Kutatásban vizsgálták a magyar fogyasztók reggelizési szokásait

Bár általában ostorozni szokás a magyarok étkezési szokásait, egy friss, országos felmérés szerint a reggeli terén meglehetősen jól állunk.

A jelek szerint a magyar felnőttek többsége egyetért a dietetikusokkal és igyekszik rendszeresen reggelivel indítani a napot, hiszen
 
- szinte minden mindenki szokott reggelizni, honfitársaink 70 százaléka minden nap;
- a nagy többség otthon reggelizik és magának készíti a reggelijét, de sokan vannak azok is, akik reggelivel kezdenek az iskolában vagy a munkahelyükön;
- a legnépszerűbb reggelitípus a szendvics, de legalább negyedük vajas kenyeret, tojást, valamilyen tejterméket és müzlit is szokott a nap első étkezésekor fogyasztani.
 
A magyar felnőttek szinte mindegyike, 95 százaléka szokott reggelizni, tízből heten minden nap, további ketten pedig hetente néhányszor. A reggelizési szokások az iskolai végzettség szerint jelentősen különböznek – egyebek közt ez derül ki abból a reprezentatív, országos kutatásból, amely a Kellogg’s megbízásából készült el. 
 
Míg a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők háromnegyede minden nap reggelizik, addig a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők kevesebb mint felére igaz ez az állítás, ötödük pedig sohasem kezdi étkezéssel a napot. Szintén jelentős különbségek mutatkoznak a korosztályok között, vagyis minél idősebb valaki, annál gyakrabban kerít sort a napindító falatokra. Míg a 18-29 éves korosztály tizede sohasem, naponta pedig alig több mint felük reggelizik, addig az 50 év felettiek esetében 10-ből 8-an tesznek így.
 


Tízből nyolcan többnyire otthon reggeliznek, tízből négyen pedig a munkahelyükön, iskolájukban. Ehhez képest igen kevesen vannak azok, akik útközben, vagyis munkahelyre, iskolába menet fogyasztják el reggelijüket – nem egészen minden tizedik megkérdezett tartozik ide. Ennél is jóval kisebb azok tábora, akinek van ideje arra, hogy egy vendéglátóhelyen – kávézóban vagy pékségben – falatozzon. Szinte mindenki – 90 százalék – általában saját magának készíti a reggelit, a megkérdezettek ötödéről gyakran gondoskodik valamelyik családtagja, 13 százalék pedig több-kevesebb rendszerességgel, de készen veszi a reggelijét.
 


A legnépszerűbb reggelinek a szendvics számít, tízből hatan kezdik ezzel a napjukat, tízből hárman-hárman esznek vajas kenyeret, tojást, tejterméket, míg müzlit, gabonapelyhet, zabkását a megkérdezettek negyede fogyaszt. Ezek nem egymást kizáró választások, azaz fő a változatosság: tízből heten legalább kétféle reggelit váltogatnak a mindennapokban. A müzlit, gabonapelyhet, zabkását fogyasztók fele például időnként szendvicset és tejterméket is eszik reggelire a müzli helyett vagy mellett. Érdekesség, hogy míg hentesárut (főtt vagy sült kolbászt, virslit, stb.) a válaszadók ötöde szokott több-kevesebb rendszerességgel reggelire fogyasztani, a megkérdezettek mindössze 1 százaléka kezdi a napját hentesnél. 

Kommentek