Az igazi hölgyeknek igazi parfümöt szokás ajándékozni

Ez a cikk nem a hamisított versus eredeti parfümökről fog szólni. Jóval inkább a valódi, gyógyító illatokról, és egy időutazásról fogok írni, hiszen az Alambika természetes parfümök királynői minőséget képviselnek az illatok világában, melynek véleményem szerint akár Kleopátra sem tudott volna ellenállni.

Illatszer volt a keresztények első ajándéka is
Tekerjük csak vissza az idő kerekét pár ezer évvel. A helyszín a mai Palesztina egyik városa, Betlehem. A legszentebb ünnepre ajándékot szokás adni, emlékezve arra az estére, mikor Jézus Krisztus megszületett, és ez alkalomból ajándékot vittek neki a három királyok. Sőt nem is akármilyen ajándékot, mint füstölő- és illatszert, tömjén és mirhát, illetve a gazdagságot jelképező aranyat. „Mondhatjuk hát, hogy a keresztények első ajándéka nem volt más, mint két szent illat, amelyek ára a maga korában vetekedett az aranyéval.” – mondja Baglyos Annamária, az Alambika parfümöket, és terápiás illóolajokat forgalmazó és gyártó német Oshadhi cég magyarországi édesanyja.
 
Üvegbe zárt szinergiák
Aromaterapeutaként az Oshadhi illóolajait jól ismerem, így tudom, hogy mennyire maximalisták a gyártás során, mennyire tisztelik a növényeket, melyek odaajándékozzák lelkük egy darabját, hogy gyógyító szinergiaként egy üvegcsében várakozzanak arra, hogy illatukkal megörvendeztessenek minket. Azt is tudom, sőt tapasztaltam, hogy hatásuk terápiás és energetikájuk, rezgéseik, ha úgy tetszik, jóval magasabb, mint más illóolajoké. Köszönhető ez annak, hogy a növényeket vadon gyűjtik, vagy biogazdálkodásokban termesztik, és nem utolsó sorban a megkülönböztetett figyelemnek és kíméletes bánásmódnak, ahogyan ezeket a növényeket egyáltalán kézbe veszik. De hogy konkrétumot is mondjak, egyenként kézzel töltik az üvegcsékbe az illóolajokat, az illóolajok gyártása során azaz a desztilláció alatt klasszikus zene szól, a gyártó helyiségben található falakban leszigetelték a negatív rezgéseket kibocsátó vezetékeket. Teszik mindezt azért, hogy az illóolajok első osztályúak lehessenek, nem csak anyagi, de szellemi szinten is. Azért beszéltem ennyit az illóolajokról, mert ezek azok az illóolajok, amelyekből az Alambika a természetes parfümjeit készíti.
 


Szerelem első szippantásra
Amikor először a kezembe vettem a kecses vékony kis üveget, nem is gondoltam, hogy ilyen benyomást fog rám tenni. Felkentem a jojoba alapú illatszert a csuklóm belső felére, majd önkéntelenül is becsukott szemmel – hogy kizárjam a külvilágot - emeltem az orromhoz. Először a rózsát éreztem rajta, némi citrusos frissességgel, amit a bergamott adott. A mélyben –mint később kiderült – a szantálfa bársonyosan egzotikus illata nyújtózkodott, szívillatként pár másodperc múltán pedig a jázmin bontott szirmot. A kompozícióban még szerepel a levendula is, hogy a többi virág egyediségét tovább hangsúlyozza, de bevallom, az ő illatát én nem éreztem. Mindamellett teljes egészében lenyűgözött a tökéletes összhangú kompozíció. Még egyszer akartam, és még egyszer, mélyen beszippantottam, hogy átjárja az egész tüdőmet, lelkemet, szellememet ez a magával ragadó illat. Ahogyan lassan felocsúdni látszottam, a címkére tévedt a tekintetem, amelyen az állt, hogy „Queen star”. Hiába, választani azt jól tudok, mosolyogtam magamban. Egy szó, mint száz, ez a parfüm még másnap is érződött a csukló belső felén. Első szippantásra szerelem volt, méghozzá a javából. Olyannyira, hogy azóta sem tudom elfelejteni, és időről időre éreznem kell. Megszagoltam én az Alambika többi parfümjét is, és igen, volt közöttük olyan, ami édes illatával egészen csábító, sőt mámorító volt, vagy üdítő a frissességével, esetleg keleties és fűszeres, de az én kedvencemet nem tudják kiütni a nyeregből.
 
Pazar parfümök luxus összetevőkkel
Az illat plusz információt közöl rólunk. Ám ha valódi növényi esszenciákat használnak a parfüm elkészítése folyamán, akkor az illat hatással lesz a kedvünkre, megerősíti az önmagunkba vetett hitet, biztonságot nyújt, sőt a gyógyulásunkat is támogathatja. „Az Alambika természetes parfümökhöz használt növények mind vadon termesztett vagy minősített bio gazdálkodásból származnak. Ám nem mindenki szereti az olajos alapú parfümöket, így az Alambikánál elérhetőek az alkoholos, tehát bőrre, ruhára is fújható, nyomot nem hagyó eau de toilette-ek és eau de parfümök egyaránt”. – magyarázza Baglyos Annamária. A valódi kézműves parfümök tehát különleges és értékes ajándékok, akár nőknek, akár férfiaknak adjuk azokat. Visszatérve Betlehemhez pedig a Coeur d’amon, azaz Ámon szíve nevű kreáció az, amelyik parfüm tömjént is tartalmaz. Fűszeres, pazar összetevőivel, mint amilyen a tömjén mellett a kardamom vagy a styrax igazán férfias, tiszta illatot áraszt.
 

 
Az Alambika parfümök megvásárolhatóak a Dunakeszi, Esch Győző u. 1. szám alatti üzletben , illetve megrendelhetőek az alambika.hu@gmail.com e-mail címen.
Facebook: https://www.facebook.com/Alambika.hu

Kommentek