Jamie Oliver először Magyarországon

Könyveivel és tv műsoraival már 16 éve jelen van Magyarországon, két éve éttermet is nyitott a Zsidai Csoporttal közösen. Régóta tervezte, hogy ellátogat Budapestre, ahol életében először járt, de már érti, barátai miért áradoztak a városról és biztosan visszatér családjával együtt.


Április 19-én találkozott a sajtóval és az éttermei dolgozóival, akiket második családjának tart.


Jamie számára első és legfontosabb szempont a minőségi alapanyag, és ebben nem ismer kompromisszumot. A Budavári Jamie’s Italianben (www.jamiesitalian.hu) és a decemberben nyitott Jamie Oliver’s Pizzeriaban (www.jamiespizzeria.hu) is az a fő cél, hogy egyszerű, bárki számára elérhető helyek legyenek, ahol minden az igazán jó alapanyagokról, az érthető és szerethető ételekről szól.


Mindezt 3 fő szabály biztosítja Jamie éttermeiben:


a fenntarthatóság (pl. csak annyi halat halásznak ki, amely nem veszélyezteti a hal populációt),


az állatokkal való méltó bánásmód (pl. egy biofarm is megbukhat a teszten, ha Jamie és az általa kifejlesztett belső ellenőrzési program, a JOSIE szerint nincs elég hely az állatoknak az istállóban), illetve


az antibiotikum- és vegyszermentesség.


Ennek a három tényezőnek együttesen nagyon kevés termelő képes megfelelni. Nehezítő tényező, hogy a Budavári Jamie’s Italian és a Jamie Oliver’s Pizzeria is jól menő, látogatott éttermek, ahol egy nap több száz embert kell kiszolgálni, így ezekből az alapanyagokból nagy mennyiségre van szükség. A cél az, hogy a Jamie-vel közösen kialakuljon egy olyan termelői, beszállítói láncolat, akik képesek mindennek megfelelni és minél több éttermet ellátni.


A szigorú feltételek mellett azonban fontos, hogy lehetőség szerint helyi alapanyagokat is használjanak, ilyen például idehaza a mangalica, amiről Jamie is nagy lelkesedéssel beszélt. Az új tavaszi étlapra pedig egy olyan étel is felkerülhetett, amely a Budavári Jamie’s Italian főszakácsa, Takács J. Roland talált ki és fejlesztett le Jamie csapatával közösen.


Hogy hogyan tovább? Jamie nagyon boldog, hogy a Zsidai Csoporttal való együttműködésnek köszönhetően Magyarországon, Ausztriában és Svájcban is további étteremnyitásokban gondolkoznak. Jövő héten elindul a házhozszállítás a Jamie Oliver’s Pizzeriában, úgyhogy a további fejlődés nem áll le, sőt Jamie nyitott további koncepciók behozatalára is. „Minden csak Roy-tól függ.” – mondta mosolyogva.


Nagyon boldog vagyok, hogy végre „lelki testvérem” ellátogatott Magyarországra. Már a 2014-es első találkozásunkkor éreztem, hogy mivel azonosak az értékeink és az alapanyagokhoz és a vendégekhez való hozzáállásunk, ebből egy hosszútávú, gyümölcsöző kapcsolat lesz. Nagyon sok közös tervünk van a régióban és idehaza is.” – tette hozzá Zsidai Zoltán Roy, a Zsidai Gasztronómiai Csoport vezetője.


Rövid várbeli sétája alatt Budapest annyira elvarázsolta Jamie-t, hogy legszívesebben most teleposztolná az instagramját, hogy mindenki jöjjön ide és alig várja, hogy egyszer a családját is elhozza Budapestre. Lehet, hogy hamarosan ismét találkozunk?



A Zsidai Gasztronómiai Csoportról:


A Zsidai család 1982 óta meghatározó szerepet tölt be a magyar gasztronómiában. A cégcsoport vezetője, Zsidai Zoltán Roy tagja a magyar gasztronómiát és vendéglátást meghatározó Magyar Bocuse D'or Akadémiának és elnökségi tagja a szakmát összefogó Pannon Gasztronómiai Akadémiának. Éttermeiket folyamatosan díjazza és ajánlja a Michelin Guide és a Gault Millau Guide. A Zsidai Csoport több mint tíz éttermet üzemeltet nem csak Budapesten, hanem 2017. őszétől Bécsben és 2018. Márciusától Marbellan is.


www.zsidai.com


A Jamie’s Italianről:


Jamie Oliver és olasz séf mentora, Gennaro Contaldo, 2008-ban nyitották meg az első Jamie’s Italian éttermet az angliai Oxfordban, olyan olasz konyhára építve, mely gyermekkoruk óta inspirálta őket. Jelenleg több mint 60 éttermük van világszerte, elérhető árú minőségi ételeikkel és baráti, személyes kiszolgálással rengeteg rajongót szereztek már maguknak.


www.jamiesitalian.hu

Kommentek