A költészet hatalma Párizsban

Párizs â?? nem csak költők, alkotók otthona, nem csak a divat fővárosa, nyüzsgő központ, hanem gyerekkorom sűrű, barátokkal és eseményekkel teli helyszíne is. Sokszor jártam életemben a francia fővárosban, de még sosem készültem ilyen izgatottam, mint ezen a hétvégén.
 

Édesapám, december 2-án, holnap lesz egy éve, hogy meghalt. És tegnapelőtt a színházban, a párizsi Theatre de l’Atelier Színházban mégis ott volt, éreztük mindannyian.

Két éve, így november végén nagy bátran Mamával megfogtuk Papát, és kivittük Párizsba. 85 éves volt és már nagyon fáradt. Tudtuk, életének egyik fontos helyszíne a város, két legjobb barátja, a vörös szakállas festő, Hantai Simon és az egykori padtárs, a szintén festő Csernus Tibor ott éltek, sokat járt hozzájuk. Mióta Simon 2008-ban meghalt, nem volt kint. Fogtuk hát és együtt kiutaztunk, azt hiszem életünk egyik legfontosabb utazása lett ez. Megható, emberi, szeretettel, figyelemmel és búcsúval teli. Egy évre rá meghalt. Azóta lezárult egy élet-szakasz és elkezdődött egy új, már a nélküle-létező idővel, de ugyanolyan intenzitású rá gondolással. Rendeztünk irodalmi estet, összeállítottunk kiállítást, ünnepeltük a költészet napján, idén november végére pedig Párizsba kaptunk meghívást, ahol a Nemzeti Színház és a Beregszászi Társulat közös produkciója, az 1955-ben írt A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából verséből készült film és színházi előadás közös premierjét tartották.

„A Szajna partján él a Másik, / Az is én vagyok, én vagyok, / Két életet él két alakban / Egy halott.” – írja Ady Endre versében, ezek a sorok kavarogtak bennem, mikor leszálltunk a repülőről. A halál és az élet és az, hogy van egy olyan dimenzió, ami mindezen túl van. Az alkotás, a teremtés világa, ebben volt otthon Juhász Ferenc és ebben marad meg mindörökre.

Párizs - megpróbáltuk újra bevenni a várost, sétáltunk a szokott tereken, a Szajna parton, könyves bódékat néztünk és azon az úton indultunk a barátokhoz, Hantaiékhoz, ahol Papa szeretett sétálni. Valahogy ott volt velünk, nem csak bennünk, de éreztük őt. Jó otthonosságot találni egy másik városban, de ezúttal az otthonosságot az is jelentette, hogy hárman együtt vagyunk: nővérem Eszter és Mama.

Hétfő este volt a premier a Festival de l'maginaire keretében a Montemartre-i Atelier színházban. Büszkeség, izgatottság és kíváncsiság járt át bennünket, az előadás kezdése előtt két órával megérkeztünk a színház előtti kis térre, és legnagyobb megdöbbenésünkre már akkor kezdtek gyűlni az emberek. Francia értelmiségiek és fiatal párok érkeztek. Felfigyeltem a színház előtti félreeső sarokban egy párra: huszonévesek voltak, a fiún kopott cipő, a hideg ellenére is vékony vászonnadrág, gyűrött zakó, kabát, a lányon piros cipő és fekete ruha volt. Friss szerelmesek lehettek, akiket nem járt át a kinti hideg szél, akiket belülről fűtött a közös levegő. Kezükben szorongatták A szarvassá változott fiú plakátját és a két jegyet. Közelebb menve pár szót értettem abból, amit beszélnek: a versről volt szó, a magyar költőről. A színházba beérve mi előre ültünk, volt pár ismerős, de a több száz fős színházban a közönség nagy része francia értelmiségi volt. Az előadás rendhagyó volt, és még izgalmasabb, hogy a december 8-i, budapesti premier előtt történt meg a francia bemutató. Egyrészt látható volt Vidnyánszky Attila Juhász Ferenc verséből készült filmje, másrészt a Nemzeti Színház repertoárján szereplő színházi előadás is.

Sok megrázó rész volt, leginkább, ahol Trill Zsolt, a szarvas-fiú szavalja Édesapám versét.

"Csak meghalni megyek, meghalni oda vissza,

meghalni megyek,

csak meghalni megyek édesanyám:

kiteríthetsz majd a szülői-házban,

eres kezeiddel megmoshatod testem,

akkor leszek a kisfiad újra,

mert az csak neked fáj, édesanyám,

jaj, csak neked fáj, édesanyám.”

Az elvágyódó szarvas fiú és az őt hazacsalogató anya dialógusa Törőcsik Marival, akit csak képernyőn láthattunk, gyönyörű volt. Az előadás és a vers katartikus vége után legalább öt visszatapsolás következett, mi nehezen mozdultunk, mert a nagy siker mellett valami elemi erővel villant belénk: Papa premierjén vagyunk, a francia közönség állva tapsol, őt ünneplik. Amit teremtett, halhatatlan.

A színházból kijőve épp a kabátomat vettem, mikor a fiatal pár mellém sodródott. A fekete ruhás lány a piros cipőjét nézte, szemében könny volt, és halkan mondta szerelmének: „Merci”.

Juhász Anna

Kommentek