120 éves a magyar film

2021. április 30-án ünnepelhetjük a 120. évfordulóját annak, hogy elkészült az első megrendezett magyar film, A TÁNCZ. Azóta minden időszakban sok kiemelkedő tehetség alkotott, akik hazai vagy nemzetközi pályájuk során világhírűvé tették a magyar filmet. Az alkotók és a filmek tiszteletére a Nemzeti Filmintézet színes programsorozatot indít. 

A jubileum kapcsán Káel Csaba a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos Jókai Mór több mint száz évvel ezelőtti sorait idézte: „Csodálatos egy valami ezek a mozgóképek, amelyek mint bogarak a fehér falon másznak. Amikor őket először Nizzában láttam: elámultam, elképedtem azon, hogy az ördöngös fotográfmasina mi mindenre képes.” Káel Csaba hozzátette: „Újra és újra elvarázsol mindnyájunkat a mozgókép, az örök csoda, amely minden technikai forradalmat túlélt a hangosfilm megjelenésétől kezdve a televízió berobbanásán át a mindent behálózó digitális jelenig. Nemrég ismét egy filmtörténeti pillanathoz érkeztünk, amikor 120 év magyar filmkincsét tettük elérhetővé az NFI online streaming szolgáltatásán, a FILMIO-n.” 
 
A 120 éves magyar filmet ünneplő programsorozat nyitányaként a Nemzeti Filmintézet a hagyományokhoz híven megrendezi a Magyar Film Napját, április 30-án, a jeles nap 120. évfordulóján, amikor bemutatták Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula alkotását, A táncz-ot. Az első megrendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó magyar mozgóképből csak fotók maradtak fenn. 
 


A jubileumi év keretében a Nemzeti Filmintézet Nemzetközi Mozgóképes Hungarica Kutatási Programot indít a magyar és magyar vonatkozású filmtörténeti örökség felkutatására, hozzáférhetővé tételére és lehetőség szerinti hazahozatalára. A magyar filmtörténet 120 éve alatt készült filmek több mint harmada - köztük az első filmalkotásunk, A táncz - ma is elveszettnek számít, vagy kallódik. „Az utolsó órákban járunk, hogy a filmtörténet első 120 éve alatt készült és a világban még kallódó magyar alkotásokat és mozgóképes értékeinket felfedezzük, megmentsük és elérhetővé tegyük a ma és az utókor számára. A gyűjteményi digitalizáció, a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum aktív szerepvállalása a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségében és az online tér olyan feltételeket biztosít a filmek felkutatására és azonosítására, amelyekről évtizedekkel ezelőtt nem is álmodhattunk.” – mondta Ráduly György, az NFI Filmarchívum igazgatója.
 


Júliusban Nagylátószög címmel a Ludwig Múzeumban az NFI együttműködésével nagyszabású filmtörténeti kiállítás nyílik, amely élményszerűen tárja fel a magyar film hihetetlenül gazdag és fordulatos történetét a kezdetektől napjainkig. Bemutatja a film születésének izgalmas időszakát, a gyártás- és mozitörténet korszakait, egyedülálló tárgyi emlékeit. Megemlékezik a nagy nemzetközi sikerekről, a külföldön alkotó világhírű művészekről és hatásukról a világ filmművészetére. A tárlatot gazdag kísérőprogram egészíti ki. A mozgóképkultúra átfogó népszerűsítése jegyében lesznek vetítések a Ludwig Múzeumban, a Budapesti Klasszikus Film Maratonon, a kapolcsi Művészetek Völgyében, filmklubokban és szabadtéren országszerte.
 
Kiemelt cél a fiatal generáció minőségi médiafogyasztásának elősegítése is. A Nemzeti Filmintézet filmtörténeti weboldala, az Alapfilmek és az erre épülő Klassz oktatási és ifjúsági program sokrétű segédanyagokat kínál a filmek felhasználására az oktatásban. Újdonság, hogy 2021-ben a filmek egy része ingyenesen megtekinthető lesz az iskolákban. 
 
A Nemzeti Filmintézet a jubileumi év alkalmából 12 részes ismeretterjesztő filmsorozatot is készít A magyar film kalandos története címmel. Az év során a Filmarchívum könyvtárának 120 különlegességét is megismerheti a közönség a Facebookon, majd ezekről bővebb cikkek készülnek a 120 éves a magyar film honlapjára. 
 
Mellékletek: 
A TÁNCZ c. film plakátja © NFI Filmarchívum
Fotó A TÁNCZ c. filmből © NFI Filmarchívum
Bővebben A TÁNCZ c. filmről: https://filmarchiv.hu/hu/aktualis/galeriak/a-tancz

Kommentek