NAGY-SZÍN-PAD! 2018

Ötödik alkalommal indul el a Nagy-Szín-Pad!, a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió „tehetségmutató” versenye, amelyben ismert és népszerű előadók lépnek színpadra a szinte felsorolhatatlan számú díjért.

Az idei Nagy-Szín-Pad!-ra az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Belau, ByeAlex és a Slepp, a JETLAG, az NB és a Soulwave kapott meghívást, a május 2-tól kezdődő, 4 napon át tartó elődöntőknek, valamint a május 11-i döntőnek is az Akvárium Klub ad otthont, ahol teljes értékű koncereteket láthat majd a közönség. A Nagy-Szín-Pad!-nak kiemelt figyelmet szentel a Petőfi Rádió, a produkciókat az M2 Petőfi TV élőben közvetíti, de online streamen is követhetőek lesznek. A közönség mellett idén a 10 korábbi évek résztvevőiből álló „Nagy-Szín-Pad! Crew” is értékeli a produkciókat. Az elődöntők előtt a Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából egy cseh, egy szlovák, és egy lengyel zenekar mutatkozik be az Akvárium Klub teraszán. A Nagy-Szín-Pad! résztvevői fellépnek a VOLT, a Sziget, a Strand és a Campus Fesztivákokon, a döntősök közül egy  Magyarországot kéviseli majd a 2019-es Eurosonic Festival-on, illetve a V4 tagországok egy-egy idei fesztiváljára kap meghívást.
 


EZ A NAGY-SZÍN-PAD!
 
A Nagy-Szín-Pad! nem tehetségkutató, hanem tehetségMUTATÓ, amelyben már népszerű, rendszeresen koncertező, és a Petőfi Rádió műsoraiban is gyakran szereplő zenekarok kapnak lehetőséget, hogy az eddiginél jóval nagyobb ismertséghez jussanak“A szándékunk az, hogy teret engedjünk azoknak, akik mellett rajongóik már határozottan letették voksukat, és eddigi dalaik, klipjeik, koncertjeik alapján képesek lehetnek arra, hogy a legnagyobb hazai fesztiválok nagyszínpadainak közönségét is megnyerjék maguknak” - magyarázta Fülöp Zoltán, a versenyt szervező VOLT Produkció vezetője.
 
A Nagy-Szín-Pad! egyik fontos díja a hazai fesztiválmeghívások mellett az, hogy a döntősök közül egy minden évben Magyarországot képviselheti a következő évi Eurosonic Festivalon Hollandiában. „Idén, a Visegrádi Csoport magyar elnöksége alkalmából egy cseh, egy szlovák és egy lengyel fesztiválon is bemutatkozhat majd egy Nagy-Szín-Pad!-os zenekar, a V4-es partnerországok képviselői pedig a Nagy.Szín-Pad! elődöntőin és a Telekom VOLT Fesztiválon is részt vesznek majd” – mondta el Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója.
 
A verseny kizárólag meghívásos alapon működik: résztvevőit száznál is több koncert- és fesztiválszervező, producer, újságíró és zenei szerkesztő ajánlása alapján a szervezők választják ki.
 
A Nagy-Szín-Pad! súlyát jelzi, hogy nem csak az eddigi győztesei (2014-ben a Mary Popkids, 2015-ben az Ocho Macho, 2016-ban a Bohemian Betyars, 2017-ben a Lóci Játszik), de a többi résztvevője is az ország legnépszerűbb koncertező előadója közé jutott, elég, ha csak (a teljesség igénye nélkül) a ma már teltházas Aréna turnéval büszkélkedő Halott Pénzre, a Budapest Parkot rendszeresen sold outtal megszóró Margaret Island-re, vagy a folyamatosan turnézó The Biebers-reIvan and the Parazolra, Szabó Balázs Bajdájára, Fran Palermora, a Honeybeastre, Bagossy Brothers Company-ra, Marge-ra, Cloud 9+-ra, Denizre, vagy a Run Over Dogsra gondolunk.
 
Büszkén mondhatjuk, hogy ma már nincs jelentősebb fesztivál, amelynek line upjában ne találkozhatnánk korábbi Nagy-Szín-Pad!-os névvel.
A TÉT ÓRIÁSI
Az elődöntők résztvevői meghívást kapnak a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand Fesztivál és a MOL Nagyon Balatonrendezvényei mellett a Campus Fesztiválra is.
 
A Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve a résztvevők egyike Magyarország képviseletében léphet színpadra egy cseh, lengyel és szlovák fesztiválon.
 
A döntő résztvevői közül a díjak felajánlói választják majd ki azt a produkciót, amely előzenekarként léphet fel a Budapest Park és az Akvárium Klub egy-egy kiemelten jelentős eseményén, valamint a közmédia fődíjaként a nyolc induló közül egy Magyarországot képviselheti majd a 2019-es Eurosonic Fesztiválon, Hollandiában.
 
A Nagy-Szín-Pad! 2018-as győztese idén a felsorolt fesztiválok, valamint a dunaszerdahelyi Fröccsfeszt nagyszínpadán koncertezhet, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showműsorába, amelynek idén a STRAND Fesztivál ad otthont és lehetősége nyílik egy videoklip elkészítésére is, amelyhez 1 millió forint áll majd a rendelkezésére. Ezeken felül egy évnyi energiaital ellátással is gazdagodik, a Red Bull felajánlásával.
 
KÖVESD AZ M2 PETŐFI TV-N, A PETŐFI RÁDIÓBAN, ÉS ONLINE!
 
A Nagy-Szín-Pad! eseményeinek a korábbi évekhez hasonlóan idén kiemelt figyelmet szentel az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió. “A Nagy-Szín-Pad! 2013-as indulása óta rengeteg olyan produkció vett részt a versenyen, amelyek klubokat töltenek meg, fesztiválok headlinerei, és a Petőfi Rádió hallgatóinak kedvencei. Az idei indulók közül többen már most állandó szereplői a Petőfi zenei kínálatának. A rádió a Nagy-Szín-Pad! előtti hetekben a verseny összes résztvevőjét bemutatja és figyelemmel kísérjük a koncerteket is. Sokak számára jó hír, hogy a közmédia fődíjaként a nyolc induló közül egy Magyarországot képviseli majd 2019-ben a hollandiai Eurosonic Festivalon” - nyilatkozta Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.
 
Az M2 Petőfi TV idén is egy 90 perces showműsort épít a Nagy-Szín-Pad! elődöntői és döntője köré: „Az idei műsorban a tavalyi év indulóival felidézzük a legjobb pillanatokat, Lóciék pedig beavatnak mindenkit milyen év áll mögöttük Győztesként. Megtudjuk milyen érzés az, amikor elhangzik hogy Nagy-szín-pad! S természetesen idén is ott leszünk a helyszínen, az Akvárium Klubban az elődöntők és a döntő alatt is, hogy megmutathassuk az előkészületeket, beszélgessünk a színpadra lépő résztvevőkkel, és megszólaltassuk a Nagy-Szín-Pad! Crew tagjait is. Az exkluzív háttérinfókat, kulisszatitkokat, különleges felvételeket és interjúkat is magukba foglaló adásokban az elődöntők és a döntő legfontosabb részleteit is élőben követhetik a tévénézők”– tudtuk meg Medvegy Anikótól, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatójától.
 
Az elődöntők és a döntő a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is teljes egészében nézhető lesz a www.petofilive.hu-n és a www.nagyszinpad.com-on keresztül elérhető online streamen.
 
A Nagy-Szín-Pad! fő médiapartnere, a Recorder kiemelt figyelemmel követi a verseny előkészületeit és alakulását.
 
A KONCERTEK
 
2017. május 2-től négy napon át esténként 2-2 zenekar és előadó ad élő koncertet a budapesti Akvárium Klubban, a döntő pedig ugyanitt zajlik majd, május 11-én.
 
MÁJUS 2. Apey and the Pea / NB EVENT:
http://bit.ly/2F7M5Vp
MÁJUS 3. Antonia Vai / Soulwave  EVENT:
http://bit.ly/2F40rCG
MÁJUS 4. Belau / ByeAlex és a Slepp EVENT:
http://bit.ly/2FfewjY
MÁJUS 5. Amigod / JETLAG EVENT:
http://bit.ly/2F02j3n
DÖNTŐ: MÁJUS 11. EVENT:
http://bit.ly/2F0bsFb
 
A helyszínre látogató közönség számára fontos információ, hogy az elődöntőkre megvásárolt, sértetlen karszalagok, valamint a teljes rendezvénysorozatra váltott bérletek a döntőre is érvényesek!
 
A SZAVAZÁS
 
“A Nagy-Szín-Pad!-ban résztvevő előadók rajongói rendkívül nagy szerepet kapnak a végső sorrend kialakításában, ezért kiemelten fontos feladat a versenyzők számára a közönségük aktivizálása, a szavazásra buzdítás. A korábbi években számos példát láttunk arra, hogy egy-egy kreatív ötlettel, nagy gonddal megtervezett kampány képes volt sorsdöntő változást előidézni, ezért idén is arra buzdítjuk a résztvevőket, hogy fordítsanak erre is figyelmet” - mondta Filutás Anna, projektvezető.
 
A közönség az elődöntők napjain este 8-tól másnap este 8-ig szavazhat az aznap fellépő két zenekarra, három platformon: SMS-ben (egy telefonszámról 5 SMS/nap), online, a nagyszinpad.com-on, és Instagramon (egy profilról 5 kép/nap).
 
A közönség mellet a Nagy-Szín-Pad! CREW tagjai is pontozzák az előadókat.
 
A közönség és a Nagy-Szín-Pad! CREW szavazatainak összesítésével (melyek 50-50% arányban számítanak) kapjuk meg a 3 továbbjutó zenekart, személyüket május 7-én reggel jelentik be a Petőfi Rádióban. Ekkor újraindul a szavazás a 3 döntősre, akikre egészen a döntő végéig lehet szavazni.
 
A végeredményt már csak a közönség alakítja: az ő voksaikat a szavazás élő adásbeli lezárása után összesítik, és bejelentik a Nagy-Szín-Pad! idei győztesét.
 


A NAGY-SZÍN-PAD! CREW
 
Az elődöntős koncerteket ezúttal egy olyan stáb értékeli majd, amely korábbi Nagy-Szín-Pad!-okat megjárt, rendkívül népszerű arcokból áll. “Hihetetlenül jó érzés visszagondolni, hogy az elmúlt 5 év során, karrierjük kezdetekor kik vettek részt a Nagy-Szín-Pad! versenyen, és látni, hogy azóta milyen fantasztikus karriert futottak be. A Halott Pénz, a Margaret Island, a The Biebers, a Lóci játszik, a Mary Popkids, a Run Over Dogs, a Fran Palermo, a Dope Calypso, a Blahalouisiana és az Ocho Macho sikertörténete is példaértékű számomra és biztosra veszem, hogy a legtöbb hazai előadó számára is. Ezért döntöttünk úgy, hogy az idei évben zsűri helyett a NAGY-SZÍN-PAD! CREW, vagyis a verseny korábbi szereplői mondanak véleményt a részvevő zenekarokról a koncertek után” - magyarázta Lobenwein Norbert.
 
A Nagy-Szín-Pad! Crew tagjai példázzák, hogy nem csak a végső győzelem, hanem már a versenyben való részvétel is kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen ma ők alkotják a koncertező magyar pop-rock előadók élvonalát.
 
A Nagy-Szín-Pad! CREW tagjai 2018-ban:
Czeglédi Szabolcs, a Run Over Dogs frontembere
Csorba Lóci, a Lóci játszik frontembere
Henri Gonzo, a Fran Palermo frontembere
Kamau Makumi “Kama”, a Mary Popkids frontembere
Kirchknopf Gergő, az Ocho Macho zenekar frontembere
Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője
Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere
Puskás Peti, a The Biebers frontembere
Sarkadi Miklós, a Dope Calypso frontembere
Schoblocher Barbi, a Blahalouisiana énekesnője
 
EXTRA KONCERTEK AZ ELŐDÖNTŐK ELŐTT
 
A Nagy-Szín-Pad! koncertsorozat idei érdekessége, hogy a Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve, az egyes fordulók előtt külföldi fesztiválszervezők ajánlásával egy-egy cseh, szlovák és lengyel zenekart is láthatnak az ide érkezők. E zenekarok június végén a Telekom VOLT Fesztiválon a szintipop legenda Depeche Mode koncertjének napján is színpadra lépnek majd.
 
Május 2-án az Apey and the Pea és az NB elődöntős koncertje előtt a “legvadabb cseh elektronikus csapat”, a Skyline mutatkozik be az Akvárium klubban. Az 1998-ban alapított zenekar, élén a hiperaktív énekesnővel, Marka Rybinnel, és az atombomba elsöprő erejével bíró MC Jacobbal biztosan magával ragadja majd a közönséget.
 
A május 3-án, Antonia Vai és a Soulwave előtt színpadra lépő szlovák Walter Schnitzelsson trió energikus rockot hoz az Akváriumba, amelyre a blues, a klasszikus punk, és az indie is hatást gyakorolt. Új kedvencre lelhetnek bennük, akik szeretik a fülbemászó gitár riffeket, a magukkal ragadó vokálokat, és a lendületes ritmusszekciót.
 
Május 4-én, a Belau valamint a ByeAlex és a Slepp előtt pedig egy lengyel zenekar indítja majd az estét.

Kommentek