A szerető

Lefelé görbülő szájjal, vörösboros poharát szeme elé tartva nézte a lábai előtt heverő várost. Pompás ajándék, nem vitás. Az éjszaka csöndjében enyhe, meleg szellő libbentette hosszú, selyem hálóingjét, mely védőn fonta körbe a karcsú testet. Nagyon vonzó nő volt, és bár már negyven felé közeledett, szebb volt mint valaha.
 

Azt mondták, az idő nem fog rajta, de ő csak mosolygott ezen, senki sem látta őt olyan közelről, ahogy saját tükörképe szokott visszanézni rá, és abban a képben már látta a jeleket, azokat, amiket minden nő aggódva figyel. De még volt egy pár éve, tudta ezt nagyon jól.

Azt a kisugárzást, ami egyébként mindig is a sajátja volt, nem birtokolta senki a környezetében. Tudta szépségének hatalmát, és élvezettel söpörte be azokat a pillantásokat, amik elismerték ezt. Élvezte, hogy elég ránéznie egy férfira ahhoz, hogy az olyan zavarba jöjjön, mint egy kisgyerek a felnőttek átható nézésétől.

Akárhol megjelent, elhalkuló beszélgetéssel követték mozgását, nem csak a férfiak, de a nők is. Van egy olyan fajta szépség, ami már nem irigységet, hanem elismerést vált ki mindenkiből. Aki ismerte, szerette is.

Csak a közeli barátai tudták, valójában mennyire nehéz teherként cipeli királynői szépségét, milyen súllyal nehezedik a vállára az állandó megfelelés. A férfiak érezték, ő nem az a nő, akit üres ajánlatokkal el lehet szédíteni. Nem volt szüksége a pénzükre, jómódú családba született, akik segítették ambíciói kiteljesítésében, így övé volt az egyik legelegánsabb belsőépítészeti kiegészítőkkel kereskedő luxusbolt.

Minden nap bement dolgozni, szépséges szoborként az íróasztalához idomulva, fenségesen várta a vásárlókat, akik a társadalmi ranglétra csúcsáról tértek be hozzá.

A férfiak szabályosan megvadultak a jelenlététől, megbabonázva kötöttek olyan üzleteket vele, amelyeket különben sosem tettek volna. Mindenki csodálta, de közeledni, udvarolni csak nagyon kevesen mertek. Úgy érezték, túl kevesek ahhoz, hogy egy ilyen nő szóba álljon velük, de igazából rettegtek attól, hogy mi mindent kell egy ilyen nőért megtenni, mivel általában fantáziátlan udvarlónak bizonyultak.

Szíve mélyén semmire sem vágyott jobban, mint egy szerelemre, és mikor álomra hajtotta gyönyörű fejét, gyerekkori imái közt mindig megjelent egy sóhaj, hogy megismerhesse végre ezt az érzést, végre találkozzon egy férfival, aki elrabolja örökre a szívét.

Egy gyanútlan szerda délután, mikor a nap már lemenőben volt, különös fényeket gerjesztve a városban, Mimi kinézett a kirakat üvegén, és meglátta a Férfit. Sosem érzett még ilyet, hiszen annyian megfordultak már nála, szebbnél szebbek, de most, ahogy a markáns sziluett egyre közelebb nyomult az ajtó üvegéhez, először érezte életében, hogy valami megmozdul legbelül.

Nem tudott vele mit kezdeni, maga is meglepődött, zavarba jött. Az ismeretlen határozott mozdulattal benyitott, és szó nélkül Mimi asztalához lépett. Kényszerítette magát, hogy felemelje a fejét, de inkább úgy tett, mintha a laptopjától nem tudna szabadulni. Érezte az arcát beborító pírt, tenyere izzadt, várta mikor szólal meg végre a férfi.

Hosszú perceknek tűnt, még mindig ledermedve léteztek az üzletben, de mindketten a másik reakcióját várták. Végül Mimi, próbálva semlegességet színlelni, felnézett, de akkorát dobban a szíve, hogy azt hitte rájuk szakad a több száz éves bronzkristály.

A nagy találkozásoknak nem kell különösebb bevezetés, akiknek dolguk van az életben egymással, mindig tudnak róla. Nincs rá racionális magyarázat, egyszerűen tudod, hogy ezzel vagy azzal az emberrel valahogyan dolgod van.

Mimi és Dávid az első egymásra pillantásból tudták, közük van egymáshoz. Dávid nem esett kétségbe Mimitől, és olyan határozott férfi volt, aki ezzel kenyérre tudta kenni őt egy perc alatt. Mimi boldog volt, érezte, végre egy igazi férfi. Végre nem csak csodálják, hanem vele akarnak lenni, kíváncsiak a belső értékeire is.

Egyetlen apró bökkenő árnyékolta be egyre gyorsabban szövődő kapcsolatukat. Dávidnak felesége volt és gyerekei, amit csak egy hónap múlva mert elmondani, de ekkor már el sem tudták képzelni egymás nélkül az életet. Miminek ezek hallatára kitágultak a szemei, kezét szája elé kapva halk kis sikolyt szívott befelé a levegővel. A gyertyafény sötét árnyakat festett szépséges arcára.

Nem, ha valamit, hát ezt nem szerette volna. ő szerető? ő, aki annyi pompásnál pompásabb férfit utasított el, pont abba az egybe lesz menthetetlenül szerelmes, akinek családja van? A férfi szemlesütve kérte a bocsánatát, de Mimi felállt, és megkérte, ne keresse többé. Bár közben úgy érezte, a szíve kiszakad, méltóságát megőrizve sietett haza.

Egy hétig bírták, akkor a férfi váratlanul betért az üzletbe, és egy vastag fekete bársonycsíkkal bekötötte a lány szemét. Meglepetés, mondta, és Mimi nem tudott kellőképpen tiltakozni, hagyta magát.

Szépséges lakásban találta magát, az asztal kettejükre terítve, az egész lakás a rózsaszirmoktól illatozott, vastag szőnyeget hozva létre a szobák között. A rejtett hangszórókból halk zongoraszó hallatszott, Chopin, ismerte föl Mimi.

–Ez a mi lakásunk. – mondta a férfi – Kérlek adj egy kis időt. Érzem azt, amit te érzel, ismerem minden gondolatod, tudom azt, amit te tudsz. Nem vagyunk már húszévesek, ilyen találkozás egyszer van az életben, kérlek adj nekünk esélyt. Szeretem a családom, tizenöt éve ismerjük egymást a feleségemmel, nagyon beteg, halálos beteg. Nem hagyhatom magára őt, de nélküled nem tudok élni. Meg tudsz bocsájtani?

Meg tudott. Nap nap után, éjszaka éjszaka után, várakozás várakozás hátán. Mimi türelmes volt egy darabig, megértette Dávid vívódását, de szomorúsága nőttön-nőtt. Nem szerette volna elszakítani a családjától, de nem tudott lemondani róla. Gyűlölte a sorsot, amiért ilyen mellékszerepet kínált neki. Pont neki, akinek adottságai többre voltak hivatottak.

Hat évet adott az életéből Dávidnak, de aznap este elhatározta, véget vet megalázó helyzetének. Hat egyedül töltött Karácsony, egyedül töltött nappalok, rohanó éjszakák, fájdalmas búcsúzkodások. Hiába halmozta el Dávid mindennel, mikor együtt voltak, Mimi nem tudott második lenni.

Nézte a borospoháron át a várost, és megértette, szeretőnek lenni a leghálátlanabb szerep.

A feleségnek státusza van, joga van, gyerekei vannak, közös élet, mely a gyerekek miatt nem szakad meg sosem. El lehet válni, de a legtöbb férj sosem teszi ezt meg, hiába ígéri. Minél több idő telik el, annál valószínűtlenebb, hogy változtasson, és ha hat év nem volt elég, több sem lesz az.

Csak az a kínzó félelem ne lenne, hogy több ilyen férfi nem lesz az életében. Bárkit megkaphatna, bárkit, még mindig, de Dáviddal egyszerre dobban a szívük.

Hallotta a kulcsot a zárban, Dávid hatalmas rózsacsokorral a kezében, mint egy szerelmes tinédzser, úgy állt az ajtóban. Mimi csak állt kint a teraszon, a város esti fényei tökéletes háttérként engedték kiélesedni alakját. Dávid ledobta a csokrot, és mintha az élete múlna rajta, úgy csókolta Mimi száját hosszú perceken át.

Határozottsága elpárolgott. Hat év nem is olyan sok, még van egy pár éve, hogy gyereke legyen, de így őt még nem szerette senki. Megkönnyebbülten nézett a férfira :

- Köszönöm az égieknek, hogy megismertelek! – s boldogságukban táncra perdültek.

Kommentek