“Előbb-utóbb vállalni kell önmagunkat, és a nőkre jellemző örökös megfelelési kényszert le kell vetkőznünk.” – Beszélgetés a Terézanyu pályázat díjazottjával, Köves Andreával

Idén is felemelő személyes történetek érkeztek a Terézanyu pályázatra, melynek kérdése az volt: Mersz-e bátor lenni? A pályázatokból kiderült, a bátorság mindennapjaink főszereplője, életünk mozgatórugója. Mi most a dobogósokkal ismertetünk meg titeket közelebbről.

A Richter Gedeon Nyrt. társadalmi szerepvállalásában kiemelt szerepe van a nőknek, ezért is tartják fontosnak, hogy támogassanak egy olyan egyedülálló programot, melyben nők vallanak magukról meglepő őszinteséggel, tabukat döntve, felszínre hozva mindenkit érintő, társadalmi szintű kérdéseket.
 
A Terézanyu pályázat második helyezettje Köves Andrea lett. Vele beszélgettünk egy kicsit.
 
Köves Andrea: Fakanalasok
"Fogta magát az addig konyhatündérként számon tartott nagyanyám, úgy a negyvenes éveiben, és földhöz vágta a fakanalat. „Na, most aztán már soha többet nem főzök semmit!”- és elvonult egy kis sziesztára. Bővérmérsékletű nagyapám az ajtót becsapta, és konstatálta: újabb bóna „Feli” életében. Talán, ha Máriának, Erzsébetnek, Margitnak születik, másként történt volna, de ő „Felicitásként” látta meg a napvilágot. Anno már a szülei kedélyeit is borzolta: a békebeli 20-as, 30-as években teniszezés közben a lábait villogtatta. Nagyapámat pedig épp egy fékevesztett kerékpározása során ejtette rabul, mármint amikor a szoknya alól kacérul kivillant a bokája..."
A teljes írás itt olvasható:
http://www.terezanyu.hu
 
 
Mi motiválta arra, hogy jelentkezzen a pályázaton?
Talán mindenkinek vannak az életében olyan titkos vágyak, amelyeket elsodor az adott élethelyzet: család, gyereknevelés, munka… Valahogy így van jelen az életemben az írás. Újságíróként számos közéleti cikket írtam egykoron, de az egy kicsit más műfaj, mint ami igazán vonz. Egy „késői” babázás (45 évesen született második kislányom), és a vele töltött lassan két éves felhőtlen idő sok mindenben formált: a lehető legizgalmasabb önismereti út, amit a gyerek szeretgetése, nevelése közben bejárhat az ember. Amikor az utolsó pillanatban beadtam a pályázatot, úgy éreztem: szeretnék írni, megmutatkozni, ráadásul izgalmasnak tartottam a pályázat tematikáját: „Női bátorság”. Csak teljesen hiteles írással lehetett jelentkezni. ennek ellenére soha sem landolt volna a pályázat a „postaládában”, ha a párom nem biztat.
 
Ezek szerint tetszett az idei téma, a „Mersz-e bátor lenni?”? Könnyen jött rá az ihlet, a történet, amit végül megosztott?
A téma szerintem remek. Melyik nőnek ne lenne ezzel kapcsolatban mondanivalója? A díjátadón kiderült: sokakat inspirált ez a kiírás. Nagyon sok megrázó történet született a depresszióval való küzdelemtől kezdve a családon belüli bántalmazáson át a rettegett kórral való küzdelemig. Az én írásom egészen más volt. Lételemem a fanyar humor, így imádott nagyanyámnak állítok emléket, aki egy múlt századi öntörvényű nő volt. Feli mamám egyszer csak négy gyerek mellett a negyvenes éveiben olyat tett, ami abban az időben példa nélküli lázadásnak számított: egy életre letette a fakanalat. Aki elolvassa, szerintem érzi, hogy az üzenet egyszerű: előbb-utóbb vállalni kell önmagunkat, és a nőkre jellemző örökös megfelelési kényszert le kell vetkőznünk.
 
Hogyan élte meg a díjátadást, ezután az elismerés után tervezi, hogy papírra veti még további gondolatait is?
Nagy meglepetés volt számomra, hogy a több száz pályázó közül kiérdemeltem a második helyet. A díjkiosztón tudtam meg az örömhírt: alig akartam elhinni. Különleges hangulata volt a gálának: úgy tudott felemelő lenni, hogy közben a zsűri: Dobó Kata színésznő, Pásztor Anna énekesnő, Nagy Tímea olimpikon, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője és természetesen a pályázat lelke: Rácz Zsuzsa írónő meghitt, családias légkört varázsoltak. A díj csak megerősítette: az írás az én utam, remélem hamarosan mind erről már sokkal konkrétabban tudok majd mesélni…
 
Meséljen egy pár szót magáról, amit fontosnak tart az írása mellett megemlíteni!
Szép lassan megvalósulnak a vágyálmok az életemben, és itt a hangsúly a „lassan”-on van. Alapelvem, az egyszerű mondás: „Soha se mondd, hogy soha!” Ennek ellenére három dologban biztos voltam: ha egyszer elválok, soha többet nem megyek férjhez. Soha nem lesz fiatalabb párom, és bolond az, aki 45 évesen szül. Ezzel szemben néhány éve újra férjhez mentem a nyolc évvel fiatalabb szerelmemhez, és 45 évesen megszületett a kis ajándék babánk: Fruzsika. A 15 éves nagylányommal és a párom 12 éves nagyfiával, no és a három hónapos kölyök kutyánkkal jó kis hangos csapatot alkotunk.
 
Mik azok a dolgok, amik Ön szerint nővé teszik a nőt?
Amikor egy-egy gyerekvigasztaló „éjszakai műszak” után a tükörbe nézek, és megriadok a velem farkasszemet néző dagadt szemű árnyalakkal, akkor fogalmam sincs. Egyébként pont nem ettől nő a nő. Megfogalmazni nagyon nehéz, de én imádom a női lét ezernyi árnyalatát. Ha választhatnék (és ha hinnék benne): a következő életemben is nő lennék, már kislányként is lányos anyukának álmodtam magam. Ez a női „szeretemlét” az utóbbi években teljesedett ki bennem…

Kommentek