Berlinale: Enyedi Ildikó filmje tarol, Török Ferenc közönségdíjas


A világ filmkritikusait tömörítő FIPRESCI, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar versenyfilmet, Enyedi Ildikó Filmalap támogatással készült TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL című alkotását díjazta szombat délben a berlini nemzetközi filmfesztiválon. Török Ferenc 1945 című filmje harmadik díjat nyert a közönségszavazáson.

A Berlinale hivatalos díjainak szombat esti átadója előtt, a független zsűrik már délben megtartották díjátadó rendezvényüket.
A nagy presztízsű fesztiválon múlt héten kiemelkedő sikerrel bemutatott magyar filmet, a TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL-t ítélte a legjobbnak a filmkritikusokat tömörítő FIPRESCI (Fédération Internationale de la Presse Cinématographique) zsűri. A tekintélyes díjról Alin Tasciyan török, Dubravka Lakic szerb és Denise Bucher svájci filmkritikusokból álló zsűri döntött. A kritikusok mellett a hattagú nemzetközi ökumenikus zsűri is a TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL-t méltatta a legjobb versenyfilm díjával, továbbá a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar filmet díjazta. Enyedi Ildikó személyesen vett át a díjakat Berlinben.

A TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL egy igazi szerelmesfilm, melyben két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik. Enyedi Ildikó alkotása lesz a közelgő Magyar Filmhét nyitófilmje, majd március 2-ától vetítik a hazai mozik a Mozinet forgalmazásában.


Török Ferenc 1945 című filmje, melyet nagy sikerrel mutatott be a Berlinale Panorama programja, a közönségszavazatok alapján a harmadik díjat nyerte el. Az 1945 augusztusának egyetlen napján játszódó történelmi film témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon.
Az 1945 a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon lesz először látható április elején.
 


Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe? És, mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Próbálnád megszeretni? Hogy lehet az, hogy éjjel, egymástól több kilométerre, magányos ágyatokban fekve egymáséi lehettek, de nappal, hús vér valótokban egymással szemben állva még egy vacak első randevút sem tudtok normálisan lebonyolítani? És mi van, ha a második találkozó is kínosan sikerül? A harmadik meg kifejezetten szégyenletes? Feladnád? És ha feladnád, kibírnád?
Enyedi Ildikó Balázs Béla díjas, Érdemes művész filmjeivel több, mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös Vadász, Tamás és Juli) Locarnoban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett.
A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, ez az első film főszerepe. A férfi főszereplő pedig egy igazi felfedezés, Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben olyan kitűnő színészeket láthatunk még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin. A film operatőre Herbai Máté (Nyomozó, Utolsó idők, Kút). A film az Inforg-M&M Film gyártásában készült, a producerek Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Születésnap, Csak a szél, Csicska), Muhi András (az Inforg Stúdió alapítója és vezetője, több mint 25 játékfilm (Rengeteg, Bab Aziz, The World is Big..., Womb, Csak a szél) és 100-nál több kisfilm producere valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliomösvény).
Kategóriák: Kult

Kommentek