A Richter Anna Díj közönségdíj győztese a Hegmesék csapata

A Richter Anna Díj célja, hogy felhívja a figyelmet az egészségtudatosság, a társadalmi jóllét fontosságára, inspirálja az egészségügy, oktatás, kutatás, gyógyszerészet területein dolgozó szakembereket. A Richter Gedeon Nyrt. a Richter Anna Díj zsűrije és a közönség által legjobbnak ítélt ötleteket díjazza, kivitelezéséhez anyagi támogatást nyújt, megmutatja azokat a nagyközönségnek, sajtónyilvánosságot biztosít számukra, és segíti megvalósulásukat.

A kategóriadíjak kihirdetése után a közönségszavazat eredményét ismerteti, az idei pályázat közönségdíjas csapatának Rúzsa Magdi zsűritag gratulál. A szavazás állása végig kiélezett volt, így mi magunk is szívdobogva követtük a folyamatot, a csapatok egymást váltva kerültek az élre, hetekig nem lehetett megtippelni, melyikük lesz a befutó. Végül egy rendkívül elszánt, aktív kis közösség erőteljes lendületet vett. Kampányukkal, ötletes posztjaikkal, azzal, ahogy megmozgatták maguk körül a fél országot, megerősítették bennünk, amit már a döntőbe jutásukkor tudtuk: a legszebb értelemben bármit megtesznek azért, hogy álmuk megvalósuljon.
 


A Richter Anna Díj közönségdíj győztese a Hegmesék csapata, akik 4 millió forint támogatás segítségével valósítják meg programjukat. Szívből gratulálunk nekik!
 


Bővebben a nyertes csapatról itt olvashattok:


https://richterannadij.hu

Kommentek