Richter Aranyanyu Díj – Kezdődik a szavazás!

Az idén immár hatéves díj azokat a nőket ismeri el és mutatja be a nagyközönségnek, akiknek a munkája bár nélkülözhetetlen a társadalom számára, mégis a háttérben csekély anyagi és erkölcsi elismerés mellett teszik a dolgukat. Mától megtekinthető a 16 döntős bemutatkozó videója, így már csak rajtad a sor, hogy október 30-ig leadd a voksodat!

 

A Richter Aranyanyu Díj az elmúlt öt évében igazi sikertörténet lett: eddig 37 nőt díjazott. Olyan nőket, akik klasszikus segítő szakmákban dolgoznak, akiknek munkája nélkülözhetetlen a közösségek számára, mégis alig ismertük őket. Az elmúlt öt évben olyan, sokszor tabuként kezelt fontos területek is figyelmet kaptak a kezdeményezés által, mint a gyermekpszichiátria, a gyermekvédelem, a kórházpedagógia, a koraszülött-ellátás csakúgy, mint a magyarországi romák helyzete vagy éppen a droghelyzet.

Tavaly, a jubileumi ötödik év méltó megünnepléseként az alapítók új kategóriát hoztak létre, így orvosnők, pedagógusok és egészségügyi szakdolgozók mellett először a szociális területen dolgozó nőket is díjazták. Ezáltal sikerült ráirányítani a figyelmet azokra is, akiknek munkájára egyre nagyobb szüksége van a társadalomnak, akik a védelemre szoruló gyermekekkel és felnőttekkel, idősekkel, fogyatékos emberekkel, hajléktalanokkal, kirekesztettekkel vagy éppen a szegénységben élőkkel foglalkoznak.

A díjazásról:

Az egyes kategóriák döntősei közül kategóriánként egy-egy díjazottat a öttagú zsűrink választ ki, míg a másik díjazottat kategóriánként a közönség választja ki internetes szavazás útján. 

A zsűri tagjai: Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Dobó Kata színésznő, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója; Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, valamint a díj megálmodója, Rácz Zsuzsa író.

Internetes szavazással a nagyközönség is jutalmazhatja kedvenceit, hiszen kategóriánként egy-egy közönségdíjat is kiosztunk.. A kiválasztott hősnők az év végén megrendezett, ünnepélyes díjkiosztó gálán vehetik át a Richter Aranyanyu Díjat. 

Mától, október 30-ig várjuk a szavazatokat!

Elkezdődött a szavazás, így a te kezedben van a döntős Aranyanyuk sorsa! Kikből lesznek közönségdíjas Aranyanyuk? Akik kategóriájukban a legtöbb szavazatot kapják október 30-ig. Pedagógus, orvosnő, egészségügyi- és szociális szakdolgozó kategóriában tudsz leadni egy-egy voksot. Ha megnézted a kisfilmeket és szavaztál kedvenceidre, bíztasd ismerőseidet, barátaidat is, hogy csatlakozzanak a játékhoz, így nő az esélye annak, hogy az általad legnagyszerűbbnek vélt Aranyanyuk díjazottak legyenek. 

Kövess minket a közösségi oldalunkon is, ahol érdekes hírekkel, kulisszatitkokkal, játékokkal és értékes nyereményekkel várunk titeket. A szavazás végén a www.aranyanyu.hu oldal szavazófelületén keresztül voksolók között egy tabletet sorsolunk ki*, öt szerencsés pedig együtt izgulhat a döntősekkel a november 10-i Richter Aranyanyu Díj ünnepélyes díjátadó gáláján, ahol fény derül a négy közönségdíjas, a négy zsűri díjas és a Ridikül különdíjas Aranyanyu személyére.

A jelöltek bemutatása és szavazás:

http://aranyanyu.hu/dij

Kommentek