Salvador Dalí titkos élete

„Csak egyetlen embert nyúznak meg elevenen ebben a könyvben, és az én leszek. Nem szadizmusból vagy mazochizmusból teszem, hanem nárcizmusból” – jelenti ki Salvador Dalí e könyv egyik fejezetében, és hinnünk kell neki, mert a XX. század egyik meghatározó művésze e zavarba ejtően őszinte önéletrajzi művének szinte minden lapján lényének és művészetének egyediségét és fontosságát hangsúlyozza.

„Hatéves koromban szakács akartam lenni. Hétévesen Napóleon. Azóta ambícióim egyre nőttek, ahogyan a nagyság iránti rajongásom is.”
 
A szürrealizmust nem is annyira betetőző, mint inkább bevégző, illetve meghaladó Dalí maga is úgy látta, hogy két legfőbb tulajdonsága – őrültsége és zsenialitása – egy tőről fakad, ezért gondolta azt, hogy muszáj„mindennap kicsivel őrültebbnek lennie”, zsenialitását – és szerénységét – pedig legjobban az a kijelentése érzékelteti, mely szerint egyetlen képe többet ér, mint Picasso egész életműve.
 
Ha ezzel nem is ért egyet mindenki, az vitathatatlan, hogy a festészeten és szobrászaton kívül filmezéssel, ékszerkészítéssel, irodalommal – ráadásul paranoia-kritikával is – foglalkozó Dalí nemcsak a képzőművészetet, hanem az önreklámozás művészetét is forradalmasította.
 


A róla készült fotók – melyeken hol egy ocelottal, hol egy tengeri csillaggal, hol egy meztelen nővel és egy rákkal pózol – ugyanolyan magamutogatóan abszurdak, mint némely festményének mesterkélten bonyolult címe: Dalí keze elhúz egy aranygyapjú formájú felhőt, hogy megmutassa Galának azt a tökéletesen mezítelen hajnalt, amely messze-messze a nap mögött húzódik.
 
„Nem értem, hogy amikor grillezett homárt rendelek, miért nem egy jól átsütött telefont hoznak, miért apezsgőt hűtik le, miért nem a telefonkagylókat, melyek mindig langyosak és ragadósak, és sokkal jobban festenének vödörben, jégkockák között. És miért nincs telefon-frappé zöld mentával, homár formában, cobolytokkal a végzet asszonyainak, egy döglött patkánnyal a belsejükben Edgar Poe-nak, pórázon vagy egy élő teknős hátára rögzítve... Megdöbbent az emberek vaksága, hogy mindig ugyanazt teszik újra és újra. Ugyanúgy, ahogy meglep, hogy egy banki alkalmazott nem eszi meg a csekket, meglep az is, hogy előttem egyetlen festőnek sem jutott eszébe, hogy »puha órát« fessen...”
 


Az 1904-ben Figuerasban született Salvador Dalí már egészen fiatal korában kitűnik a rajzban és a festészetben megmutatkozó tehetségével. 1921-ben, édesanyja halálának évében kezdi meg tanulmányait a madridi Képzőművészeti Akadémián. Megismerkedik García Lorcával és Buñuellel. Ekkori, meglehetősen szertelen művei impresszionista, néha pointillista stílusban készülnek. Dalí többször is megzavarja az iskolai rendet, kétségbe vonja tanárai képességeit, ezért először egy évre, majd 1926-ban véglegesen kizárják. Az ebben a korszakban készült művei kubista és elvont szürrealista hatást mutatnak: Női arckép (1927), Három részre osztott önarckép (1927).
 
Ekkoriban válik ismertté a katalán művészek körében, és 1929-ben hivatalosan is csatlakozik a szürrealisták csoportjához. Ugyanebben az évben elcsábítja Paul Éluard feleségét, Galát, aki ettől kezdve modellje, élettársa és szürrealista „múzsája”, műveinek ihletője lesz. 1934-től Dalí fokozatosan eltávolodik a szürrealistáktól és André Bretontól, s 1939-ben végleg szakít a csoporttal.
 
A festő 1930 óta alkalmazza úgynevezett „paranoia-kritikai” módszerét, melyet 1955-ben egy nagy sikerűelőadáson mutat be a Sorbonne-on. 1974-ben Dalí Figuerasban megnyitja saját múzeumát, a Teatro Museót, s 1978-ban a párizsi Szépművészeti Akadémia felveszi őt tagjai közé. Gala 1982-ben bekövetkezett halála után visszavonul Púbol kastélyába, és 1989-ben Figuerasban, a Torre Galateában hal meg. Kívánságának megfelelően földi maradványait a Teatro Museo kupolája alatt helyezik el.
 
Dalí az új tendenciákat felismerni és kiszipolyozni képes, esztétikai delíriumban alkotó provokatív művész volt, s rendelkezett a gyors és határozott ítéletalkotás képességével. Szenvedélyes kutató is volt egyben, akinek a zsenialitása több területen is megmutatkozott, s számos műve világhírűvé vált: Önarckép, Gala portréja, Gala„Angelus”-a, Spanyolország, Léda Atomica, A vallési Krisztus...
 



Kommentek