Újjáéledt Budapest egyik legszebb kávézója: Café Párisi a Lotz-teremben

Közel két év kényszerű csend után új élet és kávézó költözött Budapest neoreneszánsz ékszeres dobozába, a Párisi Nagy Áruház szívében található Lotz-terembe az Andrássy úton.

A Café Párisi vendégeként a századforduló grandiózus freskói alatt a Monarchia kávézóinak nagybetűs eleganciájába kóstolhatunk bele a modern város otthonos lazaságával, amitől mindez élővé, szerethetővé válik. Autentikus ízek, kiegészítők, hibátlan kávék, kiváló alkoholos italok, klasszikus magyar desszertek, friss saláták, szendvicsek. Olyan terítékkel és kiszolgálással, amelytől mi lehetünk a hétköznapok arisztokratái az Andrássy út 39-ben. Legyünk turisták vagy épp a város lakói, ugyanúgy megérdemlünk néhány felejthetetlen kávéházi pillanatot a város legszebb sugárútján.
 
A megnyitó során először két Magyarországon élő japán zenész, Ueda Mizuki gordonkaművész és Yamagami Souhei (Szóhéi) zongoraművész töltötte meg a teret kalsszikus zenével, majd a Magyar Nemezti Balett két táncosa mutatta be az eseményre megálmodott koreográfiát. Darab Dénes és Nika K. Crnic elmondása szerint az impozáns belső tér a következő inspirációt hozta számukra: ,,Mi különleges lények vagyunk, akik csak látogatóba érkeztek, szemlélnek. Az időn és téren át szabadon mozognak, és a lelkükön keresztül, a testükön át rezonál az őket körülvevő érzelmek energiája..."
 

 


Lotz-terem – velünk élő történelmi ragyogás
 
Ugyan építését követően 1882-ben tűzvész pusztította, egy 1909-es átépítés után a világháború rombolását, majd a szocializmus éveit sértetlenül vészelte át a Párisi Nagy Áruház. Az anno bálteremnek szánt Lotz-teremben, ami a Café Párisinak is otthont ad, a tükörrengeteg felett a korszak jelentős festői közül Lotz Károly freskóit csodálhatjuk meg, akinek munkáival az Operaházban, a Vigadóban, a Szent István Bazilikában, az Országházban, valamint a Magyar Tudományos Akadémián is találkozhatunk. 
 



Kávéház a történelmi hangulat szerelmeseinek, és a ma ínyenceinek
 
Legyen szó falatnyi időutazásról egy klasszikus desszert segítségével a történelmi falak között, vagy modern gasztronómiai élményről egy hibátlan csésze kávé társaságában, a Café Párisira egyaránt számíthatunk.
A korszak stílusában egyedileg, újonnan gyártott Zsolnay-porceláncsészékben, kancsókban, tányérokon ugyanis egyaránt belekóstolhatunk a Monarchia hagyományos süteményeibe (dobostorta, isler, Sacher- és Eszterházy-torta), mint a hely saját, friss desszertújdonságaiba (Lotz Álom).
A kávéházban minden alapvető forró és jegeskávét kérhetünk a baristáktól, amelyekhez a friss tej mellett növényi italokból is választhatunk. A kínálatban találunk még forró csokoládékat, prémium gyümölcs-, zöld-, fekete- és herbateákat épp úgy, mint gyümölcsös frissítőket és üdítőket is.
Az itallapon alkoholos italok is helyet kaptak, köztük olyan izgalmas érdekességek, mint a Heart of Art csokoládés-kávés koktélkülönlegesség, vagy épp a japán Hibiki Whisky.
Amennyiben harapni szeretnénk valamit, a ház helyben készített szendvicsei jelentik a megoldást, kizárólag friss alapanyagokból. 
 


A Café Párisi, rendezvényhelyszínként századfordulós hangulatot kölcsönöz az itt megszervezett eseményeknek – legyen szó Szakmai eseményekről, sajtótájékoztatókról, divateseményekről vagy esküvőkről. 
 
Cím: 1061 Budapest, Andrássy út 39. Nyitva tartás: Hétfő-vasárnap, 9:00-21:00 
Megközelítés az Andrássy Élményközpont bejárata felől.


Kommentek