„Szeretném a sorstársaimnak megmutatni, hogy nem szabad feladni” – interjú Réder Tímeával, aki hallássérültként küzd az elfogadásért


Mikor diagnosztizálták, hogy hallássérült vagy? Volt a felmenőid között, aki hasonló problémával küzdött?
 
A legkisebb unokahúgom, aki most 13 éves, hallássérült lett. Akkor mentünk el genetikai vizsgálatra, és akkor derült ki, hogy genetikailag van meg nálunk ez a probléma. De a felmenőim között nem volt hallássérült, a szüleim is hallók. Én 3 éves voltam, amikor diagnosztizálták a problémát. Addig, furán hangzik, de értelmi fogyatékosnak voltam minősítve. Akkoriban csak annyit mondtak az orvosok, hogy lusta vagyok. Így visszagondolva tudom, hogy voltak azért jelek. A nagybátyámmal játszottunk. Volt egy labdája. Amikor vissza akartam neki adni, azt mondtam, „Bábó ez a tiéd”, a „Gábor ez a tiéd” helyett. Ugyanis én azt hallottam, hogy úgy hívják őt. A családom tagjai harsány hanggal rendelkeznek, sok mindent értettem, de a kevésbé erős hangokra csak mosolyogtam. Végül elvittek a János kórházba, ahol diagnosztizálták a hallássérülésemet. Akkor kaptam meg az első hallókészüléket, ami elég nagy kütyü volt. Nem is tudtam vele rendesen játszani, fára mászni. A szüleim azt mondták, hogy ez így nem lesz jó. Akkor ajánlották fel az orvosok a kisebb méretű, fülmögötti hallókészüléket, ami akkor még új volt itthon, de a szüleim megvásárolták. Ezzel indult meg a beszédem.
 


Hogy segített ez később beilleszkedni az óvodába és az iskolába?
Az óvoda úgy kezdődött, hogy közölték, hogy nem vesznek fel, mert nem vállalnak felelősséget a hallókészülékért. Nem voltak rám felkészülve. Pedig ha már óvodáskorban elfogadnak valakit, húz a társaság, akkor később sem lesznek beilleszkedési problémák. Ehhez az is kell, hogy hasonló esetben időben megszülessen a diagnózis. Minél előbb diagnosztizálják a halláskárosodást, annál könnyebb lesz az illető beszéde. Hat hónapos korban már el lehet látni egy gyereket hallókészülékkel. Ilyen esetben a minimálisra szűkülnek az akadályok. Ha a gyerekek nem kapják meg időben a készüléket, másképp alakul a beszédük, másképp használják a nyelvet, máshogy kezdenek gondolkodni. Én két logopédusnak, Montágh Imrének és Meixner Ildikónak köszönhetem, hogy úgy beszélek, ahogy. Hiszen ilyen fokú hallássérüléssel, mint ami nekem van, nem így kellene beszélni, hanem sokkal csúnyábban, ragok nélkül, kevésbé folyamatosan. Szóval óvodás korban ért először az a negatív érzés, hogy kirekesztenek. Aztán jött az általános iskola, ahol bekerültem egy 42 fős integrált osztályba. Ott aztán abszolút nem voltak a tanáraim felkészülve. Pedig ahhoz, hogy egy hallássérült halló tanulók közé járjon, egy szakértői bizottság beleegyezése kell. Rám azt mondták, hogy járhatok ilyen iskolába, mégsem voltak megteremtve a körülmények. Például a tanár mondta a tananyagot a táblának, nem értették meg, hogy felém kell fordulni, hogy tudjak szájról olvasni. Vagy bajuszos volt a fizikatanárunk, kértem írásban az anyagot, ami nem volt kivitelezhető. Később normál gimnáziumba jelentkeztem, ahová felvettek, de ott sem voltak felkészülve rám. Nem különösebben érdekelte őket, hogy mi bajom van, az osztálytársak sem voltak elfogadóak – nem beszélgettek velem, nem tudtam bekapcsolódni bandázásokba – kisebbségi érzésem volt. Mindez pszichésen nagyon rossz hatással volt rám. Elmentem egy pályaválasztási tanácsadóhoz, aki közölte, hogy el kell fogadnom, hogy hallássérült vagyok. Mondtam, hogy én elfogadtam. De azt mondta, hogy nem úgy látja. Ez lelkileg rettenetes volt. Zokogtam, mert rávilágítottak arra, hogy ha nem fogadom el magam, mások se fognak elfogadni. Átjelentkeztem egy speciális iskolába Vácra, ahol bekerültem egy 10 fős csoportba, ahol csak nagyothallók és siketek voltak. Ott kiderült, hogy jobb képességekkel rendelkezem, mint ők. Osztályelső lettem. A többiek mindenben az én véleményemet kérték ki. Itt történt meg az úgynevezett önelfogadásom is, és itt tanultam meg a jelnyelvet is.
 


Az interjú folytatását itt olvashatjátok:


https://www.richteranokert.hu/fonix/


 
A Te történeted
A Te életedben is előfordult már, hogy erőn felül kellett teljesítened, hogy egy mélypontról felállj? Ha szívesen beszélnél róla, másokat biztatva ezzel az újrakezdésre – jelentkezz és írd meg a történeted nekünk június 15-ig.
A beérkezett sorstörténetekből a Richter Főnix Közösség védnöke segítségével választjuk ki a bemutatásra kerülő főnixeket.
https://www.richteranokert.hu

Kommentek