“A tanár a tanítványait soha ne tekintse valamilyen alacsonyabb rendű lénynek, hanem munkatársának.”

Sipos Istvánnal beszélgettünk.

 

A Rátz Tanár Úr Életműdíjat idén 15. alkalommal adták át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, tisztelegve azon fizika, kémia, biológia és matematika tanárok előtt, akik különlegesen érdemesek a kivételes elismerésre.

A díjat az Ericcson Magyarország, a Richter Gedeon Nyrt. és a Graphisoft alapította, névadóul pedig a nagy múltú Rátz László Tanár Urat (1863-1930) választották, aki többek között Neumann János matematikust és Wigner Jenő fizikustis tanította a Budapesti (Fasori) Evangélikus Gimnáziumban. Mindhárom alapító sikerének alapja az eredményes kutatás-fejlesztés, amihez elengedhetetlen a magas szintű természettudomány oktatás.

A díjra a közoktatás 5–12. évfolyamain biológiát, matematikát, fizikát vagy kémiát tanító (vagy egykor tanító) tanárok terjeszthetők fel írásban, szakmai és társadalmi szervezetek, az ajánlott tanár tevékenységét jól ismerőkollektívák, kivételes esetekben magánszemélyek által, illetve bizonyos alapfeltételeknek is kötelező megfelelnie a jelölteknek. Az idei díjazottak között van Sipos István, aki 1957-től negyven éven át nyugdíjba vonulásáig a Sárospataki Református Gimnázium kémia tanára volt. Tanítványainak nem csupán kimagasló szaktárgyi tudásával, hanem emberi értékrendszerével is utat mutatott, sokuknak követendő példát jelentett. Diákjai, személyében kiváló pedagógust, egyben ragyogó embert ismerhettek meg. Több generáción keresztül követte a tehetséges tanulókat, esetenként a gyermekeiket is. Egykori tanítványai közül ma többen vezetőtanárok, egyetemi oktatók, kutatók, vállalatvezetők.

Mit szól ahhoz, hogy immáron Ön is a Rátz Tanár Úr díjazottak közé tartozik?

Minden ember örül annak, ha felfigyelnek munkájára és azt valamilyen formában elismerik.

Természetesen és is örültem ennek a kitüntetésnek, bár 20 éves nyugdíj után egyáltalán nem 

számítottam rá. Az pedig külön öröm számomra, hogy egy ilyen megtisztelő, rangos elismerésben részesülhettem. Szerintem nemzeti szempontból is nagyon nagy jelentőségű lépés volt, hogy a 

három nagyvállalat létrehozta ezt az Alapítványt.

Az Ön iskolás évei alatt akadt olyan tanára, aki kivételesen befolyásolta életét?

Szerencsés embernek mondhatom magam, mert mind az elemiben, mind a gimnáziumban voltak olyan tanáraim, akik erősen befolyásolták életemet. Közülük néhányat külön is

kiemelek. Elsőként Édesapámat említem, aki Ricse községben volt a Református Elemi Népiskola

igazgatója. ő nemcsak apaként, hanem pedagógusként is  hatott rám. Tőle tanultam meg olyan 

alapvető emberi tulajdonságokat, mint igazmondás, kitartás, szorgalom, mások segítése, káros 

szenvedélyek kerülése. A gimnáziumban több "kedvenc" tanárom is volt, de talán dr. Egey Antalnak köszönhetek legtöbbet mind szakmai, mind pedagógiai szempontból. Annak ellenére, hogy biológia-kémia szakos kollégáit szaktudásával "zsebre tette",  nyugdíjazásának napjáig minden napra új óravázlatokat írt. Sikertelen kísérlete soha nem volt, mert előző nap mindegyiket kipróbálta. Megemlítem még Palumby Gyula és Ruszkay András osztályfőnökeimet, akik közvetlenségükkel és humorukkal gyakoroltak rám maradandó emlékeket.

Miért lett tanár? Ha nem tanár lett volna Önből, mi szeretett volna lenni?

Elsős elemista koromtól orvosi pályára készültem. 1953-ban, érettségi előtt, a gimnázium 

akkori igazgatója behívatott az irodába és azt mondta, hogy találjak ki más pályát, mert a minisztériumi utasítás szerint származásom miatt orvosira nem tudnak javasolni. Hiába volt a nagyapám földműves, édesapám már értelmiségi volt. Úgy gondoltam, hogy talán a biológia és a 

kémia áll legközelebb az orvosihoz, így lettem tanár abban az iskolában, ahol érettségiztem. Nem bántam meg valójában, hogy sorsom így alakult, mert jó érzés tudni azt, hogy hazánk minden nagyobb városában vannak egykori tanítványaim, akik ma orvosként, főorvosként, egyetemi tanárként, vegyészmérnökként dolgoznak.

Ön szerint mi egy jó tanár három legfontosabb tulajdonsága?

Négyet említenék.

a./A tanár a tanítványait soha ne tekintse valamilyen alacsonyabb rendű lénynek, hanem munkatársának. 

b./A tananyag szakmai részét érthetően ismertesse tanítványaival. Ennek az az egyik alapfeltétele, hogy a tanár tudása mindig "napra kész" állapotban legyen.

c./Feltétlenül észre kell vennie, ha valamelyik tanítványa az átlagosnál nagyobb érdeklődést és tudást mutat valamelyik szaktárgya iránt. Az ilyen diákot szakmailag támogatnia kell. (Szent-Györgyi Albert ezt a feladatot kb. így fogalmazta meg: "A diák feje nem fazék, amit meg kell tömni, hanem fáklya, amit fel kell lobbantani!)

d./Ha egy diák egy adott feladatot nem a tanár által tanított módszerrel old meg, de a végeredmény helyes, soha nem szabad hiúságból a diákot ezért elmarasztalni, örüljön neki és dicsérje meg tanítványát. 

Ön szerint mik a legégetőbb kérdések a magyar oktatási rendszerben? Miket változtatna meg Ön a legsürgősebben?

Mivel már két évtizede nem tanítok iskolában, ezért nem tudok a kérdéshez sokat hozzá fűzni. De megemlítek néhány dolgot, amit fontosnak tartok.

a./Nem tartom jónak, hogy a felvételi csak pontszámokon múlik. Szerintem nem biztos, hogyha valaki a pontszámok alapján egy bizonyos szintet elér, abból jó pedagógus is lesz. Több szakmához szükséges alkalmassági vizsgálat, a tanárnak készülő fiataloknál is nagyon hasznosnak tartanék egy szóbeli találkozást a felsőfokú intézmények oktatóival.

b./Úgy gondolom, hogy a pedagógusok adminisztrációs feladatait is csökkenteni kellene. Tapasztalatból tudom, hogy sok jelentés elolvasásra sem kerül.

Mi volt eddigi tanári pályafutásának csúcspontja? Milyen mérföldkövek határozták meg azt, ahol most tart?

Eddigi pályafutásomnak több csúcspontja is volt. Az egyik az, hogy egy volt kedves tanítványom, Baranyai András, ma az ELTE egyik kémiai tanszékén egyetemi tanár. Egy másik ilyen "csúcspont" volt az, hogy Sziklai Gábor nevű egykori diákom tagja volt annak a magyar diákolimpiai csapatnak, amely kémiából ezüstérmet szerzett az Amerikai Egyesült Államokban, majd Lengyelországban. A harmadik csúcspontnak tartom azt a tényt, hogy sikerült elindítani a Sárospataki Diákvegyész Napokat. Ezen a rendezvényen több szektorban mondták el a diákok a maguk által választott témájú előadásokat. A rendezvény pozitívumának tartom azt is, hogy a versenyzők élvonalbeli professzorokat, vegyészmérnököket ismerhettek meg és sokat tanulhattak megjegyzéseikből. Talán ide sorolhatom azt a tényt is, hogy 10 éves tanári gyakorlat után kineveztek megyei szakfelügyelővé. Bevallom, ez is váratlanul ért,mert nem voltam párttag sem.

Milyen tanáccsal látja el diákjait a jövőre nézve, hogyan engedi őket útjukra a nagy világba? Ön szerint mi a legfontosabb, amit egy diáknak el kell sajátítania az iskolában?

Nem hiszem, hogy ballagáskor vagy az érettségi után bármelyik tanár is tudna olyan tanácsokat adni a fiataloknak, amelyek mint használható "receptek" működnének életükben. Meggyőződésem, hogy az iskolai évek alatt kell kialakítani olyan magatartásformákat a tanulókban, amelyek életükben és munkájukban segítséget jelentenek,ill. irányt mutatnak. Szerencsére, iskolánk múltja sok olyan írásos emlékkel rendelkezik, amelyek diákjainknak ma is hasznos "útravalót" jelenthetnek. Az egyik ilyen mondat az 1620-as évekből való, az iskola akkori törvénykönyve tartalmazza: "Csúnya dolog, ha valakinek van tudománya, de nincs erkölcse." 1834-ben meghívta Patakra Kölcsey Ferencet az akkor még diák Erdélyi János, Kazinczy Gábor és Szemere Bertalan. Elfoglaltságai miatt Kölcsey nem tudott eleget tenni a meghívásnak, de írt egy olyan levelet, amely szerintem a mai ifjúságnak is szól. Ebből idézek:

". . . Az én hazám, ez a mi kedves hazánk sok minden híjával van; de vigasztal a remény, hogy a serdülő ifjúság gazdagabb jövendőt fog felhozni. Igenis, szeretett barátaim! Vigyétek által szép törekvésteket az iskola csendes falain túl, majd a zajló életbe is; s ne feledjétek soha, hogy a

hazáért minden lehetségest tenni szent kötelesség, . . ." Úgy gondolom, hogy az előző mondatok lényegét is tartalmazzák Arany János sorai, melynek megvalósítására, kialakítására minden tanítási órán törekedni kell, mert ez a legtöbb, 

amit egy iskola "útravalóul" adhat távozó diákjainak: 

"Legnagyobb cél pedig itt a földi létben,

Ember lenni mindég, minden körülményben."

K.R.

Kommentek