Iránytű – Hogyan lépjünk ki a fogyókúra mókuskerekéből?

Vannak azok a túlsúlyos emberek, akikről látsz egy „előtte-utána” képet, és a másodikon általában 8-10 kiló mínusz van rajtuk, és igazán bombán néznek ki. Na, én mindig ilyennek képzeltem el a Nagy Fogyásomat. Reménykedtem, hogy amikor végre vékony leszek, akkor az egész életem egy csapásra megváltozik: szép leszek, boldog, és mindenki velem akar majd randizni.

Lukács Liza: Éhes lélek gyógyítása
-Könyvajánló-
 
Általában mindig elértem egy viszonylag jó súlyt, (ami persze sosem volt tökéletes, mert még mindig nem bomlottak eléggé utánam a pasik), aztán egyszer csak nem bírtam tovább a diétát, és elkezdtem hízni. A hízás mindig a mérlegen látszik meg először. Számokban már 5 kilóval több voltam, de szerencsére még nem látszott rajtam. Én viszont már rég rettegtem, hogy mindjárt lebukom, és megint ki fognak nevetni a hátam mögött. És szép lassan megint éreztem, hogy feszülnek a ruháim... Ez a teljes kudarc! Jött a kérlelhetetlen lelkiismeretfurdalás, a rosszkedv, és a saját magam bántása: gyenge vagyok, béna és csúnya.
 
Egy-egy év alatt nagyjából háromszor változott 5-10 kilót a testsúlyom, és tulajdonképpen a fogyás és a hízás bontotta időszakokra az életemet. Ez a jojó-effektus pszichésen és fizikailag is roppant megterhelő... Mondják, hogy van az az alkat, akin rögtön látszik, ha rossz kedve van, mert felugrik rá pár kiló... Na, nálam ez pont fordítva volt: elkezdtem hízni, és ettől bedepiztem.
 
Lassan két éve került kezembe az „Éhes lélek gyógyítása” című könyv. Ez a túlsúly hátterében húzódó étkezési rendellenességekről szól. A könyv háromféle evészavarról beszél: a bulimiáról, az anorexiáról és a túlevésről. Nekem „csak” ez az utolsó van, és a három közül ez az egyetlen, amiről eddig nem találtam irodalmat, maximum amerikai filmekben hallottam róla. A túlevés tulajdonképpen azokat a falásrohamokat jelenti, amikor az ember addig eszik, amig vagy belefárad, vagy hasfájása lesz. Sósra édeset, édesre sósat, minél változatosabb ízeket habzsolsz egymás után. Ennek az evészavarnak nincsenek olyan gyors és életveszélyes hatásai, mint a másik kettőnek, ezért nem is nagyon lehet tudni, hogy hányan vagyunk túlevők. Nagyon sokan, és egyre többen.
 
A könyv tulajdonképpen a hiányról szól, amit az ember étel útján akar feltölteni.
A kérdés:
 
Mire is éhes a lélek ?
Ingerekre
Struktúrára
Cselekvésre
Produktivitásra
Elismerésre
Szeretetre
Szexualitásra
Párkapcsolatra
 
 
A könyv nagyban szól a felelősségről és a párkapcsolatokról. Mennyire tudom magamról, hogy mire van szükségem a magánéletben, a munkában, és baráti körben? Képes vagyok-e azt csinálni, amit valóban szeretnék, vagy azt csinálom, amiről mások gondolják, hogy ez az, ami nekem való? Valóban többet tudnak rólam a barátaim? Lehetséges, hogy pontosabban látják nálam, hogy Nekem mire van szükségem?
 
 
NEM! Ez abszurd lenne. Bíznod kell magadban, mert Te ismered magad a legjobban!
 
 
A diéták rászoktatnak arra, hogy előre megszabottan étkezzünk. A könyv egyik alapkérdése szerint, hogyha nem tudom eldönteni, hogy mit akarok enni, akkor hogy lennék képes eldönteni azt, hogy mit akarok kezdeni az életemmel? Rájöttem, hogy én igazából sose tudtam, mit egyek... Vagy csak habzsoltam össze-vissza, vagy az ételek kalóriaszáma alapján döntöttem. Megfogadtam, hogy ezen változtatok: minden reggel, amikor felkeltem, leültem egy székre, és elkezdtem befele figyelni, hogy hátha ráérzek valami ízre... Hátha magamtól rájövök, hogy mit akarok enni. És szép lassan sikerült! Joghurtot kívántam, aztán volt, hogy csokit, zöldborsófőzeléket, húst... Néha olyan ízekre vágytam, amiről nem is gondoltam, hogy szeretem, ráadásul tök egészségesek is voltak.
 
 
A másik fontos tapasztalatom, hogy a fogyókúrás motivációm, az „ilyen volt, ilyen lett” kép, sajnos nem létezik. Hiába ment le 8 kiló, nem ragadtak rám a pasik. Én gyerekkoromban is duci kislány voltam, súlyos önbizalomhiánnyal nőttem fel, sokszor nem is tudtam elképzelni magamról, hogy bizonyos embereknek „még így is” tetszem. Rá kellett jönnöm, hogy az elért 8 kiló mínusz nem tudja begyógyítani a régi sebeket. A védelmi rendszereinket, és a falainkat olyan mély fájdalmakból építettük fel, hogy azokat csak ugyanolyan mélyről jövő energiákkal, lelki gyógyításokkal lehet feloldani. A külsőből ledobott pár kiló mínusz csak felületi kezelés. Évekkel ezelőtt pszichológushoz mentem részben a túlsúly miatt. A találkozás előtt írtam neki egy levelet magamról, és a problémáimról. Amikor meglátott, mondta, hogy a leírásom alapján kétszer akkorának képzelt el, mint amilyen vagyok. Akkortájt szép lassan rájöttem, hogy az kép, ami saját magamban élt rólam mennyivel negatívabb, mint a valóság. Ez a tapasztalat volt az első lépés ahhoz, hogy vonzónak érezzem magam még így is, némi súlyfelesleggel.
 
Évek óta az megy, hogy tornázom, diétázom, és leadok pár kilót. Aztán habzsolni kezdek, és újra meghízom. Ettől elszontyolodom. Aztán megint összeszedem magam, tornázom, és kezdődik minden elölről. Az van, hogy ha beáll egy rutin, az csak nehezen törhető meg, márpedig ez a „fogyás rutin” makacsul belém ivódott... A mókuskerékből csak úgy lehet kilépni, hogy amikor újra szembe kerülünk a már megszokott helyzettel, akkor nem a jól ismert úton megyünk tovább (hisz akkor a már jól ismert eredményeket fogjuk elérni), hanem valami járatlan úton kell elindulnunk. Keressünk valami új módszert, vagy egy új gondolatot! Így újfajta megközelítésben dolgozhatunk saját magunkon és a túlsúlyunkon.
 
Ez a könyv ezekről a lehetséges utakról beszél: belső ösvényeket nyit meg, hogy kitaláljunk abból a zavaros sötét erdőből, amit a belső és külső nehézségeink okoznak. Segít megbocsájtani és elfogadni azokat az elengedhetetlen fájdalmakat, amik oly mélyen beleivódtak a testünkbe. Szeretettel ajánlom Lukács Liza könyvét! Remélem számotokra is olyan pozitív gondolatokat nyit meg az evési szokásokkal, a súlyotokkal és az önértékelésetekkel kapcsolatban, mint nekem.
 

Kommentek