Több mint tízezer dobverés: sárkányhajók lepik el a Dunát

Május 7-én érdemes lesz kilátogatni a budapesti Műegyetem rakpartra, ahol immáron negyedik alkalommal rendezik meg a Dunai Regattát. Az év sportfesztiválján sportprogramok, evezős futamok és koncertek mellett a sárkányhajózás is nagy szerepet kap: a hazánkban még viszonylag újnak számító sportban 15 amatőr egyetemi csapat méri össze tudását. De vajon hogyan jött létre a sárkányhajózás, és hogyan vált sporttá?

 

A Dunai Regatta keretében egy több mint 2000 éves kínai hagyomány elevenedik meg. Május 7-én a budapesti Műegyetem rakparton a profi evezős verseny, a sportprogramok és a koncertek mellett a sárkányhajózás is bemutatkozik. A 3 sárkányhajós futam nem mindennapi látványt ígér, ugyanis a csapatok a Duna egyik legszebb fővárosi szakaszán versenyeznek majd!

Hazánkban még egészen fiatalnak számít ez a sport ahhoz képest, hogy Kínában már több mint 2000 éves hagyománya van a sárkányhajózásnak. A legenda szerint Qu Yuan költőt hazaárulás vádjával száműzte a Chu királyság kormánya, az államférfi ezért tiltakozásképp a folyóba vetette magát. A helyi halászok a holttest felkutatására versenybe szálltak egymással, miközben hangos dobszóval igyekeztek távol tartani a halakat, nehogy azok felfalják Qu Yuan földi maradványait. Innen ered a sárkányhajózás sport, és a kínai sárkányhajó ünnep hagyománya is, amelyen díszes hajók látványos felvonulásával emlékeznek a költőre.

A Dunai Regattán május 7-én a Műegyetem rakparton is bemutatkozik ez a látványos sport: 15 amatőr egyetemi csapat száll vízre, és összesen 76800 métert tesznek majd meg a Duna egyik legszebb budapesti szakaszán a sárkányfejjel díszített, 12,5 méteres hajókban. A sárkányhajóban 20 evezős foglal helyet két sorban, elöl, menetiránynak háttal ülve a dobos, aki a ritmust adja, hátul pedig a kormányos, aki irányítja a hajót. A Dunai Regattán megközelítőleg 12368 dobveréstől dübörög majd a rakpart: ám ez már nem a halaknak, sokkal inkább a versenyzőknek és a kilátogató szurkolóknak szól majd.

A rendezvényen a sárkányhajós futamok mellett az Antall József Tudásközpont szervezésében profi egyetemi evezős versenyre is sor kerül: ennek keretében a világklasszis Oxford és Cambridge evezős nyolcasa mérkőzik meg 6 magyar csapattal. A parton számos sportolási lehetőség várja majd az érdeklődőket, este pedig a Dunai Regatta fesztivállá alakul és többek között a Kelemen Kabátban, a Magashegyi Underground, a HolyChicks és a Sound of the University tehetségkutató verseny győztese koncertjétől visszhangzik majd a rakpart.

Dunai Regatta, az év sportfesztiválja 2016. május 7-én, szombaton 11:00 – 04:00 óra között a budapesti Műegyetem rakparton

Kommentek