A gondozott megjelenés hatása a szexuális életre

Gyakran megtörténik a hosszú távú párkapcsolatok, házasságok esetében, hogy a „nagy összeszokottságban” már nem figyel a férfi vagy a nő a kinézetére. Az első randira mindenki tisztán, szép ruhába megy, viszont az összeköltözés után általában előkerül a kinyúlt mackónadrág, és az sem lesz már annyira fontos, hogy mindig frissen mosott hajjal várjuk a párunkat. Holott egyáltalán nem mindegy, mennyire vagyunk ápoltak otthon, hiszen ez a szexuális életre is kihathat!

„Amikor ismerkedési fázisban vagyunk, akkor ügyelünk az extrém tisztaságra. A randira a fiúk frissen borotválva, lezuhanyozva, dezodorálva érkeznek meg; a lányok aznap mosott hajjal, talpig sminkben, csinos ruhában. Aztán jön az együttjárás, majd az összeköltözés, és otthon egyre slamposabbak lesznek. Általában azt láthatjuk, hogy az emberek az utcára, a munkahelyre öltöznek ki, és otthon elnyűttebb ruhát viselnek. Noha, alapvető lenne, hogy a lakásban is igényesen, ápoltan nézzünk ki. Véleményem szerint, mindez hozzájárul a jó szexuális élethez. Hiszen gondoljunk bele, sokkal inkább lesz kedvünk odabújni a párunkhoz, ha az illatos és tiszta” – magyarázta Dr. Csereklye Andrea, a FEME szexuálterapeuta szakértője.
 
Dr. Csereklye Andrea gyakran hallja azt a pácienseitől, hogy az otthonukban lustálkodni szeretnének, elengedni magukat, és nincs már energiájuk a munka után hajat mosni, vagy a szőrtelenítéssel bíbelődni. Sokaktól hallotta már azt a kifogást, hogy ehhez sem kedvük, sem idejük nincs.
 
Ügyeljünk az otthoni megjelenésünkre!
 
A szexuálterapeuta azt javasolja, hogy az otthonunkban is törődjünk a kinézetünkkel: „Sok férfira jellemző, hogy koszos zokniban mászkál a lakásban. A nők pedig a főzéstől foltos, vagy a gyereknevelés nyomaitól piszkos, „leböfizett”, agyon hordott ruhákban végzik az otthoni teendőeket. Törekedjünk arra, hogy rendezettek legyünk mindig! Természetesen, ez alatt nem azt értem, hogy a legdrágább ruháinkban és talpig sminkben kell otthon mászkálni… Egy kényelmes melegítő ruha is lehet csinos. Ha hazaérünk, öltözzünk át tiszta ruhába, és úgy töltsük a párunkkal a nap hátralévő részét.”
 
Ne várjuk meg, míg zsíros lesz a hajunk!
 
A FEME szakértője azt tapasztalja a praxisában – és a környezetében is –, hogy mi nők, gyakran elodázzuk a hajmosást: „Elfelejtik a hölgyek, hogy amikor a haj zsírosodik, van egy kellemetlen illata, és nem biztos, hogy ilyenkor olyan jó érzés a férfinak a párját magához húzni. Tudom, hogy sokan azt mondják, milyen macera és hogy »Nehogy háromnaponta mossam a hajam, pusztán a férjem miatt…« Szerintem, nem szerencsés, ha így vélekedünk erről. Színházba, tárgyalásra se megyünk zsíros hajjal, akkor miért hanyagoljuk el magunkat pont a kedvesünk előtt? Ki másnak szeretnénk tetszeni, ha nem a párunknak, aki szeret, aki törődik velünk? Ha elmegyünk valahová, akkor figyelünk arra, hogy jól nézzünk ki, az otthonunkban viszont nem, ami, ha belegondolunk, elég faramuci gondolkodás.”
 
Zárt ajtók mögött
 
Jobb, ha bizonyos elengedhetetlen, az ápoltsággal összefüggő tevékenységekre a fürdőszobában, zárt ajtók mögött kerül sor: „Én azt is lényegesnek tartom, hogy ne a másik előtt végezzük a szőrtelenítést, körömvágást, ugyanis ezek vágylohasztó tevékenységek. A fiúknak és a lányoknak is azt tanácsolom, hogy vonuljanak el a mosdóba, csukják be az ajtót, és ne a párjuk előtt végezzék ezeket a már rutinná vált ’feladatokat’. Az sem szerencsés, ha tudja a párunk, mit csinálunk a fürdőszobában; azt is mondhatnám, hogy nem kell mindenről beszámolni, nem kell mindent megosztani.”
 
Forrás: https://www.fme.hu

Kommentek