Budapest inspirálta a városi irodalmárokat

Van egy irodalmi pályázat Budapesten, ami mindenféle korlátozást nélkülöz, bárki jelentkezhet rá kortól és képzettségtől függetlenül. A névadás önmagáért beszél, két kikötés van csupán: maximum 100 szónál kell letenni a tollat, abbahagyni a gépelést és persze: budapesti élményekből, meglátásokból kell inspirálódnia az alkotónak.

A 100 szóban Budapest idén ötödször hirdette meg közösségi kampányát, amire közel 1400 pályázat érkezett. Sokan vetették bele magukat a betondzsungel szórengetegébe. A Zsűri tagjai idén Both Gabi író, Kemény Zsófi költő, Nagy Dániel Viktor színész és Térey János költő voltak, akik nem kevés munkával jutottak el a legjobb történetekig. Először 100 történetet választottak ki, ebből a 100-ból a 12 legjobbat kortárs művészek illusztrálták és az így megszületett írás-kép kombinációkat a díjátadóval egybekötött kiállításmegnyitón mutatták be először, a CAFe Budapest Fesztiválon. Idei érdekesség: az első 12 alkotó egytől egyig nőkből állt! A 100 legjobb művet egy POKET zsebkönyv formájában kiadták, így a városi automatákból lehet beszerezni őket.
 
A Mindspace csapata is a városi lét sokszínűségét szerette volna megmutatni, amikor 2014-ben először útjára indította a történetíró pályázatot. Hiszen minden városlakónak más benyomásai, elfeledett emlékei, élesen berögződő momentumai vannak Budapestről. A Madách tér nem ugyanaz délben és este 9 után, ahogyan a Nagykörút is teljesen átalakul, amíg mi fordulunk egyet a tengelyünk körül, mást jelent annak, aki minden nap átgurul a Lánchídon, és annak, aki havonta egyszer jár ide látogatóba. A pályázat ötletét a Chile-ben már 16 éve létező „Santiago en 100 palabras” elnevezésű felhívás adta. 2001-ben Santiago-ban (Chile) a Plagio, a Minera Escondida és a santiagói metró összefogtak, hogy elindítsanak egy pályázatot, amire egy legfeljebb száz szavas, a városhoz valamilyen módon kapcsolódó írással lehetett jelentkezni. Az évek során a kezdeményezés Chile legfontosabb irodalmi pályázatává nőtte ki magát. Az ötletgazda, Carmen García pedig ellátogatott Budapestre, hogy először részt vegyen a magyar rendezvényen. Elérzékenyülve mesélt arról, hogy sosem gondolták volna, amikor pár barátjával összefogtak, hogy egyszer majd országhatárokon átívelő összefogásokra lehet számítani. Pedig úgy néz ki, nagyon is sikerült, hiszen már a Visegrádi országokban is terjed a városi ige!
 
Olvassátok a három első helyezettet és a 18 év alatti kategória győztesét:
 
Első helyezett:
Varga Júlia: Formanyomtatvány
T. Lakók! Ezúton szeretnénk értesíteni önöket, hogy tizedikén beköltözünk a 2./B. lakásba, és a konfliktusok elkerülése végett jeleznénk, hogy három gyerekünk van, két kutyánk, másfél macskánk, pár tucat madárpókunk és egerünk, rendelkezünk egy szenilis anyóssal, aki általában nem talál haza, iszunk és dohányzunk, hangosan szeretjük hallgatni a technót, kedvenc ételeinket (curry, hal, fokhagyma) rendszeresen nyitott ablaknál készítjük, a lakásból hostelt fogunk csinálni fiatal külföldieknek, mert szeretjük, ha van élet a gangon, és üvöltve veszekszünk. Ebből ugyan semmi sem igaz – de a következő fél évben felújítunk, elnézést a kellemetlenségekért. Csak gondoljanak arra, hogy lehetne rosszabb. Köszönettel, az új lakók.
Illusztráció: Tóth Balázs
 


 
Második helyezett:
Kránicz Dorottya: Nincsenek itt oroszok
Papa nagyanyám szobájában feküdt, a barnás ágyon még feltűnőbb volt áttetsző fehérsége. Az agyrák sietve átrágta magát a közelmúltján, és csak a szocializmus emlékénél torpant meg, megint hallotta elhúzni a szovjet gépeket. „Gyurci, már nincsenek itt oroszok” – csattant fel mama, mintha az igazsággal visszatarthatná nagyapámat az értelemtől a halálig vezető úton. Ahogy kilépett, nagyapám sovány karjának mutatóujját halántékához kopogtatta és odasúgta: „Nagyanyád nem százas”. És én is inkább neki akartam hinni, mert még az orosz gépek gondolata sem volt annyira ijesztő, mint a valóság, amiben papa hamarosan meghal. Ránéztem az asztalra. Honnan fogunk cukrot szerezni, ha a bödön kiürült?
Illusztráció: Vörös Botond
 


 
Harmadik helyezett:
Perczel Annamária: Nyár a Margit-szigeten
1956-ban a szép napsütéses délutánt már felváltotta a kora este, hazamenetel ideje. Nem akartam a szigetről hazamenni. Ötéves testem és hangom minden erejével tiltakoztam. Ekkor apám hozzám hajolt: „Ne sírj, figyeld az embereket! Látod, akiknek gyerekük van, azok mind szépen fogják a gyerek kezét, és hazasétálnak. Akiknek nincs gyerekük, azok szépen fogják egymás kezét, most ők sétálnak ki a szigetre.” Nyarak követték egymást. Egyre később jöhettem a szigetről haza, már apám sem fogta a kezemet. Tavaly nyáron a fiam egy óra hosszat készülődött. „Talija volt Katival.” – Vigyázz magadra! Hova mész, mikor jössz haza? – A Margit-szigetre, ne aggódj! Hogy is mondta nagypapa?
Illusztráció: Orosz Richárd
 


 
A 18 év alatti kategória győztese:
Venczel Frigyes: A tűz nem játék
Augusztus 20. Apukám nyakában gyermeki jókedvvel várom az égi csodát, ami később égi háborúba torkollik… Alig hatévesen nem fogom fel a közeledő vihar nagyságát egészen addig, míg apa szól a mellette álló, éppen az esernyőjét nyitó úrnak: Az nem fog segíteni. Kicsavarodott esernyő száll a Duna felett. Rohanni kezdünk, mikor a szél lefújja a híd lábánál álló kis házikó tetején lévő majd' 100 kilós vasdíszt. Fák dőlnek ki, kukák repülnek a fejünk felett. Bízom édesapámban: a Vásárcsarnok egyik boltíve alá menekülünk az égből hulló cserepek elől. Futás, utolsó metró, csuromvizes ruhák, forró kádban ülő túlélők: apa és fia.
 

Kommentek