A káposztás töltött paprika lett az idén Vas megye étele – A helyi éttermekben is kóstolható lesz

Sárváron “találták” meg Vas megye idei ételét. A Vas Megyei Turizmus Szövetség zsűrije ugyanis a Nádasdy Történelmi Fesztivál Ételmustráján induló csapatok által készített finomságok közül választotta ki a nyertes fogást. A legízletesebb ételnek a Vörös Oroszlán Lovagrend káposztás töltött paprikája bizonyult. 

Az Ételmustrát a Nádasdy Történelmi Fesztivál második napján, a sárvári vár körüli parkban rendezték meg.
 
Összesen tizenegy csapat nevezett és készített valamilyen Vas megyei ételt. Merthogy a feladat az volt, hogy a csapatok Vas megyei, helyi termelőktől beszerzett alapanyagokat használjanak a főzés során. Illetve lehetőleg valamilyen régi, helyi recept újragondolt változata legyen az étel alapja. Mindezt Haller Ferenc, a Sárvár Tourist és TDM Nonprofit Kft. ügyvezetője mondta el. Hozzátéve azt, hogy versenyzőknek nyílt tűzön, kizárólag fém, fa és kerámia eszközökkel kellett sütni vagy megfőzni a megálmodott vasi finomságot.
 
Így készült a Vörös Oroszlán Lovagrendjének káposztás töltött paprikája is. Ami nem csak az idei Nádasdy Történelmi Fesztivál Ételmustráját nyerte meg, hanem a “Vas megye étele 2019” címet is a magáénak tudhatja. Ami egyben azt is jelenti, hogy hamarosan több Vas megyei étterem étlapjára is felkerül az extra finomságok közé.
 
A többi között azokban a vendéglátóhelyeken lesz majd kérhető, amik a Vas Megyei Turizmus Szövetség által nemrég elkészített gasztrotérképen is fellelhetők. Amivel egyébként a nagyközönség szintén a Nádasdy Fesztiválon találkozhatott először - jegyezte meg Haller Ferenc. Illetve hozzáfűzte azt, hogy a térkép nyomtatott és digitális változatában összesen nyolc sárvári étterem található.
 


Így elmenondható, hogy Sárvár nem csak a fürdőzős és a természetközeli kikapcsolódási lehetőségek terén, hanem a Vas megyei gasztronómiai kínálatot tekintve is a TOP úticélok között szerepel.
 
Arról, hogy pontosan milyen sárvári éttermeket ajánl a Vas Megyei Turizmus Szövetség a térségbe érkező turistáknak, a visitvas.hu oldalon lehet tájékozódni.
De a gasztrotérkép nyomtatott változata a Sárvári Tourinform Irodában is elérhető.
 

Kommentek