Római pillanatok Budapest szívében – Várkert Irodalom évadzáró est

Nyár, szabadtér, versek és dalok – talán ennyi kell egy tökéletes estéhez júniusban. Állandó kulturális tudósítónk, Fülöp Erika beszámolója a Várkert Irodalom Nemes Nagy Ágnes estjéről. 

A nyári szünet előtti utolsó Várkert Irodalom est több szempontból is különleges volt. Már a helyszín is kiemelte a szezonzáró alkalmat, hiszen szabadtéren, a lenyűgöző kilátást nyújtó Öntőház udvaron élvezhettük az estét, amely Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs szerelmének Rómában megélt hónapjait ragadta meg idézetek, naplórészletek és megzenésített versek formájában. Akár egy-egy képeslap, úgy röppent elénk néhány pillanat az irodalom két nagyjának közös 14 évéből A római lány/Szent Iván éjszakája Nemes Nagy Ágnessel című estén. A korábbiaktól eltérően nem róluk, hanem általuk beszélve ismertük meg a két főszereplőt. Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs kapcsán nem beszélgettek az est résztvevői, hanem gondolataikat különleges felolvasó színház és koncert formájában elevenítette fel Takács Kati, Döbrösi Laura és Adorjáni Bálint színművészek, valamint Kézdy Luca hegedűművész és Tóth Evelin énekes.
 
1947-ben Kardos Tibornak, a Római Magyar Akadémia igazgatójának meghívására, ösztöndíjjal utazott az akkor már harmadik éve házas költő és esztéta férje Rómába, s innen beutazták Firenzét, Velencét, jártak Nápolyban, Szicílián és Caprin is. Azon a télen az akadémia hideg szobáit koruk legnagyobb költőtársaival és képzőművészeivel osztották meg, akik közül mindenki számára mást jelentett az örök város. Pilinszky itt írta meg Piéta című versét, míg Weöres Sándor dideregve Kecskemétté „degradálta” Rómát. Lengyel Balázs számára pedig tényleg „örök” maradt… Nemes Nagy Ágnes haláláig nem tért ide vissza, s akkor is így fogalmazta meg érzéseit Két Róma című kötetében: „Tudtam, hogy Rómába nem szabad többé visszamennem, hiszen egykor Nemes Nagy Ágnessel voltam ott. […] S ami ott velem történt, villámerejű volt. [… ] Olyan tetőpont élmény, amelyet visszanézve boldogságnak tekinthet az ember.”
 
Nemes Nagy Ágnes szavait olykor Döbrösi Laura finom hangja, máskor Takács Kati érett személyisége tolmácsolta, Kézdy Luca és Tóth Evelin zenéje-éneke pedig még mélyebben, más irányból tudták bemutatni a költő(nő) érzelmi világát – olyan őszinteséggel, amilyen kristálytiszta érzésekkel maga Nemes Nagy alkothatott. Luca és Evelin 2018-ban maguk is elnyerték a Római Magyar Akadémia alkotói ösztöndíját, amely keretében ott mutathatták be Nemes Nagy Ágnes 1947-48-as, Rómában írt verseinek megzenésített változatát. Ezeket a dalokat hallhattuk az este folyamán. Utazás, bor, szerelmes boldogság – közhelynek tűnhet, egészen addig, amíg olyan mélységű szerelemmel nem éli át az ember, amely, ha válással is végződik, mégis egy életen át szoros kapcsolat és kötődés marad az egykori pár között. 
 


Így történt ez az este két főszereplőjével is. Félelem című versében így fogalmazta meg érzéseit a költőnő:
„Hét esztendeje szeretlek, szerelmem, / fordíts egyet a Göncöl-szekeren,  / szólj a világnak, mondd, / hogy lehetetlen –  / s maradj velem.”
 
Majd később, Az emlék című költeményben ezt írja:
„Gyere, s valld be, hogy nem szeretsz, / úgy elhiszem, hogy rég szerettél.  S ha érzem már, hogy / elmehetsz, / majd megtudom, hogy itt lehettél. / Enyém leszel: enyém a kincsem, / mihelyt kezem közül kifolyt. / Valószínű, hogy semmi sincsen, / és csakis az van, ami volt.”
 
Az, hogy a köztük lévő erős kapocs életük végéig megmaradt, nem romantikus fikció, hanem valóság. Nemes Nagy Ágnes halála előtt néhány nappal így beszélgetett egykori férjével Lengyel Balázs saját visszaemlékezése szerint: 
„Nézd - mondta csodálatos nagylelkűségével -, tudom, hogy olykor erőszakos voltam veled, rád oktrojáltam az akaratomat, szétromboltam, amit Te szerettél volna. És beszélt még ehhez hasonlókat. Én pedig - mondtam neki -, rettenetes sok fájdalmat okoztam neked. Kétségbeesnivalóan sokat. Mert más voltam, mint Te, és kínzottan folytattam a szót, ami ebben a helyzetben már úgyse könnyít semmit sem. Mégis - mondta, ez volt a mi életünk. Így volt, ez volt Mindkettőnké.”
 
Az est lezáró gondolataként a költőnő szavait Döbrösi Laura, az ifjú, szerelmes, Rómában-még-házas Nemes Nagy Ágnes hangja tolmácsolta nekünk – ez a finom, mégis bravúros szerkesztői megoldás az est háziasszonyát, Juhász Annát dicséri. Ezzel a mozzanattal szép keretbe került az este és szívbemarkoló szembesítést is adott: az utolsó pillanatig ott él bennünk az a fiatal lány és férfi, akik egykor voltunk, és az a hang szól a hangunkon. 
 


Mire az est végéhez értünk, lassan véget ért az év leghosszabb nappala is. Számomra az is különlegessé varázsolta ezt az alkalmat, hogy a nyári napfordulót, természeti népek számára szakrális jelentőséggel bíró estéjét, szabad ég alatt tölthettük el, magas szintű érzelmekkel, és egy színvonalas, lelket emelő előadással. Az est címében megjelent Szent Iván éjszakája, a csillagászati nyár születésének napja, amelyen sokan tűzgyújtással ünneplik a fény/nyár győzelmét a sötét/tél felett. S természetesen a szerelem varázslatos ünnepe is… A Várkert Irodalom szezonzáró estjén mindből kaptunk – igaz, mi nem máglyát raktunk, helyette a szívünkben gyújtott pici tűzszikrákat az est minden pillanata.
 
A nyári pihenés után szeptember 24-én folytatódik a Várkert Irodalom sorozata!

Kommentek