Egy rocker, aki detektív történeteket ír gyerekeknek

Interjú egy rockerrel, aki detektív történeteket ír gyerekeknek, és az országot járja, hogy népszerűsítse az olvasást.

Holden Rose, alias Kovács Attila, a méltán népszerű Howard Matheu különös esetei című detektívregény sorozat szerzője. Jah, és egyébként zenét is szerez, bandákban is énekelt, mint amilyen a Perfect Symmetry. Mostanság mégis leginkább írni szeret, mégpedig gyerekeknek, és az országot járja a Rendhagyó irodalomóra című előadásával, hogy az olvasást népszerűsítse. Szeptemberre, ha minden igaz elkészül két legújabb regénye, a Leonardo Lovag és a Holtidő.
 
Mióta írsz mesekönyveket?
Valójában, én nem írok mesekönyveket, hanem detektívtörténeteket gyerekeknek. Úgy szeretem látni a dolgot, hogy én kitalálok történeteket, aztán a nyolc és fél éves Howard szemén keresztül mutatom azt be. Ez a látásmód, automatikusan lefaragja a sallangot, ami egy 8-10 éves gyerek számára fölösleges. Ami megmarad, az a sztori érdekes része. Így lesz a Howard Matheu különös eseteiből gyermekirodalom. Természetesen a kérdésre is válaszolok, 2014 őszén kezdtem az első részt írni a kiadó rendelésére, és abban az évben, karácsonyra meg is jelent. Azóta öt történet készült el a sorozatból.
 
Mindig is író volt mesterséged címere?
Dehogy. Valójában én zenész vagyok, zeneszerző, és még nagyon sok minden. Azt gondolom, hogy a legtöbbször véletlen volt, hogy új szakmákat tanultam ki, de visszanézve, talán mégsem volt véletlen. Erre még nehéz válaszolni. Most az írás tölti ki az időm legnagyobb részét, és ez nagy öröm számomra. Jó, ha az ember azzal foglalkozhat, amit szeret csinálni.
 
 
Neked olvastak meséket gyerekkorodban?
Milyen érdekes kérdés ez. Bizonyára olvastak, de nem hiszem, hogy túl sokat. Nincsenek erről részletes emlékeim. Ráadásul az a poén, hogy én sem olvastam annyi idősen, mint akiknek írok. Később, úgy 10-11 éves koromban kaptam rá a cuccra. Kaptam könyveket, de egyik sem érdekelt igazán. Emiatt is igyekszem olyat írni a 8-10 éveseknek, ami én magam is elolvasnék, ha most annyi lennék.
Miért vonzódsz ennyire a könyvekhez, hiszen novellákat is írsz, felnőtteknek, ha jól tudom?
Így van. Eddig hat felnőtteknek szóló novellám jelent meg, elsősorban sci-fi műfajban. Azonban nem hiszem, hogy a könyvekhez vonzódnék, inkább a történetekhez. Szeretek mesélni. Emellett van egy célom, hogy felnőtteknek szóló könyveim is jelenjenek meg egyszer. Fantasy, sci-fi, krimi ötleteim vannak, de addig még sok dolgom van. Az első könyvem egy humoros mese, ami még a fiókban pihen, lehet, ott is marad. Nem mindig azon az úton jutunk el a céljainkhoz, ahogy eltervezzük, mellesleg nem is a cél a lényeg, hanem az út.
 



Miért éppen a nyomozós, detektíves téma áll közel hozzád?
Nem tudom. Szeretek meglepődni egy történet végén, szeretem, ha közben is izgalmas, fordulatos. Ilyen filmeket nézek, ilyen könyveket olvasok. De nagyon szeretem a sci-fit is, illetve olvasok humoros és tudományos könyveket is.
 
Hogyan találod ki a történeteket?
Sokkal könnyebb kitalálni egy történetet, mint válaszolni erre a kérdésre. Először szükséged van egy alapötletre. Ebből általában már van a fiókban néhány, ha nincs, akkor a kávézásnál kitalálsz egyet. Aztán felfűzöd egy időegyenesre az ötleted, meg az odavezető utat, meg a következményeket. Ezek után már csak azt kell kitalálni, hol szállsz be a sztoriba, hogy minél pörgősebb legyen. Na, valahogy így.
 
Hány éves korosztálynak szólnak a könyveid?
A Howard Matheu különös esetei sorozat kifejezetten a kezdő olvasóknak íródott, akik már nem ijednek meg a kisebb betűktől, és már abban a tempóban haladnak, hogy élvezetes lehet számukra egy hosszabb történet. Tehát nagyjából másodiktól negyedikig. Az ötödikeseknek (11 évesek már nem biztos, hogy tudnak azonosulni a nyolc és fél éves főszereplővel) viszont van egy jó hírem, rövidesen érkezik a Holtidő című kalandregényem, ami már a 12-16 éves korosztályt célozza. Nagyon ász steampunk (gőzpunk) világban játszódó regényt kalapálok éppen össze, ami terveim szerint egy pillanatig sem hagyja majd pihenni az olvasót.
 
Howard történetei alkalmasak esti mesének is? Mit gondolsz?
Este is lehet olvasni és felolvasni is. Nincsenek benne a nyugalom megzavarására alkalmas részek, bár itt-ott azért elég izgalmasra sikerültek.
 


Vannak gyerekeid? Ha igen ők mit szólnak a kötetekhez? Van kedvencük, kikéred írás közben a véleményüket?
Két fiam van, de ők fiatalabbak, mint a könyveim korcsoportja, így nem tudok rajtuk kísérletezni. Természetesen a feleségem, utólag felolvassa nekik a sztorikat, és lelkesek is, de ez nem része az alkotómunkának. Ellenben most készül egy új könyvem, az lesz a címe: Leonardo lovag, és kezdő olvasóknak készül. No, ezt már együtt csiszolgatjuk a nagy fiammal, és ez egy új, szórakoztató formája az írásnak.
 
Mesélj egy kicsit a Leonardo lovag könyvedről, ami nem titok ezzel kapcsolatban. Hogyan segíti a kezdő olvasókat? Küldetésednek tartod, hogy a gyerekek szeressenek a mai világban is olvasni?
Valójában, semmi sem titok, de még nagyon kevés van belőle. Ami már biztos, hogy kifejezetten nyolc éveseknek illetve másodikosoknak szánom, tehát a kezdő olvasóknak. Ennek megfelelően nagyobb betűk lesznek, és kevesebb szó, világos, egyszerű mondatokkal. Nagyon fontosnak tartom az olvasást, de legfőképp az értő olvasást. Minél több kortársat olvas a gyerek az első időben, annál jobb. Legyen meg a biztonsága az olvasásban, utána már bármi jöhet. Leonardo lovag, vagy ahogy anyu hívja: Levente, egy titkos küldetést teljesít. Főleg hétvégén áll szolgálatba, amikor nem kell suliba menni. Elfeledett kincseket kutat fel, szörnyek hadait küldi melegebb éghajlatra, és közben mindenkinek segít, aki rászorul. Semmi sem állhat az útjába, mert ilyenek a lovagok! Bátrak, büszkék, és szemfülesek. Legalábbis ebédig, aztán ebéd után, egészen fürdésig, újra.
 
Előadásokat is tartasz. Hol, és mi a célja ezeknek?
Járom az országot a ’Rendhagyó irodalomóra’ című előadással, ami elsősorban az olvasásról szól. Beszélek a képzelet fejlesztéséről, és arról, hogyan lehet a fantáziát a szolgálatunkba állítani. Az előadás végén egy rövid felolvasás és egy játék is helyet kapott. Másodiktól negyedik osztályos gyerekekhez megyek, akik nagyon élvezik. Egy nap akár három-négy előadást is megtartok, és vonattal utazom mindenhová. Zalaegerszegtől Debrecenig, Soprontól Orosházáig több, mint 30 helyszínen, több, mint 80 előadást tartottam az idén, közel 2000 gyereknek. Ősszel ezek a foglalkozások folytatódnak. Nagyon sok helyre hívnak, állati nagy kaland ez az egész.
 


Min dolgozol éppen most?
Ebben a pillanatban a már említett Holtidő című regényemen dolgozom, és amint a szerkesztőhöz kerül, nekiállok az új Howard Matheu novellás kötetnek. Aztán pedig belevetem magam a Leonardo lovag meséibe, mert annak szeptemberben meg kell jelennie. Ezen kívül dolgozom még két történeten, de azok még nagyon távolinak tűnnek, majd szépen sorban, ahogy a süni halad a porban.
 

Kommentek