Papp Csilla: Az igazi?

„A szerelem lelket próbáló ereje megmérettet. Egy alig hallható hang duruzsol, talán visszahangzik a füled, gyere, megmutatom, mi vár rád, figyelj, megrázod a fejed, mész tovább, gyalogolsz rendületlenül, szerelmes szívvel, egy rózsaszín esőfelhő társadul szegődik, hogy egy nem várt pillanatban azt érezd, a tarkód mintha nedves lenne, az orrodra cseppen egy kövér esőcsepp, lassan végigcsorog az arcodon, aztán vagy nekilódul és bőrig ázol, vagy menedékre lelsz”
A suttogva kiejtett szavakat nem hallja szinte senki. Leejti a papírokat az ölébe.
 
Kinézek az ablakon. A busz első traktusában ülök, látom, ahogy gesztikulál, elcsípem az utolsó mondatokat. Talán egy színész, szöveget tanul. Kilencre van időpontom. Legalább tíz megállót kell utaznom, kényelmesen elhelyezkedem, a hátizsákot az ölembe veszem, előveszem a könyvet, hogy kikeressem milyen változások várhatók a hatodik héten. Mintha apró pillangók lökdösődnének hasamban, a szárnyaik csiklandoznak, addig mocorgok ide-oda, amíg abbamarad, közben már érzem hiába rohantam be a plázába indulás előtt, megint pisilnem kell. A cipzár bekapja a sálam, azt a szépet, amit a szarajevói bazár forgatagában vettünk, milyen jó is volt andalogni kéz a kézben, rápillantok a körmömre, apró, le van rágva, szinte tövig, mégis milyen mély sebeket ejt, ott a bazárban, távol az otthontól, végigsimítom karmolásokkal, apró sebekkel pöttyözött karját. Az utazás előtti napon megint elszakadt a cérna, siettem haza, pakolni, hajat mosni, egyensúlyozok a pizza szeletekkel, együtt vacsorázunk, végre, tizenegy nap után ma este otthon lesz, alig várom, ajtót nyit, és a szeme, a szeme, megint olyan, hallom a hangom, teli torokból üvöltök, gyűlöllek, mit teszel magaddal, belemarok, karmolom ahol érem, a vérétől piros már a könyököm is, a tehetetlenség és a kétségbeesés hangja ez a fülsértő sikoly, a kanapéra esek.
 
Leül egy bácsi mellém, kökényszínű a szeme, bár pisilnem kell, de a hátizsák oldalából előkapom a virágmintás kulacsomat, kiszáradt a szám, csak nem magácska is a japán vízkúrát élteti, nézek rá bambán, az meg mi, a feleségem is mindig magánál hord vagy fél litert, már felkelés után öt pohárnyit lehörpint,egykettőre, egészséges azt mondja, rám kacsint, félszegen elmosolyodom, a kórházig ugye még van öt megálló, kérdezem, igen, a nagy zöld ház után bekanyarodik a busz és látni fogja jobb oldalon, csíkos, barna, régi épület, csak nem vizsgálatra, némán bólintok, az sose jó, én dióért megyek itt a vásárcsarnokban akciós, a 10. kerületből buszozok át a városon minden szombaton, nincs túl közel, de tudja, a feleségemmel nagyon szeretjük, jó az itteni termés, és majdnem ötszáz forinttal olcsóbb is, elmajszoljuk a tv előtt, van az is annyira egészséges, mint ez itt, és a kulacsra pillant, megint mocorog a hasam, a vízről eszembe jut a tó, mi lesz így a futásunkkal, ez volt a nagy terv, a nagy elterelő hadművelet,gyűlölök futni, még most is, de jógázni nem jött volna, minden este futunk egy-két kört a tó körül, már két hete, egyre szebb az idő, addig se gondol másra, nincs otthon egyedül, nem kalandozik el, és nem esik letargiába, hogy aztán előkerüljenek a….nagyot huppanok, egy buckán halad át a busz, most majd minden megváltozik,mint egy éles kés, úgy nyilal belém a fájdalom az alhasam tájékán, csak ne szeretném ennyire.
 
Mindjárt ott vagyok és meghallom a szívhangját, remélem. Remélem?
A bácsi a kosarát előreemeli, megnyomná nekem a leszállásjelzőt, további szép napot kívánok, és hazafelé ugorjon be a dióért, vigyen haza egy csomaggal, garantálom, hogy ízleni fog, mindkettejüknek. Mosolyog. Elindul a busz, utánafordulok, látom még épp, hogy befordul a sarkon a csarnok felé. Már csak egy megálló. 
 
Iszok még egy kortyot és tétován kikászálódok az ülésből, a sálamat a nyakam köré tekerem, hideg szél fúj, ebből még eső is lehet.

Kommentek