A második családod

Néha a legegyszerűbbnek tűnő dolgok mennek a legdöcögősebben. Társas lények vagyunk, de nem elégszünk meg egy random falkával. A sokféle ember, a sokféle lélek közül nehezen találunk olyat vagy olyanokat, akikkel könnyű és kellemes lesz a lét, és őszinte minden fontos kacsintás.

Fogalmam sincs, hogy milyen érzés lehet, ha úgy nősz fel, hogy erős barátságok kísérik utadat. Én borzasztó nehezen találtam meg a közös hangot hosszú-hosszú évekig a kortársaimmal és a környezetemmel. Nem voltam bonyolult, nem voltam semmi extra stikkel megáldva, csak ha megszerettek, én nem tudtam viszont szeretni, vagy ha kipécéztem valakit, minimális ideig és elég felületesen voltam képes ragaszkodni hozzá.
Gondoltam már mindenre. Hogy rossz helyeken vagyok, hogy rossz vagyok, hogy a világ ilyen és esély sincs arra amit szeretnék.
 
És nem tetszettek azok a barátságok sem, amiket magam körül láttam. Miért bántják egymást azok, akik legjobb barátosdit játszanak? Miért beszélnek a másik háta mögött, ha éppen van valami bökkenő? Miért vesztegetik egymásra az idejüket azok, akik csak azért kerültek össze, mert közel laktak egymáshoz, vagy mert múltjuk van? Mi a barátság? Egy sokszor fun, de azért néha terhes, és néha felszínes vagy fals szövetség, ami azért nem bomlik fel, de néha több a baj vele mint a haszon?
Esküszöm nem értettem, hogy másoknak ez miért elég ilyen formában, és miért üvöltik valószerűtlenül hangosan hogy szeretet van, ha aztán másnap hisztizve robbantanak egymás nyakába kígyót és békát.
 
Volt egy időszak, amikor feladtam. Úgy voltam vele, hogy megyek ahova és akikkel lehet, de nem hazudom többet senkinek azt, hogy a szívem legcinkosabb csücske. Inkább csak éldegélek ezek között a sokszor izgalmas és akár még tüneményesnek is mondható lények között, de nem terhelem magam szuperszoros kötelékek építésének feladatával.
Elvoltam. Nem félek a magánytól és nem félek attól, hogy kilógjak vagy hirtelen el is tűnjek, ha már nincs több dolgom ott, akkor, azokkal az emberekkel.
 
Aztán szépen lassan a város megmutatta, hogy tengernyi lehetőség, megismerni való elem van, és vártam, hogy találjak olyanokat, akik közel engednek, és akik nekem sem lesznek mellőzhetőek.
És nyilván nem lesz meglepő a fordulat. Találtam!
Benne voltam már a korban, és furcsán néztek rám, hogy eddig hogyan tudtam ilyen rendellenes módon távol tartani sokakat, főleg ekkora beszélőkével, de rám hagyták, mert a közös hullámhossz, a mágnes működésbe lépett, és jó volt hagyni.
 
Megtanultam nagyon szépen szeretni. Megtanultam bízni. Megtanultam örömöt és boldogságot úgy megélni, hogy ne legyen kiskapus rész, hogy tudjam, ez végre az: a barátság mint olyan létezik.
Az az egyszerű, de mégis gyönyörű, tiszta és egyértelmű barátság, ahol nem kell szerepet játszani.
És az élet sokkal könnyebb lett.
 
Mert a családom szerencsére jól működik, és biztos hátteret biztosít, de végre egy választott, fogadott és nagy becsben tartott második családnak is lehetett mesélni.
Lehetett kisírni, átbeszélni, fejtegetni, de sokkal inkább lehetett szeretettel elhalmozni egymást, és csodálatos emlékeket gyártani.
 
Az én barátaimra lehet számítani, az én barátaim mellettem, a hátam mögött és a távolból is a barátaim, az én barátaim inspirálnak, feltöltenek és büszkévé tesznek. Ha kell jönnek, vannak. Ha kell, megyek én is. És ha nem kell, csak úgy történik éppen egy este, akkor a legjobb, mert akkor hátra lehet dőlni, és fel lehet töltődni.
A barátság nem lehet teher, és nem lehet hamis. A barátság megértő, elfogadó és folytonos fejlődésre ad lehetőséget.
Na erre vártam! Erre vita nélkül érdemes volt várni.
 
Micsoda mézes maszlag. Hát milyen hihetetlenül tökéletes ez, nem?
Nem! Ez alap! Ez az az alap, ami sok év után sem omlik össze a rápakolt tégláktól.
Ami nem ilyen, ami nem ad ennyit, ami nem ennyire valóságos és tiszta, az... hát azt lehet, hogy érdemes átgondolni vagy átnevezni.
 
Értitek? Érzitek? Képesek vagytok a ti barátaitokért kezességet vállalni akár a pokol kapujában is?
Szükségetek van ennél kevesebbre? Van időtök ennél felszínesebbre?
 
Ti döntötök! Legyetek boldogok abban a közegben, ahol az élet dolgait megvitathatjátok nap mint nap. És ha meritek, ne adjátok alább.
Keressetek amíg kell, és baromira nem lesz semmi kérdés, ha megtaláltátok az embereiteket. Furcsák, bolondok, problémásak és összetettek? Nem fogjátok tökéletesnek látni őket, mert a tökéletesség viszont tényleg nem létezik. De a szeretet és az összetartás iránti vágy soha nem lesz kérdéses.
 
A barátok nem felejtik el ápolni a kapcsolatukat, és a barátok elcsitíthatatlanul hiányoznak, ha éppen nincsenek melletted. Ha tudsz létezni nélkülük, akkor hiba van a gépezetben... mert az az igazi, ha nem tudsz és nem akarsz élni nélkülük, s ők sem nélküled.
 
Az emberek borzasztóan félnek a magánytól, az őszinteségtől és változástól. És képesek bebeszélni maguknak, hogy ha csak vannak mint a befőtt, az járható út. És persze az is. Csak egy befőtt ne várjon olyan hétköznapi csodát, mint egy komfortos barátság. És ne sajnálja magát, ha meg kell válogatni a szavait, és féligjó helyzeteken kell léteznie.

Kommentek