. A sztárok élete olyan csillogó, erre sokat gondolok, amikor itthon vagyok betegen. Minden hónapban jön valami, ami miatt itthon kell maradnom, mostanában sokszor szédülök. Ez olyan érzés, mintha mindjárt elesnék, nem is tudok nagyon lábra állni, inkább fekszem és a sztárok életére gondolok, az mindig felvidít.


Egy csomó nehéz dolgozat van, főleg matekból és doga előtt mindig szorongok, azt érzem, hogy tök béna vagyok, pedig apával rengeteget gyakorlok. Ő egy matekzseni és sose szid le, ha rossz jegyet hozok, de akkor mindig többet kell vele gyakorolnom. Anya mérgesebb szokott lenni, de azért ő sem haragszik. Csak akkor van ki, ha rendetlen vagyok, ilyenkor kiabál velem, én meg tök hülyének érzem magam. Utálom, hogy ilyen béna vagyok és ráadásul tele vagyok pattanással, ez is nagyon gáz. Szégyellem magam a rossz jegyekért, bizonytalan vagyok a dolgozat írás előtt, görcsben van a gyomrom.


A múltkor ott voltam a barátnőmnél, ő az egyetlen, aki magasabb volt nálam a tornasorban, de most már más suliba jár. Otthon voltak a szülei is, akik csókolóztak és akkor azt mondtunk a barátnőmmel, hogy pfúj. Meg ölelkeztek, ezek annyira nyálas dolgok.


Én szerencsére sose láttam ilyet Anyáéknál vagy talán egész rég, de arra már nem emlékszem. Karácsonykor megölelték egymást, annyi volt, de szerencsére nem több, nagyon gusztustalan lett volna.


Egy másik barátnőm mesélte, hogy az ő szülei sokat vitáztak, aztán elváltak.


Remélem az én szüleim sose fognak elválni, de múltkor nagyon féltem tőle, amikor anya ordította apának, vége, elég volt, elegem van a hazugságaidból. Az nagyon durva volt. Aznap este a nagyinál aludtunk és nagyon nem értettem, mi történik most, sokat veszekedtek, aztán kibékültek. Amikor kibékültek, megkönnyebbültem és most végre normálisak.



Amikor apa este haza jön, megvacsorázunk, elmondjuk egymásnak, kivel mi történt. Apa mindig nagyon szépen beszél velem és sokat ölel, mostanában kicsit többet is, ami van, hogy sok, csak nem merem megmondani. Félek, hogy megbántom, azt semmiképp nem szeretném.


Anyának is azért nem mondom, hogy hagyja már abba az ellenőrizgetésem, hogy bepakoltam e rendesen a táskába, hogy nehogy megbántsam. Pedig nagyon idegesítő tud lenni.


Amikor beteg vagyok, anya sokszor ugrál körülöttem, ez van hogy jó, de sokszor jobb lenne, ha mással foglalkozna. Néha zavar, hogy ennyire figyel rám, zavarban vagyok, meg teher is ez nekem. Sokszor mondja, hogy csak én vagyok neki, de hisz apa is ott van neki, nem értem.


Apa tök normális akkor is, ha beteg vagyok, jobban szeretem, ahogy ő viselkedik olyankor velem. Csak azt nem értem, hogy miért ölel egyre többet.


Nem merek erről beszélni senkivel, mert szerintem ez tök ciki.


Azt utóbbi időszakban volt, hogy nagyon későn ért haza, azt mondta sok a munka. Tényleg nagyon sokat dolgozott, volt hogy este 8-ig és sokszor hétvégén is. Még január elsején is bement. Ilyenkor halottam este lefekvés után, hogy anya csúnyán szól hozzá. De most már szerencsére nem dolgozik olyan sokat és hétvégenként is itthon van. Szeretem őt nagyon, de nemcsak a sok ölelés a fura. Sokszor csak ül a kanapén és bámul maga elé. Ilyet korábban nem csinált. Régen nagyon sokat nyomkodta a telefonját, este is és hétvégén is, most már kevesebbet csinálja. Csak sokkal többet bámul és olyan fura az arca is. Egyszer kérdeztem tőle, hogy mi van, de azt mondta semmi és gyorsan megölelt. Akkor biztos semmi, ha ő mondja.


Most is itthon vagyok betegen, mert tegnap óta folyamatosan szédülök. Ha lefekszem akkor jó, de felkelni nem nagyon tudok. Van, hogy eszembe jut anya és apa, hogy milyen jó, hogy ők nem csinálják azokat a nyálas dolgokat, még egymáshoz se érnek, szerencsére. És aztán gondolok a sztárok életére, lehet, hogy táncolni is fogok majd a TV-ben, de remélem csókolózni soha!

Kommentek