Filmajánló: Logan – Farkas


A természet szörnynek alkotott. Az emberek fegyvert csináltak belőlem. És Isten túl hosszúra nyújtotta az egészet.


2029-et írunk. A mutánsoknak vége – vagy legalábbis majdnem. A megfáradt, magányos Logan a mexikói határ szélén, egy isten háta mögötti porfészekben bujkál a világ elől; sofőrködésből él, és reggeltől estig iszik. Társa a száműzetésben Caliban, a csavargó, és a nagybeteg X professzor, kinek elméjét egyre súlyosabb rohamok gyötrik. A rejtőzködésnek egy titokzatos nő látogatása vet vége: az asszony egy különös kislánnyal érkezik, akit Logannak kéne biztonságba jutatnia. És a sokat próbált harcos elindul, hogy megküzdjön a gonosz erőkkel, és egy utolsó, életre-halálra szóló küldetés végén beteljesítse sorsát…


AZ UTOLSÓ FARKAS-TÖRTÉNET


Hugh Jackman a 2000-es X-Men – A kívülállókban (X-Men) bújt először Logan bőrébe, és ezután még hétszer kölcsönözte tehetségét és karizmatikus egyéniségét a világ legnépszerűbb mutánsának. De most, a sorozatot megkoronázó Logan – Farkasban (Logan) még mindig tud újat mutatni a figuráról.


Meglepő, friss és emberi történetet akartunk – mondja Jackman. – Számomra Farkas igazi ereje nem a szuperképességeiben, hanem az emberségében rejlik. És most, amikor utoljára játszottam el ezt a szerepet, még inkább erre figyeltem. Nem a karmai érdekeltek, hanem a szíve.”


Jackman, aki a kezdetektől hatalmas intenzitással és átéléssel formálta meg Logant, ezúttal még mélyebbre ás, hogy megmutassa, a lobbanékony természetű, szivart rágcsáló, nyers, összeférhetetlen mutánsból hogyan lesz önfeláldozó bajtárs, aki a legnagyobb áldozatra is kész az ügyért, amiben hisz.



 
A Logan – Farkas, amely több mint ötven évvel a 2014-ben készült X-Men – Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) után játszódik, hangsúlyozottan önálló történet: sokkal inkább egy bensőséges családi utazás – megtűzdelve akciójelenetekkel –, mint egy vizuális hatásokkal felturbózott, klasszikus sci-fi.
A film elején a gyenge, sebezhető Logan, akire mázsás súllyal nehezedik önnön halhatatlansága, a Patrick Stewart által megszemélyesített, nagybeteg Charles Xavierra vigyáz egy elhagyott gyártelepen. Hozzájuk csatlakozik Caliban, akit a Hello Ladies című vígjátéksorozatból ismert brit komikus, Stephen Merchant alakít: a három mutáns itt, az isten háta mögött rejtőzik, miközben a világ azt hiszi róluk, hogy fajuk kihalt.
Logan alkoholmámorban úszó, egyhangú életét fenekestül felforgatja, hogy megjelenik nála egy kétségbeesett nő, aki egy kislányt varr a nyakába. A gyereket Laurának hívják (őt Dafne Keen játssza, akinek ez az első filmje), és képességei félelmetesen hasonlítanak Loganéhez: kezéből és lábából ugyanolyan adamantium karmok törnek elő, mint Farkaséból. Logan vonakodva veszi vállára az új felelősséget – nem akarja még egyszer eljátszani a hőst.
„Legszívesebben a kisujját se mozdítaná a lányért – mondja Jackman. – A szép szavak és a könnyek már rég nem hatnak rá. Az élet megtanította, hogy a segítségéből nincsen köszönet. Akiket szeretett, mind megszenvedték, és ha túl közel engedett magához valakit, a vége mindig fájdalom és pusztulás volt.”
Logan, akinek a veszélyes kibernetikus bűnözőtől, a Boyd Holbrook által megszemélyesített Donald Pierce-től kell megvédenie a lányt, kedve ellenére elindul X professzorral, hogy az ellenséges területen át eljutassa Laurát egy Eden nevű helyre, ahol a mutánsok biztonságban élhetnek. De Pierce és félelmet nem ismerő kiborgcsapata mindent megtesz, hogy visszavigye a lányt Dr. Zander Rice-hoz, a sötét lelkű genetikushoz (a szerepet Richard E. Grant alakítja), aki embertelen kísérleteivel elindította a lány mutációját, hogy szuperkatonát faragjon belőle.
„Rice szociopata, semmit sem fog fel a mutánsok érzéseiből – jellemzi a figurát Grant. – Alapanyagnak tekinti őket, akiket gátlástalanul felhasználhat a klónozási kísérleteihez. Hidegfejű tudós, nincsenek érzelmei, és fütyül a tettei következményeire.”
Farkas fizikai képességeit már kikezdte az idő, és az ellenfél, aki ezúttal a nyomába szegődik, a szokottnál is veszélyesebb.
„Szokták mondani, hogy minden film olyan jó, mint a főgonosza, és ha ez igaz, akkor nincs gond, mert Boyd hatalmasat játszik a szerepben – dicséri partnerét Jackson. – Remekül hozza a figura sötét humorát. Ugyanakkor egyik pillanatról a másikra vált, és akkor az ember ereiben megfagy a vér.”
 
Jackson lelkesedése tovább fokozódik, amikor ifjú partnernője, az élete első nagyjátékfilmjében máris érett alakítással bemutatkozó Dafne Keen teljesítményét méltatja.
„Őstehetség, akivel megtiszteltetés volt együtt szerepelni – mondja Jackman. – A 11 éves kislány, akit a filmben játszik, Farkas DNS-ét hordozza, és hasonló a személyisége is: vad és lobbanékony, tele van dühvel, sötét indulatokkal. Dafne egészen másmilyen, mégis tökéletesen megragadja a figurát.”
Az ifjú színésznő professzionalizmusa Stewartot is lenyűgözte. „Csak egy gyerek – áradozik a brit színész –, mégis akkora súly és intenzitás, olyan kifejezőerő van a játékában, hogy bármelyik világsztár megirigyelhetné.”
„Laura az elején nagyon csendesnek tűnik – mondja Keen. – Nem tudja szavakkal kifejezni az érzéseit, ahogy a normális gyerekek, könnyen dühbe gurul, és akkor emberek halnak meg. Ugyanakkor imádja a rózsaszín cuccokat, meg az egész csillámpónis világot, szóval tele van ellentmondással.”
Közös gyökereik miatt Logan apafigura Laura számára: ő az, aki segíthet neki abban, hogy megbékéljen önmagával, és megzabolázza haragját. „Loganben jóság lakozik – fejtegeti Jackson –, ezért nem lett belőle gyilkoló gép. Van szíve. Van lelkiismerete. Gondolkodik, és nem követi vakon senki parancsát.”
Logannek a fogadott gyerek mellé egy apa is jut, akiről gondoskodnia kell: Charles Xavier. A professzor súlyos leépüléssel járó mentális betegségben szenved, állapota egyre romlik, és azzal fenyeget, hogy pusztító szellemi ereje kárt tesz másokban. „Öreg, beteg, és ami a legfontosabb, életveszélyes – mondja a figuráról Stewart. – Ereje elszabadulóban van. Veszélyt jelent a világra. És az ember, aki vigyáz rá, aki beszélget vele, ápolja, és fölemeli, ha elesik, Logan.
 


A többi X-Men-filmhez képest a szuperhős- és mutánstematika háttérbe szorul – folytatja Stewart. – Ez a film sokkal inkább az emberségről, az emberi kapcsolatokról szól. A rendezőnk egy mindannyiunk számára ismerős, hétköznapi világot hozott létre, rengeteg izgalomba, veszélybe és kalandba csomagolva.”
A Logan – Farkas Jacksonhoz hasonlóan Stewart számára is csúcspontot jelentett a szerepépítkezésben. „Szívszorító, gyönyörű, gazdagon rétegzett, mély és bonyolult alakítás az övé – állítja Jackson. – A Logannal való viszonyában megvan minden egy igazi apa-fiú kapcsolatból: büszkeség, csalódás, harag, szeretet, frusztráció.”
A szokatlan családhoz tartozik Caliban, az albínó mutáns, akit egyfajta bajtársiasság fűz a híresen antiszociális Loganhez.
„Nem könnyű kapcsolat az övék – fejtegeti Merchant –, de fontos volt számomra, hogy ne csak a huzakodásaik jelenjenek meg a filmben, hanem azok a pillanatok is, amikből megérezzük, mi az, ami összetartja őket.”
„Ez a film a családról szól – csatlakozik Mangold. – És a hűségről és a szeretetről, legfőképp pedig egy Logan nevű fura fazonról, aki egész hosszú élete során menekült minden valódi érzéstől és meghitt emberi kapcsolattól, hogy a végén mégis megtalálja mindezt.”
Farkas rajongóinak azonban nem kell aggódniuk: kedvenc hősük a Logan – Farkasban is kimereszti karmait, és haragja pusztítóbb, mint valaha. Ez az X-Men-széria első erőteljesen korhatáros darabja. „Az új film Farkasa az egyik legsötétebb, legbonyolultabb figura a képregények univerzumában – mondja Jackman. – Kicsit aggódtunk is, hogy nem eresztettük-e túlságosan is szabadjára.”
A korhatáros jelleg felvállalása lehetőséget adott Mangoldnak, hogy súlyosabb témákat is megpendítsen, és az emberi gyarlóságról, a halandóságról, és a családtagokat összekötő kapcsolatokról beszéljen. „Nem akartam olyan filmet, amiben még több az öncélú erőszak – árulja el a rendező. – Felnőttekhez akartam szólni, nem gyerekekhez. A korhatár alkotói szabadságot ad. Bátrabban felvállalhatsz érettebb témákat. Nincs rajtad a nyomás, hogy mindenkihez szólj.”
Persze a rajongókhoz, akik 17 éve követik nyomon kedvenc mutánsuk kalandjait, nagyon is szólni akartak az alkotók. És Jackmannek is szívügye volt, hogy méltó módon búcsúzzon az X-Men-sorozattól, és a szereptől, ami összeforrt a nevével.
„Volt egy pillanat, amikor megértettem, hogy ezzel tényleg vége – emlékezik Jackman. – Imádom ezt a figurát, és elképesztő módon a magaménak érzem. És arra gondoltam, hogy ha már búcsúzunk, csináljuk szépen. Úgy éreztem, belepusztulnék, ha nap mint nap nem adnám ki a lelkemet is a forgatáson. Ha egy mákszemnyi is bennem marad abból, amit beletehettem volna a szerepbe. Minden áldott nap csatát vívtam, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból.”
A színész a következőképpen összegez:„Nekem ez az egész az életről és a halálról szólt. Tudom, hogy drámaian hangzik, de ez az igazság: tényleg így éreztem!”


 

Kommentek