Bringázz a munkába!

„Vidd be kedvenced a munkahelyedre” szlogennel indult el a 16. Bringázz a munkába! kampány. Az idén tavasszal egy hónapon át, május 6-tól 31-ig tartó kampánnyal a mindennapos munkába kerékpározás előnyeit igyekeznek megmutatni, és újra emberek ezreit nyeregbe ültetni.

A megnyitón Révész Máriusz aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos többek között arról beszélt, hogy szeretnének benyújtani a kormány elé egy, a munkába kerékpározás támogatásáról szóló előterjesztést, Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke pedig arról, hogy ahol sokan bringáznak, ott javulnak az életkörülmények. A kerékpározás támogatását fontosnak tartó cégek vezetői több ötletet adtak arra, mit tehetnek a vállalatok azért, hogy munkatársaiknak kedvezőbb feltételeket teremtsenek a munkába bringázáshoz. A szervezők a Bringázz a munkába! kampányhoz csatlakozók között értékes tárgynyereményeket (többek között kerékpárokat, kiegészítőket), illetve élményeket (kalandparki belépőket, balatoni hétvégét, stb.) sorsolnak ki.
 
„Ha egy munka nehezen indul, mint ma ez a kampány ebben a rossz időben, az biztos, hogy sikeres lesz” – ezekkel szavakkal köszöntötte Révész Máriusz aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos a tizenhatodik Bringázz a munkába! kampány résztvevőit, akik az esős idő dacára szép számmal érkeztek a központi kampánynyitó bringás reggelire 2019. május 6-án a Kálvin téren, hogy az esős hangulathoz illő zenei aláfestés mellett elfogyasszák az ajándék kakaós csigákat és frissítőket.
 
„Egyre többen engedhetik meg maguknak például, hogy autózzanak, az utóbbi öt évben 20 százalékkal nőtt az autók száma, de szembe kell néznünk azzal, amit ez okoz: nő a benzinfogyasztás, nőnek a dugók, át kell gondolnunk, hogy a közlekedéssel mit tudunk tenni” – mondta a kormánybiztos. Hozzátette, javítani kell a kerékpáros közlekedés feltételeit, „Az autósok érdeke is, hogy többen bringázzanak: ha csak minden 10. autós átülne biciklire, már érezhetően csökkenne a dugók száma.”
 
Az egészségügyi vonatkozások sem elhanyagolhatók, egy amerikai kutatás szerint a rendszeres kerékpározás két évvel növeli meg az élettartamot, vagyis ha rá tudnánk venni 100 ezer embert, hogy kerékpárral járjon munkába, az 200 ezer évet adna Magyarországnak – mondta. Révész Máriusz szerint a szemléletváltást célozza a kampány, és ennek érdekében versenyre biztatják a településeket, értékelik, hogy hol bringáznak a legtöbbet, és a nyertesek között díjakat osztanak ki.
 

„Aki vonattal jár munkába, annak a cég kifizetheti a vonatjegyét, bérletét, aki autózik, az kaphat kilométerpénzt, de a kerékpározók nem kapnak ilyen jellegű támogatást, pedig a városok szempontjából ez a legkívánatosabb közlekedési mód. Ezen szeretnénk változtatni, erről a közeljövőben, nemzetközi példák alapján előterjesztést szeretnénk benyújtani a kormány elé” – jegyezte meg, majd jó biciklizést kívánt mindenkinek, és azt, hogy minél többen menjenek kerékpárral munkába.
 
„Nyugat-európai konferenciákon sokszor hallottuk, hogy egy euró személetformálásba fektetett összeg jobban hasznosul, mint 50 euró infrastruktúrába fektetett pénz” – mondta
 
Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke. „Az egész kerékpáros mozgalom és munkánk is arra épül, hogy meggyőzze az embereket: bringázni jó. Ezt szerettem volna elmondani, de amikor a kislányom reggel megkérdezte, hogy hova megyek, és mondtam neki, hogy ide, és erről fogok beszélni, az esőt látva jól kinevetett. Ezért inkább azt mondom, hogy bringázni nem csak ezen az egy napon jó, hanem egész évben, mert évente legfeljebb tíz ilyen nap van” - mondta. Az elnök szerint ez a közlekedési mód mindennél olcsóbb, gyorsabb és élvezetesebb, a Bringázz a munkába! kampány pedig egy szemléletformáló vállalkozás, egy kísérlet a közbeszéd formálására.
 
„Fontos a mintaadás, sokan akkor mennek ki az útra biciklivel, ha látják, hogy másnak ez jó” – mondta. Szerinte van is hatása: évről évre nő a bringások száma, idén tavalyhoz képest például már 3-4%-kal többen bicikliznek. „Köszönöm mindenkinek, aki a városban bringázik, mert ahol sok bringás van, ott jobbak lesznek az életkörülmények” - mondta.
 
Sárdi Dániel, a Prezi üzemeltetési vezetője arról beszélt, hogy cégüknél kiemelten kezelik a kerékpározás kultúrájának terjesztését, például irodájuk helyszínválasztása is ezt mutatja: olyan helyen vannak a belvárosban, ami könnyen elérhető, de nincs parkoló, és cégautó sem. Utóbbi szerinte egy olyan juttatás, ami az általuk fontosnak tartott értékek ellen dolgozik.
 
A Prezinél van céges bicikliszerelő, szerveznek bebicikliző napokat a még gyakorlatlan kollégák számára, van céges bicikliflotta - amivel a kollégák intézni tudják a napi ügyeiket -, illetve öltöző, zuhanyzó is. „Egy olyan kis világ, ami jó lenne, ha minél több helyen megvalósulna.”
 
„Mi ennek megteremtése során súlyos adóforintokat fizettünk” – utalt a kerékpáros munkába járás állami ösztönzésének fontosságára. „Az a célunk, hogy a biciklizős munkába járás ne csak kampány legyen, hanem egész évben működjön” – mondta.
 
Nagy erőkkel támogatja a biciklizést a MagNet Bank is – mondta Molnár Csaba közösségfejlesztési igazgató, igazgatósági tag, aki szerint a cégek fontos szerepet játszanak abban, hogy változzon a kultúra és a környezet, és hogy szélesebb körben terjedjen el a biciklizés. Ennek érdekében náluk is vannak öltözők, zuhanyzók, biciklitároló, és saját bringaflotta, amit a munkatársak napközben és hazajárásra is szívesen használnak. „Élvezik a bringázást, ebben számít a lokáció is – irodánk az Andrássy úton van -, bár még szükség van arra, hogy kényelmesebben lehessen közlekedni a kerékpárokkal a városban” – mondta a hétfői megnyitón, amivel egy időben párhuzamosan országszerte 40 helyszínen szervezték meg a Bringázz a munkába! kezdetét hagyományosan jelző bringásreggeliket, ahol pékáruval és frissítőkkel várták az épp munkába kerékpározókat.
 
Így vehetsz részt
 
Aki szeretne részt venni a nyereményjátékkal egybekötött kampányban, annak csupán a Bike Citizens okostelefonos alkalmazást kell letöltenie, és azon belül a Bringázz a munkába! kampányt kiválasztva csatlakoznia vállalata csapatához, vagy alakítani egy csapatot a munkatársaival, ismerőseivel közösen. Az alkalmazás dokumentálja a megtett kilométereket és a munkába kerékpározással töltött napok számát. A résztvevők között 2,5 millió forint értékben sorsolnak ki nyereményeket, a bicikliktől, az asztali lámpákon át a hátizsákokig, illetve élményeket a kalandparki belépőktől a hajózáson át a sörfőzdelátogatásig.
 
A korábbi kampányok során alkalmanként átlagosan 6-8000 résztvevő bringázott munkába, a szervezők idén 10 000 emberre számítanak.
 
A május 6-31. közötti tavaszi, illetve a szeptember 9-től 22-ig tartó őszi, nyereményjátékkal összekötött kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésében, a védjegyoltalom jogosultja, az Innovácicós és Technológiai Minisztérium és az Aktív Magyarország hozzájárulásával és támogatásával valósul meg.
 
További részletes információk a www.bringazzamunkaba.hu linken, vagy a kampány Facebook és Instagram oldalain érhetőek el.

Kommentek