Amikor a magyar gasztro szárnyra kap

Gasztronómia szempontból annyira intenzív időszakot éltünk az elmúlt hetekben, hónapokban, hogy ideje egy pillanatra megállni és elgondolkodni rajta, hogy mi is történik körülöttünk. Bocuse d'Or, Gourmet Fesztivál és Jamie's Italian után, közben és mellett.

 

Az evés, a főzés és maga az étel nem egyszerűen létfenntartásra szolgál, hanem egy olyan hobbi, mánia, elfoglaltság is lehet, ami egyedülálló élményekkel ajándékozhat meg. Ha megkérdeztek bárkit, aki több időt szentel a gasztronómia oltárán mint a reggeli, ebéd és vacsora egyszerű elfogyasztása, valószínűleg azt fogja mondani, amit én: Magyarország elég szép úton halad és tele van kellemes meglepetéssel.

Megnyertük a Bocuse d'Ort. Ha a nagy többség nem is hallott erről a szakácsversenyről, mielőtt a hírekbe nem került, talán mostanra már egyértelmű, hogy nagy dicsőség ez nekünk. Egy tehetséges séfünk, Széll Tamás elsöprő győzelmet aratott, és országunk nevét újra aláhúzta. Érdemes figyelni ránk, érdemes nálunk enni, érdemes kalandozni.

Dicsőség és felelősség.

Miközben újra meg újra előszedhetünk rettentő állapotban lévő cukrászdákról és pékségekről is képeket, a magyar csúcsgasztronómia alakul, fejlődik, figyelmet kér.

Minden erősségünk mellett, minden hibánk és hiányosságunk is előtérbe kerül ilyenkor, és nagyon messze vagyunk attól, hogy ölbe tegyük a kezünket és hátradőljünk.

De ami jó az jó. Ami működik, azt együttes erővel kell a magasba emelni, és azoknak, akiknek több étterem, nagyobb befolyás van a kezükben, lefelé is kell tekinteni, és a magyar gazdától a magyar kereskedőig az egész rendszerre kiterjedő változtatásokat kell kezdeményezniük.

Jobb szakképzés, több magyar termék a magyar asztalokra, betartatható szabályozások. Hosszan beszélhetnénk arról, hogy mik a feladatok.

Ugyanakkor nem utópisztikus kép, hogy az országunk egyik fő vonzereje a gasztronómia legyen, sőt, valószínűleg már most is az.

El kell hinni, hogy Széll Tamás akár nyerhet a Lyonban megrendezésre kerülő szakácsverseny világdöntőjén. El kell hinni, hogy ebből mindannyian profitálhatunk.

A Bocuse európai döntőjét nem csak megnyertük, de úgy rendeztük meg, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Ez az irány. Meg egy olyan gasztrofesztivál, mint amilyen a múlt heti Gourmet Fesztivál volt a Millenárison. Halak, vadak, sokak által ritkán fogyasztott fogások népszerűsítés, a leglaikusabb érdeklődő figyelmének megragadása.

Nem járhat mindenki felsőkategóriás éttermekbe hétvégenként, de legyenek ünnepi alkalmak, ha a pénztárca engedi, és a sarki kifőzdében is lépjenek túl a liszttel agyonsűrített ragacsos főzelékek szintjén. Együnk egyszerű, izgalmas vagy új fogásokat úgy, hogy az élménnyé váljon.

Adjuk szájról szájra azt ami jó, amire büszkék lehetünk, és áldozzunk rá, hogy értünk tudjanak fejlődni.

Ettem-e felejthetőt a Gourmet fesztiválon? Persze. Biztosan mondhatom, hogy Széll Tamás Bocuse-os ételei jobbak voltak az ellenfeleinkénél? Kóstolás híján aligha.

De vagy ezeket a kételyeket és hibákat lovagolom meg a további gondolatimban, vagy azt a sok csodát raktározom el, amikkel ugyanezeken az utakon találkoztam.

Azt, hogy kis nemzetként is le lehet főzni a nagyokat, azt, hogy felsorolhatatlanul sok remek éttermünk és kreatív szakácsunk van. Azt, hogy a Sirha vásáron sok kistermelővel és sok jól működő, nagy céggel is személyesen találkozhattam, azt, hogy jó volt látni, ahogy a Millenárison négy napig, sok konkurens étterem egymás szomszédságában próbált minél jobbat és különlegesebbt nyújtani.

Szeretek rajongani azért ami jó, és ezért soha nem kérnék elnézést. Szeretem látni, amikor a munka meghozza ezen a területen is a gyümölcsét, és egy percig nem irigyelem azt, aki ez után profitál is belőle.

Nyílt egy étterem a budai várban. A Jamie's Italian betette a lábát hozzánk is, és ez nem mástól vesz el helyet, hanem színesít és egészséges versenyhelyzetet generál.

Lehet majd szeretni, meg nagy ívben elkerülni ha túlzásnak érezzük a felhajtást körülötte, de támadni teljesen felesleges.

Ilyet is tudunk, ilyenünk is van. Nem kell Londonig menni, ha erre vágyna bárki, és ez öröm. Egy újabb hely, ahol maximálisan figyelnek az alapanyagok és az ételek minőségére.

Olcsó sört iszom egy parkolóból kialakított szórakozóhely puritán padján. Jól esik, mert hozzáértő és lelkes személyzet adta ki. ők ugyanúgy hozzátesznek ahhoz, hogy a magyar gasztronómia pozitívabb irányba mozduljon, mint a Michelin-csillagos helyeink.

Kanadai bor, lengyel tej helyett magyart veszek. De nem veszek lopott epret a Blahán, nem a csalódottságomat öntöm ki, hanem amint tudom, megosztom valakivel egy jó vegyesbolt hírét, vagy egy tökéletesen elkészített pizza élményét.

Adok és nem elveszek. Büszke vagyok. Én is hozzáteszek a magyar gasztronómia fejlődéséhez, és te is hozzátehetsz!

Vass Adrienn

 

Kommentek