Tarcali Bűbájos Hétvége: újratöltve!

Augusztus 21-én irány: Tarcal

Ebben az évben a hagyományos tavaszi szezonnyitó Bűbájos hétvége helyett az augusztusi, ünnepi hosszú hétvégére várja vissza a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület a kikapcsolódni vágyókat a Tokaji-hegy lábánál. A legizgalmasabb események augusztus 21-re összpontosulnak: vezetett dűlőtúrával, bor és pezsgőkóstolóval, nyitott pincékkel és természetesen a TarcalBor friss évjáratának premierjén koccintani lehet a szép települési összefogásra, a barátságra, a nyárra és az együttlét manapság felértékelődő örömére.
 


Augusztus 21-én, szombaton délelőtt Majoros László dűlőtúrájával fog indulni, ahova kicsiket és nagyokat is várnak. A Kikelet Pincétől, a festői Bányató fölött egészen a Majoros Pincéig tart majd a kirándulás. Déltől ötig a tarcali pincék ajtaját sarkig tárják a borászok és az ebéd mellé biztosan kerül a kristálypoharakba furmint, hárslevelű, szamorodni vagy éppen a legfrissebb aszú is. 
 
Öt órától a fő helyszín az Áldó Krisztus Szobor alatti Aréna lesz, ahol debütál a 2019-es TarcalBor, a helyi borászok összefogásának jegyében, de meg lehet majd kóstolni a korábbi évjáratokat is. Este hattól a naplemente mellé tarcali pezsgőkóstolóra várják az érdeklődőket ugyanitt, olyan neves pincék által palackba zárt bubikkal, mint a Basilicus, Kikelet, Kern, Majoros, Myrtus és Gróf Degenfeld Borászatok. Mindeközben gasztronómiai programok, kitelepülések és családias, közvetlen hangulat közepette este nyolctól koncert és zenés program zárja majd ezt a gyönyörű nyári napot.
 
De egész nyáron barátságos, közvetlen légkör, nyárpezsdítő élmények várják a vendégeket Tarcal pincéiben, pl. Kern Pince: “80 nap a Föld körül” gasztrotúra heti tematikák mentén, Majoros Lászlónál “Fanni és zenekara” kíséri a borkóstolót, a Basilicusnál minden szombaton egyedi ritkaságok kóstolhatók, hogy csak néhány példát említsünk.
 
Augusztus 21-re mindenkinek javasolják, hogy a környékbeli szálláshelyeket a négynapos hétvégére való tekintettel érdemes idejében lefoglalni.
 
Ajánlott szállások:
Myrtus Vendégház. www.myrtus.hu
Katica Vendégház: katica@vendeghaztarcal.hu
Gróf Degenfeld Kastélyszálló: hotel@degenfeld.hu 
 
Nyitott pincék és programhelyszínek:
Basilicus Borkultúra Központ
Barkland Borászat
Dorogi testvérek
Gróf Degenfeld Szőlőbirtok
Kikelet Pince
Kern Pince
Majoros Birtok
Matyisák-Vízkeleti Pincészet
Myrtus Pince
Pataky Borporta
Tokajicum Borház
Terrapolis – Kert és Asztal
 
További infok:
https://www.facebook.com/events/3143761362401161/ 
https://bubajos.hu 
 

Kommentek