A magam ura vagyok! De jó az nekem?

Neked könnyű, akkor kelsz amikor akarsz. Neked könnyű, mert be se jársz dolgozni sehova. Neked könnyű, mert senki nem von felelősségre. Ugyan! A saját magam főnökének lenni, legalább olyan kegyetlen feladat.

Manapság egyre több szakmában nyílik lehetőség arra, hogy az ember a maga ura legyen. Rugalmas időbeosztás, nagyobb felelősség, rendhagyó életmód. Ha a saját főnököd akarsz lenni, teljesen máshogy kell hozzáállnod a munkához, és lehet, hogy ez lesz életed legjobb döntése, de az is megeshet, hogy az efféle szabadságot nem neked találták ki.
 
Azt gondolom, hogy az ember csak akkor tudja eldönteni, hogy milyen rendszerben képes optimálisan működni, ha több mindent kipróbált.
Meg kell tapasztalni azt, hogy milyen fix munkaidőben dolgozni, és ha az valami miatt nem működik jól, lehetőségünkhöz mérten bele kell kóstolni az önállóság egy új formájába is.
 
Persze ez nem ilyen egyszerű, mert ha olyan hivatást választunk, amiben megkerülhetetlen a klasszikus munkarend, akkor nem feltétlenül kell csapot-papot otthagyni és vállalkozónak szegődni.
 
Ezek komoly döntések, és nem árt biztosnak lenni benne.
 
Gondoljunk vissza az iskolás éveinkre, vagy csak modellezzük le egy egyszerű feladaton, hogy mire vagyunk képesek.
Akkor írtunk házit, ha valaki folyamatosan noszogatott minket, vagy a tudásvágyunk hajtott előre akkor is, ha senki nem húzta meg a fülünket?
Ha szabad napunk van, be tudjuk osztani jól az időnket? Képesek vagyunk magunkra parancsolni és végezni tudunk, akarunk a feladatokkal amik ránk várnak?
Ha senki nem mondja meg, hogy mikor keljünk, mit tegyünk, hogyan építkezzünk, akkor is neki tudunk ugrani a legkomolyabb fejtörőknek?
 
Otthon dolgozni, szabadúszóként működni sokkal nehezebb feladat, mint amilyennek hangzik.
Midig szabad az ember, és ezáltal soha.
Nem teremti le senki, de önmagát kell gatyába ráznia, és ez a fájdalmas reggeleken talán még keményebb is, mint amikor a főnök lohol a nyakadba, és nem enged elkalandozni.
 
Senki nem szid meg, ha elrontasz valamit, de minden hibádért te felelsz és te fizetsz meg, és ezáltal sokkal stresszesebb is lehetsz.
Ha senki mást nem okolhatsz, csak magadat, az komoly lelki vívódásokat indít el.
 
Tökösnek kell lenni!
Talán nincs is ennél egyszerűbb de igazabb mondat. Ha nem szeretnénk megkeményíteni magunkat, nem kell belevágni.
 
Én soha, de soha nem tudtam együttműködni mások órájával. Nem akkor ébredek, nem akkor fekszek, nem akkor vagyok aktív mint mások. Nehezen teszem magamévá a kívülről jövő utasításokat, és nehezen tudok úgy kreatív maradni, ha nincs szinte teljes szabadságom.
A munkahelyre bejárás és az alkalmazkodás teljesen elvette a kedvemet mindentől.
És ez nem azt jelenti, hogy nem végeztem évekig a dolgomat, mert tettem amit tennem kellett, csak egész egyszerűen nem voltam boldog.
 
Amint elengedtem azt a fajta életstílust, ami lekorlátozott, szárnyalni kezdtem.
 
Nem mondom, az elején nehéz volt megtanulni, hogy a saját munkaidőm határait is ki kell jelölni, de éreztem, hogy belejövök majd.
Ma már eszembe nem jutna szabadnapot hirdetni. Valami dolgot biztos találok magamnak, ha hétfőt, ha vasárnapot mutat a naptár.
És nem zavar, hogy nincs ünnepnapom, de szeretem, hogy nem szomorú a hétfőm. 
 
Attól, hogy nekem működik ez a meghatározhatatlan munkaidővel járó életmód, egyáltalán nem érzem magam különlegesebbnek annál az embernél, aki időre jár dolgozni, és ismeri az hosszú hétvége mámorító fogalmát.
Nem jobb, nem rosszabb ez, csak más.
 
Az életben elég sok időt vagyunk kénytelenek munkával tölteni, törekednünk kell rá, hogy ne fájjon hát. Addig kell keresni, addig kell próbálni, míg elérjük azt az állapotot, amiben boldogan élhetünk, amiben boldogan alkothatunk.
 
Dolgozni jó! Csak meg kell találni “A” munkát, és magunkra kell szabni.

Kommentek