Megnyílt a 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban


Megnyílt és május végéig látható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban a tavalyi év legjobb sajtófotóit bemutató Magyar Sajtófotó Kiállítás. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége évi rendes fotópályázatára 234 fotós több mint hatezer képet küldött be, amelyek közül idén is nemzetközi szakmai zsűri válogatott.

A Magyar Sajtófotó Kiállítás három és fél évtizede a fotóriporterek, a fotográfia ünnepe. Ezek a kiállítások tükörként tárják elénk mindazt, ami az előző évben velünk, körülöttünk történt, és bár gyakran hallani, hogy többségben vannak a nyomasztó, szomorkás, néha riasztó képek, az elmúlt évben a fotográfusok találtak olyan témákat is, amelyek mögé nézve szépséget, emberséget és hősiességet mutathattak meg az emberi kapcsolatokban” - mondta el a kiállítás kurátora és rendezője, Szigeti Tamás fotográfus.
 
A kiállításon látható többek között a nagydíjas Balázs Attila (MTI/MTVA) anyaga, amely egy Down-szindrómás fiúkat befogadó osztályközösség legszebb pillanatait mutatja meg, finoman jelezve, hogy a fontos dolgokban nincs különbség. Ugyanakkor a tárlat egésze rávilágít komoly különbségekre: egyszerre láthatjuk egy kis faluban áram nélkül élő, a puszta a létfeltételekért küzdő emberek életét Magócsi Márton (abcug.hu) képein és azokat a szerencsésebb fiatalokat, akiket Ajpek Orsolya (Index.hu) mutat be Egy hétig azt csinálunk, amit csak akarunk című sorozatán keresztül.
 


Büszkék vagyunk rá, hogy idén már negyedszerre a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ adhat helyet ennek a rangos és népszerű kiállításnak, amely ismét bizonyítja, hogy a magyar fotóriporterek kiváló munkát végeznek akár a mindennapi híreket, akár az egyedi riportmunkákat nézve. Május végéig több izgalmas tárlatvezetést tartunk, ezeket hallgatva még érdekesebbé válik a kiállított anyag” - nyilatkozta Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezetője.
 
A kiállítás anyagát a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett XXXV. Magyar sajtófotó-pályázat adja, amire 234 fotográfus 2284 pályázattal és összesen 6259 képpel pályázott. A felhívásra a hivatásos fotóriporterek mellett amatőr fotósok is beküldhetik képeiket, a zsűri azonban mindig szakmai és 2009 óta nemzetközi, elnöke idén is Szlukovényi Tamás World Press Photo díjas fotográfus, a Reuters korábbi fotóigazgatója, valamint Szergej Maximisin orosz fotográfus, Stefano De Luigi kölni születésű, Párizsban élő olasz fotós, a VII Photo Agency tagja, Kai Pfaffenbach, a Reuters fotósa és Hajdú D. András fotóriporter.
 


A kiállításhoz kapcsolódóan különleges tárlatvezetések is lesznek a Capa Központban: március 31-én este Szigeti Tamás, a kiállítás kurátora, április 12-én az egyik díjazott fotós, Stiller Ákos, április 21-én Szlukovényi Tamás zsűrielnök angol nyelven, április 26-án Litkai Gergely, a Dumaszínház művészeti vezetője, május 5-én jelnyelvi tolmácsolással együtt Virágvölgyi István, a Capa-nagydíj titkára, május 15-én pedig Karafiáth Orsolya költőnő vezet körbe 2016 legjobb magyar sajtófotói között.
 
A pályázat és kiállítás szellemi atyja, kitalálója a nemrég elhunyt Szalay Zoltán Táncsics-díjas és Pulitzer Emlékdíjas fotóriporter, aki néhány év kihagyással, 30 éven át volt a kiállítás rendezője is. Szigeti Tamás, aki idén harmadszorra a kurátora a tárlatnak, az ő emlékének ajánlja a kiállítást.
 
A kiállítás képeit 20 éve nyomtató Canon ezúttal is önálló tárlattal jelenik meg. A vállalat az idén arra irányítja a figyelmet, hogy a hobbi és a profi fotósok képei mögött egyaránt érdekes történetek rejlenek. A Canon Facebook-oldalán meghirdetett fotópályázatra több száz fénykép érkezett, amelyek közül a 13 győztes pályaművét is meg lehet tekinteni a Capa Központban.
 
A 35. Magyar Sajtófotó Kiállításhoz több szakmai program is kapcsolódik: a Budapest Portfolio Review keretében profi fotósok kaptak lehetőséget, hogy neves hazai és külföldi szakemberekkel konzultáljanak képeikről és elfogulatlan visszajelzéseket kapjanak.  A konzulensek a magyar fotográfus szakma jeles képviselői, galeristák, művészettörténészek, valamint nemzetközi hírű szakemberek, fotográfiai intézmények, ügynökségek, szervezetek képviselői. Az általuk a legjobbnak ítélt fotográfusok kiállítási és továbbképzési szakmai lehetőségekben részesülnek.
 
35. Magyar Sajtófotó Kiállítás
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, 2017. március 28. – május 28.
A kiállítást rendezte: Szigeti Tamás
A kiállítás honlapja: http://capacenter.hu

Kommentek