Meg akarod tartani? Főzzél neki!

Annyi, de annyi tipp, praktika, és manipulációs ötletet találhatnak a nők a világhálón, hogy miképpen tarthatják meg álmaik férfiját. A baj ezekkel csak az, hogy ezeket a szuper tippeket nők írják nőknek. Miben más az, amiről én fogok most írni? Abban, hogy megkérdeztem pontosan tíz pasit, és egy kivételével mind a tíznél az egyik dobogós helyen szerepelt a főzött, meleg étel.

Vagy legalább süss! Tojáslepényt reggelire mondjuk
De a bundás kenyér is kitűnő választás. Ezt az egyik osztálytársam felesége mondta el nekem, aki mindig így készítette elő a „terepet”, ha valamit kitalált, és sejtette, hogy a család főjének nem lesz az majd az ínyére. Egy jóleső, meleg vasárnapi tojáslepény után viszont általában mindig igeneket kapott, vagy legalábbis beletörődő bólintást…
„Nem tudom megmagyarázni, egyszerűen jól esik, ha hazaérek, és meleg étellel vár. Nem kell nagy dolgokra gondolni, a meleg szendvics, vagy a sült virsli is ez a kategória. Valami olyasmit érzek, hogy gondol, rám, én vagyok neki a fontos, és egyfajta ’otthon édes otthon’ érzés is kering bennem. Persze hogy imádok enni, és ha még a sörös poharam is be van hűtve az üveg mellett a hűtőben, na az maga a mennyország. Igen nekünk gyarló férfiaknak ez bőven elég, és cserébe mi is simulékonyabbakká válunk.” – mondja Sándor (47 éves)
Így működnek a férfiak
A férfiak egyszerűbben gondolkodnak, mint mi nők. Nem kombinálnak, és nem gondolják túl a dolgokat. Számukra fontos a béke, a kiegyensúlyozott családi háttér, a mosolygós feleség, aki nem zsörtölődik, és veszekszik, hanem ügyesen irányít. Ebbe pedig bele tartozik a főzés, hiszen a férfiak szívéhez, mindenki tudja, hogy a gyomrukon keresztül vezet az út, ahogyan azt a dédnagymamám mondta. A régi öregek azt is tudták, hogy a férfi megtartása nagyban függ attól, hogy az asszonyka mennyire van otthon a konyhában, no és persze az ágyban. Gondoljuk csak végig azt a mondásunkat is, hogy ágytól-asztaltól vált régen, aki elvált. Na most egy férfi,a kit jól tart az asszonya, legyen akár ágyról, akár asztalról, szó, az nem igen fog másban gondolkodni, hiszen a férfiak nagy része kényelmes típus.
És ha nem tudok, vagy szeretek főzni?
Főzni mindenki tud, bízz magadban, ez női adottság. Fogd fel egy kalandnak, amikor felfedezel magadban valami olyasmit, aminek a létezéséről még nem is tudtál. Állj magadhoz pozitívan. Nem kell rögtön a borjú bécsivel kezdened. Haladj ki léptekkel. Mondom, süss reggelire tojáslepényt. A főzést felfoghatod meditációs gyakorlatként is. Figyelj a színekre, az ízekre, kóstolj, és éld meg a főzés minden percét örömnek, amivel valaki olyanról gondoskodsz, aki számodra nagyon is fontos.
 
Végül itt van a tojáslepény receptje, ha kedved támadna kipróbálni
Azt is mondhatnám, hogy omlett, vagy olaszul frittata, de az igazság megint csak középen van. Rengetegféle módon elkészíthető, ha sokan vagytok, jobb, ha sütőben sütöd. Variálhatod szalonnával, sonkával, zöldségekkel (póréhagyma, gomba, paprika stb.) Sajtot mindig tegyél bele, és zsíros tejfölt, vagy inkább tejszínt, mint tejet, is adhatsz hozzá, hogy krémesebb legyen. A végén megszórhatod friss zöldekkel, mint amilyen a petrezselyem, a bazsalikom, ruccola, vagy az én kedvencem, a koriander.
 
Lássunk csak egy alapreceptet, amely egy négy fős családnak elég:
12 tojás
2 dl tejföl
100g sajt (gouda, ementali, trappista végső esetben)
olíva olaj
só, bors, ételízesítő, szerecsendió
Keverd össze a hozzávalókat, majd használd a fantáziád, vagy egyszerűen kukkants be a hűtőbe, spejzba, mi van otthon, amit a gyerekek is megesznek. Jöhet a sonka, a spárga, bacon, hagymák minden mennyiségben, ezeket is keverd a masszához, melyet egy magas falú nagy serpenyőben kisütsz. Ha inkább a sütőt használnád, olajozd ki a tepsit, majd a 180 C fokra előmelegített forró sütőbe told be, és hagyd is ott legalább negyed óráig, vagy amíg nem sül meg. Ügyelj rá, hogy ne szárítsd ki, de ne is maradjon folyós. Ehhez csak figyelned kell, csak semmi pánik!
Hajrá!
Lepd meg választottadat egy finom reggelivel, és főzz legalább háromszor egy héten, hogy érezze a törődést. Ha a második héten még mindig nem szól semmit, és nem dicsér, meg, te csak ne add fel! Hidd el, meg lesz az gyümölcse az erőfeszítéseidnek…

Kommentek