Kosztolányi Dezső: A szőke nő portréja

Csitt - fel ne keltsétek. Hisz alszik, alszik.
Bús boldogságát eltemette rég.
Fekete csipkéin pici aranyszív.
Úgy nyújtja ki sápadt-arany fejét.
 
Alvó szemében megholt, égi átok.
Békébe fáradt bánat borúja.
Miért ezek a halk szomorúságok?
Ki tudja, mért a fátylas gyászruha?
 
Csitt, csitt - a kacagása oly merengő,
a szava halk, ezüstös mise-csengő,
nincs szívtelenebb és nincs szomorúbb.
 
Ha cseng, ha zeng, térdére hull a szépség,
s ő mint hatalmas aranykoszorút,
némán viseli gőgös szőkeségét.

Kommentek