Irodalmi Szalon – Ahol az irodalom történik minden hónapban!

Tizedik születésnapját ünnepli egész évben az Irodalmi Szalon, amely Juhász Anna vezetésével 2020-ban sikeresebb, mint valaha! Januári estjén három születésnapos költő által az irodalom valódi jelenidejéből nyerhettünk egy szeletet a rendezvénysorozat egész éves „szülinapi tortájából”. Az est résztvevőivel – Kántor Péterrel, Várady Szabolccsal és Kőrizs Imrével – költészetről, emlékekről és az alkotói folyamat mozzanatairól beszélgetett a rendezvény háziasszonya, Juhász Anna. 

Az Irodalmi Szalon estjeiben mindig különleges helyet foglalnak el a jelenkori szerzőkkel folytatott beszélgetések, hiszen az sem utolsó dolog, ha a múlt nagyjai kapcsán elmélkednek arról a meghívott vendégek, hogy „mikor mire gondolhatott a költő”, de még inkább pezsdítő hallgatni ezt jelen időben, az éppen aktuálisan alkotó írók, költőt saját szavaival!
 
Hallott már bárki olyan csodát, hogy Kántor Péternek, Várady Szabolcsnak és Kőrizs Imrének egyaránt alkalma nyílt akkor és ott megosztani a mohó hallgatósággal, hogy hogyan születik egy vers?! Pontos recepteket, természetesen, nem lehet adni az alkotás folyamatára, de azt megtudhattuk, hogy Kántor Péter számára fontos közvetítő elem a mozgás, a séta. S azt is, hogy „olykor messziről jön a vers, de aztán hirtelen kopogtat”. 
 
Kőrizs Imre így foglalta össze az ihlet érkezésének hangulatát: „Van egy olyan felfogás, hogy a prózaírók mindig megírják a napi penzumot, míg a költők a múzsa csókját várják. Hát, azért olykor nemcsak várják, de sokszor randevút is adnak neki…!”
 




Az egyes költemények felolvasásakor pedig Várady Szabolcsnak a New Yorkerben is megjelent Székek a Duna fölött című verséről tudhattunk meg sokkal többet, mint bármely irodalomtörténeti könyvből, vagy weboldalról. 
 
Felhőtlen, beszélgetős este volt: sztorik, felolvasás, élménybeszámolók, összekacsintások. Tőlünk néhány méterre a Duna velünk hallgatta az estét – a Duna, amely Kántor Péter szavai szerint tanúja életének, az idő múlásának, és „amely megőriz emlékezetében mindenkit, aki egyszer is belenézett sötét és zavaros örvényeibe.” 
 
Többet is mesélhetnék még, de inkább azt remélem, hogy kíváncsiságuk elhozza Önöket az Irodalmi Szalon következő estjeire, hogy személyesen hallgassák meg ezeket az egyszeri és megismételhetetlen beszélgetéseket! Mi legyen különleges, ha nem egy szimpla szerda este annak, aki tudja, hogy hogyan tegye azzá…? Az Irodalmi Szalon gondoskodik erről: születésnap egész évben – még számos meglepetéssel!
 



 
Szöveg: Fülöp Erika

Kommentek