Szerelmes adventi kalendáriumok

Idén a naptár szerint december 2-án kezdődik el az adventi várakozás. Tedd emlékezetessé, és készítsd el a párodnak, szerelmednek a saját adventi kalendáriumát, amit nem lehet a boltban megvenni. Most még van rá időd! Új alapokra helyezheted a kapcsolatotokat, az eredményhez képest tényleg kevés befektetéssel. Nincs ihleted? Íme, hét adventi kalendárium ötlet tőlünk, amivel meglepheted őt.

Ha magad készíted az adventi kalendáriumot a szerelmednek, párodnak, azzal nagyon sok mindent elmondhatsz számára. Éreztetheted vele szavak nélkül, hogy mennyire fontos ő neked. Ezzel a kapcsolatotokba is új tüzet lehelhetsz, hiszen ki ne szeretne minden nap egy kis meglepetést kapni, még akkor is, ha az egészen picike, vagy csak pár szó, esetleg egy ölelés, érintés… 
 
Az azért szeretlek-es
Ez az adventi kalendárium szokta a legnagyobb örömet okozni annak, aki kapja. Ha valóban őszintén rászánod az időt, hogy végiggondold, miért is szereted a párod, és ebből huszonnégyet találsz, - persze ez nem szokott menni egy ültő helyben, ami nem is baj - és azt leírod huszonnégy kicsi cédulára, amit egy pici borítékba raksz, az valóban gyönyörű ajándék. Ennek a kalendáriumnak az elkészítése tökéletes párterápiás gyakorlat is egyben, sőt rávilágít arra, miért is vagy együtt kedvesünkkel, mit látunk benne. Sok esetben ő nincs is ezekkel a dolgokkal tisztában, és nem tudja, például, hogy azt is szereted benne, hogy a kezét a feje alá téve alszik el. 
 
A lista
Csak csukd be a szemed, és gondold végig, mik azok a dolgok, amiket együtt szeretnél megcsinálni a kedveseddel. A leghétköznapibb dolgoktól a legkülönlegesebbeket is beleírhatod napról-napra a naptárba. Ejtőernyőzni, vattacukrot enni, pocsolyában ugrálni, kislányt nevelni, lehet az bármi, a legtitkosabb vágytól, a legbanálisabb, sokszor nem is sejtett, akár teljesíthető óhajig szinte minden.
 
Összebújós, szexis
Advent minden napjára találj ki egy kis édesen szexis meglepetést, mely lehet akár egy ölelés, egy hát cirógatás, akár egy romantikus, pezsgős fürdő, akár egy kaján beöltözős este. A te fantáziádra és vérmérsékletedre van bízva meddig mész el.  
 
Az emlékes
Teljesen mindegy, hogy tíz hete vagy tíz hónapja vagytok együtt, esetleg tíz éve, gyűjtsd össze közös életetek szép emlékeit. A lényeg, hogy ne írj hosszan, előre határozd el, hogy maximum három mondatot írsz minden naphoz. Ha belejössz, még képeket is szerkeszthetsz hozzá, de azok nélkül is klasszul működik! A jó emlékek végiggondolása talán még jobb, mint megkapni az összegyűjtött listát napról napra. Ez szintén felér egy párterápiás foglalkozással, hiszen végig kell gondolnod, miért is szereted őt annyira...
 
A kuponos
Az interneten rengeteg kuponos oldal létezik. A kuponos adventi kalendárium nem más, mint egy olyan naptár, ahol minden napra kap a kedves egy beváltható „kupont”. Egy kupont például lábmasszázsra, egyet egy filmnézős, összebújós estére, egyet egy mozira, és így tovább. Rajtad áll csak, mit vállalsz be. Egy biztos, hogy amit megígértél, azt tartsd is be. Nincs rosszabb, a „majd holnap beválthatod ezt a kupont, ma fáj a fejem” kifogásoknál. Szóval ennél a kalendáriumnál arra kell figyelni, hogy csak olyat írjunk, ígérjünk meg, amihez tudjuk is tartani magunkat.
 
Kis semmiségek
Vásárolj neki pár filléres figyelmességeket. Egy szép tollat, a kedvenc csokiját, egy pár zoknit, vagy boxer alsót, pisztáciát, ha szereti, és így tovább. Hamar hozzá lehet szokni, már a második naptól kezdve imádni fogja. 
 
A szerelmes idézetes
Ebben a kalendáriumban huszonnégy szerelmes idézetet írhatsz minden napra a kedvesednek. Bízd a profi munkát az irodalom nagyjaira, és hívd segítségül Weöres Sándort, Kosztolányit, Szabó Lőrincet, vagy Juhász Gyulát. Nehogy egész verset írj, inkább csak pár soros idézeteket. A mi kedvencünk például ez: „Fázol? Várj, betakarlak az éggel, hajadra épül a hímzett csillagok csokra, és holdat lehellek a szemed fölé.” Radnótitól.

Kommentek