Richter Aranyanyu Díj: Dr. Kovács Ildikó

Idén is a te kezedben van az Aranyanyuk sorsa! Kikből lesznek közönségdíjas Aranyanyuk? Akik kategóriájukban a legtöbb szavazatot kapják november 22-ig. Pedagógus, orvosnő, egészségügyi- és szociális szakdolgozó kategóriában tudsz leadni voksot a 16 döntősre. Ha megnézted a kisfilmeket és szavaztál kedvenceidre, biztasd ismerőseidet, barátaidat is, hogy csatlakozzanak a játékhoz, így nő az esélye annak, hogy az általad legnagyszerűbbnek vélt Aranyanyuk díjazottak legyenek.

 

Dr. Kovács Ildikó

Kovács Ildikó odaadásáról, szakmai tudásáról híres háziorvos.

Pályafutását intenzív terápiás szakorvosként a hódmezővásárhelyi kórházban kezdte, majd éveken át a város szakosított szociális otthonának vezetője és orvosa volt. 1997 óta felnőtt háziorvosként dolgozik, a helyi hajléktalan szálló betegeit is ő látja el.

Nem ismer lehetetlent, többször került már olyan helyzetbe orvosként, amiről mindenki azt hitte, hogy nincs megoldás, ám ő soha nem adta fel.

Ildikó különös figyelemmel fordul a hátrányos helyzetű emberekhez, tanácsokkal és kézzel fogható segítséggel támogatja őket.

Munkája mellett karitatív feladatokból is bőven kiveszi részét: ha kell, palacsintát süt gyermek hittantáborozóknak, Erdély falvait egyetemista kora óta látogatja, lassan tíz éve, hogy egy zsákfaluba visszajár gyógyítani.

Az idén többedmagával kezdeményezte a falu lakosságának szervezett szűrését fiatal doktoranduszhallgatók bevonásával.

Jelölőjének fia egyike ezeknek a fiatal orvosjelölteknek, akit Ildikó „beoltott” áldozatkészséggel, önzetlenséggel. Ildikó méltó példaképe azoknak a fiataloknak, akik az orvosi szakmát választják hivatásul.

 

 

 

A többi jelölt bemutatása és szavazás:

Aranyanyu 2015

Kommentek