“Nincs letagadni, titkolni valója” – Heltai Jenő naplója

A Radnóti Színház 2015 őszén tűzte műsorára a Heltai naplója című estet, Bálint András önálló estjét Heltai Jenő háborús naplója alapján. A választás önmagában izgalmas, hisz az 1871-ben született Heltai (Herzl) Jenő irodalmunk egyik legkarakteresebb, ám a mai általános irodalmi divatnak kevésbé központi szerzője.
 

„Tudd meg: szabad csak az, akit Szó nem butít, fény nem vakít, Se rang, se kincs nem veszteget meg, Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, A látszatot lenézi, meg nem óvja, Nincs letagadni, titkolni valója.”

(Heltai Jenő: Szabadság, r.)

Heltai – Bródy Sándor, Molnár Ferenc, Lengyel Menyhért és Szomory Dezső jó barátja – teremtette meg a magyar kabaréköltészetet, s Kató-verseivel új korszak kezdődött irodalmunkban.

21 éves korától, 1892-től A Hét című lapban jelentek meg verses publicisztikái.

Könnyed, szellemes írásai, a nagyvárosi lét jellegzetes alakjait, hangulatát megörökítő romantikus-ironikus versei hamar népszerűvé tették.

Bálint András estjének mégsem ez a Heltai a főszereplője, habár a humor, az irónia, sokszor az önirónia nélkülözhetetlen része a monodrámának. Az esten a fókuszban 1944. márciusától 1945. márciusáig a hetvenen túli, idős író áll, aki a háború alatt naplóírásba kezd, hogy megörökítse a nehéz, szomorú történteket az embert próbáló időkben.

Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján magam is a nézőtéren ültem, és élőben átélhettem: a másfél éve telt házzal futó előadás valóban minden percében megrázó, lebilincselő, bölcs és nagyon emberi történet.

„Öregkoromba kezdtem ezt a verset, Ezerkilencszáznegyvennégybe volt, Förtelmes év! Az ország haldokolt, Jöttek reá vad, égető keservek.”

Így kezdi Heltai Jenő – eddig kiadatlan – ostromnaplóját –, majd folytatja: „Ezek a kusza följegyzések napról-napra íródtak lakásokban és pincékben, óvó- és illemhelyeken, kórházban, börtönben, menekülés és bujkálás közben.” Heltai beszámol a hétköznapi borzalmakról, és bár megjárta a csillagos házakat és a Gestapo börtönét, mégis tud anekdotázni.

Felidézi ifjúságát, a boldog békeidők Budapestjét, elhangzanak korabeli sanzonok és a János vitéz dalaiból is néhány. Emlékezni kell és nem szabad felejteni, állapítja meg, bár „unokáink nem fogják ezt a kort megérteni”.

Az előadás után a színház meghívott, hogy a darab készítőivel: Bálint Andrással, Deák Krisztina rendezővel és Darvas Ferenccel, aki zongorán kíséri végig a darabot – beszélgessek kicsit. Megtisztelő volt ez a háromnegyed óra a Radnóti Színház színpadán. Az igazgatónő, Kováts Adél vezette be a beszélgetést, majd közel száz néző maradt, hogy meghallgassa a műhelytitkokat. Nem csak azt tudhattuk meg, hogy Bálint András – akinek ez a tizenharmadik önálló estje –, miként talált rá erre a fontos szövegre – amit nemsokára a közönség is olvashat a Magvető Kiadó jóvoltából –, de azt is, milyen precíz és átgondolt munkát igényel minden alkalommal a rendező filmes látásmódjának, a vetítésnek a megvalósítása, s tanúi lehettünk, a zongorista és a színész folyamatos párbeszédének, az előadás után is.

Heltai alakját Hegedűs Géza fogalmazta meg számomra a legszebben:

“Sohase legelső, sohase vezér, egészen soha sehová nem tartozó, de mindig jelenlevő, aki nem nyomja rá bélyegét a korára, de láthatatlan zsinórokkal mozgatja az általa elérhető világot.”

Heltai naplója – a Radnóti színházban, legközelebb február 23-án, csütörtökön.

Jegyek: www.radnotiszinhaz.hu

Fotó: Brozsek Niki

Kommentek