Mert a vintage nem csak egy lakberendezési fogalom, hanem életstílus

Sok helyen lehet a vintage szóval találkozni. Nemrégiben a könyvesboltban láttam, egy felnőtt színező hirdette magát úgy, hogy vintage motívumokat lehetett kipingálni. De mit is takar valójában ez a fogalom, és mit jelent konkrétan a lakberendezésben? Utána jártunk.

 

Mit jelent az, hogy vintage?

A vintage szó eredetileg a borászatban és a fotózásban használatos kifejezés. Az előbbi esetében az angol használja a magyar évjárat, vagy a francia millésime szó helyettesítésére, a fotózásban pedig így nevezték az első másolatot, mely az eredeti negatívról készült a felvétellel nagyjából egy időben, melyet a fotós az aláírásával ellenjegyzett. Manapság azonban a legtöbben a bútorokat, lakberendezési tárgyakat illetnek ezzel a jelzővel, mely azonban nem azonos a retró kifejezéssel.

Ami ezt a stílust jellemzi

A lakberendezésben a vintage stílus a bútorok újrahasznosítását, felújítását, esetleg átalakítását jelenti, tehát ilyen értelemben idézi a régebbi korokat, az antik hatású bútorokat, míg a retró egy jól körülhatárolt korszakra, a 60-as, 70-es évekre jellemző bútorokra illő kifejezés, ha a lakberendezés a téma. Többféle árnyalata van a vintage stílusnak, így létezik belőle romantikus, bohém, vagy éppen rusztikus. Manapság egyre divatosabb, hogy a már meglévő bútorokat alakítják át a stílus kedvelői vintage „formájúra”, leginkább csiszolással, átfestéssel, de új textilekkel is feldobhatják a régi darabokat. A vintage-re jellemzőek a finom, visszafogott színek, a tört fehér, a bézs, a pasztell, anyagaiban a természetest részesíti előnyben, a bútorok nagy része tehát fából készül, a különböző kiegészítők pedig porcelánból, fonott kosárból, cserépből esetleg kerámiából. A vintage stílust a letisztult rusztikus elegancia jellemzi, melyet úgy lehet elérni, hogy betartjuk azt az egyszerű szabályt, miszerint a bútorok színei megegyeznek, míg a lakástextíliák vidám színekben pompázhatnak.

Egyediség, nyitottság, kreativitás

Ha vintage stílusú képeket nézegetek, három szó jut eszembe, mégpedig az egyediség, a nyitottság és a kreativitás. Amikor egy régi bútorban, ami a portól, kosztól színét, fényét vesztette, valaki meglátja a lehetőséget, hogy mivé válhat, az kreativitást jelent. Amikor vagány színekkel, érdekes hatású szövetekkel teljesen különleges módon közelítünk a bútor felújításához, azt nevezem egyediségnek. Ha pedig egy adott bútordarabot nem a funkciójának megfelelően használunk miután felújítottuk – ami a vintage stílusnál oly sokszor előfordul, sőt néha kívánalom is egyben – akkor az nem más, mint nyitottság.

Hajrá vintage!

A legideálisabb, ha kezdésnek egy kisebb fa dobozkát, sámlit, esetleg egy széket próbálunk meg vintage stílusúra átvarázsolni. Miután megtisztítottuk, lecsiszoltuk, átfestettük az adott darabot, és az meg is száradt, akkor végre alkothatunk és kedvünkre dekorálhatunk. A vintage egyik jó barátja a decoupage technika, mely azt jelenti, hogy egy speciális ragasztóval szép leheletvékony papírképeket ragasztunk az adott felületre, mellyel olyan hatást érünk el, mintha az anyagában lett volna olyanra festve. Vidám minták, hangulatos virágok, vagány színek, hajrá vintage!

Kommentek