“A szabadság az életem egyik legmeghatározóbb fogalma.” – Interjú Takács Ákossal, a Red Bull Pilvaker ötletgazdájával

Van egy emlékem tavaszról: ülünk a Hadik Irodalmi Szalonban, vendégem a pilvakeres csapat, Ákos épp mesél, százötvenen a pici kávéházi térben figyeljük és értjük őt. Jó vele beszélgetni. Határozott, kedves, sikeres. Ezt mi mondjuk róla, ő ennél szerényebb. Ő azt mondaná, csak egy fiú, aki szereti a kihívásokat, a sikeres rendezvényeket, a jó csapatot és az építészetet. De milyen az út Latabár Kálmántól a Közgázon át a Pilvakerig? Ismerjétek meg a "verses" fiút, Takács Ákost, a Red Bull Pilvaker ötletgazdáját.

- Nézzünk egy hangulatot a gyerekkorodból – mi volt rád leginkább hatással? Édesapád racionális világa, az orvostudomány?
- Nekünk nagyon más az utunk. Édesapám első generációs orvos a családban, egyedül hozta létre a praxisát, volt idő, amikor a nagypapám nappaliját alakította át vizsgálóvá, ott fogadta a betegeket. A legnagyobb eredmény az volt, amikor a saját rendelőjét megnyithatta, mint fogorvos. Szerette volna, ha mi – az öcsém vagy én – tovább visszük, amit felépített. Aztán egyszer leült velem, és elmondta, látja, hogy nekem más való.
 
- Ez alatt mit értett?
- Azt, hogy látta, szociálisan engem nem elégített volna ki, hogy állok egész nap egy szék mellett. Mégis sokban hasonlítunk, én is humánus vagyok, mint ő, de exhibicionistább létezésre vágytam.
 
- Orvos helyett építész? Ez volt a B terv?
- Igen, már pont ezért: alkotás, tervezés, meglátni egy lehetőséget, azt létrehozni. Egész sokáig erre a pályára készültem. Idővel el kellett engednem a dolgot, de valójában ez az egyetlen olyan szakma, amit bánni fogok, hogy kimaradt – az építészet nekem a kreativitásról szól.
 
- Úgy tűnik, céltudatos fiú voltál kamaszként...
- Nem mindenben volt a kedvenc helyem a Veres Péter Gimnázium, ahová jártam, de tény, hogy sok dologba belekóstoltam a gimnáziumi éveim alatt: az ógörög nyelvtől a furulyán át a néptáncig – ezek mind kötelező tárgyak voltak. Iskolaköpenyben és papucsban jártunk, nemrég Gyurta Danival, aki szintén ott tanult, emlékeztünk ezekre az időkre, elég renitensek voltunk papucs viselés terén. :) Suli mellett élsportoltam is szinte végig, ami önismereti szempontból is fontos volt, mert rájöttem, hogy imádok csapatban létezni és nincs bajom a terheléssel.
 
- A kultúrához való kötődésed úgy tűnik, mindig erős volt. Örökölted? Már gyerekkorban rajongtál a zenéért és irodalomért?
- A zene nagyon régóta része az életemnek. Nagyon érzelgős gyerek voltam, minden életszakaszomhoz volt zeném, boldogsághoz, szerelemhez és veszteségekhez is. A könyvek szeretete: Édesapám és a nagyszüleim révén jött. Otthon a kötetek sehogy sem fértek el a polcokon, annyira tele volt az összes polc velük. Apám mindegyiket olvasta, van, amelyiket háromszor is, és sokban a fontos gondolatokat sorkiemelővel kihúzta. Ez a kötődés a nagyapámnál is megvolt, de ő a filmeket is imádta, ezért láttam például több tucatszor az összes Latabár filmet, van amelyikből máig fejből idézek. Anyai nagymamám pedig a versek szerelmese volt, kiskoromban mindig olvastunk együtt rengeteg Adyt, Petőfit, Arany Jánost, amikor náluk voltam.
 
- Írtál is verset?
- Írok sokat, de inkább csak poénból, nem publikálásra. Az egyik zenész barátom például úgy hív, hogy a "Verses" – és nem a Pilvaker miatt. Legtöbbször nálam a vers félig vicc, sokszor születésnapra, ajándékba írok – de van egy fontos emlékem is: egyszer Édesapámmal összevesztünk, sok gondolat megfogalmazódott bennem, amit szerettem volna neki elmondani. Ehelyett leírtam, de csak később adtam neki oda. Életünk egyik legmélyebb békülése, beszélgetése lett ebből szerintem.
 
- Versek, zene, néptánc - mondhatni egyenes innen az út a Közgázra? Az egyetemen volt nagy fordulópont, felismerés, elhatározás?
- A gimnázium után az egyetem nekem egy megérkezés élmény volt. Alapvetően imádtam a Közgázt, már az évnyitón könnyeztem a boldogságtól, éreztem, mennyire jó évek következnek. Aztán elég korán elkezdtem dolgozni, mivel nem államira vettek fel, és magam szerettem volna előteremteni a tandíjamat. Kisebb rendezvényeket szerveztünk egy barátommal, például egy három évig futó sorozatot, amivel először ismertük meg milyen megkeresni a saját kis zsebpénzünket.
 
- És egyszer csak jött a véletlen 2008-ban?
- Igen, egy elég nagy véletlen folytán vettek fel a Red Bull-hoz. Másodikos egyetemista voltam, nem terveztem multinál dolgozni. Egy barátom jelentkezett, s mikor a Közgázon is meghirdették ezt a pozíciót, megpróbáltam én is. Bekerültem.
 
- Nekem nagyon megragadt a 2011-es Liszt évfordulós munka.
- A Red Bull Liszt Remix az Urániában - az valójában egy "megörökölt" ötlet volt, azzal a feladattal, hogy a 200 éve született Liszt Ferencet "dolgozzuk fel". Ekkor már minimális kapcsolatrendszerem is volt a magyar könnyűzenében, nagyjából tisztában voltam vele, ki milyen stílust képvisel. Felkértünk pár zenekart - a The Balkan Fanatikot, a Compact Discot, a Pannonia Allstars Ska Orchestrát és a The Carbonfoolst -, hogy értelmezzék újra Liszt műveit. Szuper fogadtatása volt, pedig nehéz műfajt lőttünk be, ilyet akkor senki nem csinált.
 
- Hat éve máshogy gondolkodtál rendezvényről mint ma, ennyi tapasztalattal?
- Persze, semmit nem gondoltam végig higgadt fejjel és olyan sokrétűen, mint ma. Azt gondolom, jót is tett ezeknek a projecteknek, hogy tüzes, meggondolatlan gyerekfejjel mentem neki. Hittem egy ügyben, láttam benne az erőt, gondoltam: csináljuk! De kellett persze a szerencse is.
 


 
- A sikerhez kell szerencse?
- Szerintem kell. De például az én munkám során többféle jelentése lehet a siker szónak. Egyrészt siker tud lenni, ha a szakmai elvárásoknak megfelelően, hiba nélkül sikerül kivitelezni például egy több ezer fős nagy eseményt, vagy menni előre szakmailag, lépkedni előre a ranglétrán, ez a klasszikus értelemben vett siker. De én például hatalmas sikerként tudom megélni azt is, amikor akár csak pár tucat emberre hatással tudunk lenni, érzelmeket tudunk kiváltani belőlük és tudunk adni nekik valamit amivel azonosulni tudnak, amit szeretni tudnak. Sokszor ez még nehezebb, mint az előbbi, de legalább akkor siker tud lenni.
 
- Most úgy tűnik, a helyeden vagy.
- Jól érzem magam most ott, ahol vagyok, de mindig van miért dolgoznom. Az én karrier utamon voltak elég nehéz időszakok, volt, hogy már a mellkasom szúrt és alig aludtam, de a végén általában az élet odaadta azt, amiért annyit küzdöttem. Úgy gondolom, sokszor volt, hogy szerencsém volt, de akármit is adott az élet, azért mindig megdolgoztatott, mielőtt elém rakta. Ami nem is baj, rengeteget megtanultam ezekből. Megtanultam, hogy figyeljek a fontos dolgokra. Szeretem azt, hogy rengeteg érdekes embert, művészt, hazai és külföldi sportolót ismertem meg a munkám során. Merthogy van egy hazai közeg, ami körülvesz – egyrészt a közvetlen csapatom, valamint a munka során körénk szerveződött „család” - de a munkámból adódóan szinte bármelyik országban járok, ugyanúgy hívhatom a kinti kollégákat, és ott is megtaláljuk egymást.
 
- Ez egy generációs nyitottság is szerintem.
- Igen, de maga a munka is olyan a Red Bull-nál, hogy sokszor karaktereket keresnek munkakörre, személyiségeket, mert abban hisznek, hogy a szakmaiság tanulható. Nálunk például a csapat fele zenész, más korábban bázisugró vagy snowboardos volt. Én egyik sem voltam, de közel állok ehhez a világhoz.
 
- Idén márciusban rendeztétek meg az ötödik Pilvakert.
- Ötödik éve csináljuk, de ennél több előadás volt már. Egy VAM Design és nyolc telt házas Erkel Színházon vagyunk túl.
 
- Könnyű vagy nehéz feladat?
- Mindkettő. Azt hiszem egy nem túl szigorú, kiszámítható vezető vagyok, de sok szabályt be kell tartatnom. Alapvetően fegyelem van a próba időszakban, de ha valaki precíz és tartja a határidőket, akkor nem rugózom rajtuk. Az egyik legfontosabb ugyanis, hogy az előadóink jól érezzék magukat a produkcióban, szívből jöjjenek és úgy legyenek a színpadon is, ekkor lesz az egész előadás hiteles.
 
- És neked személy szerint?
- Én minden rendezvény után eddig úgy keltem reggel, hogy hibalistát írtam, mit kell kijavítani. Egyre kevesebb dolog van, amin javítanánk, de mindig újra és újra fogalmazzuk a célokat és a feladatokat. Nagyon sok dicséretet kapunk, de nekem a kritikával sincs semmi bajom. Sokszor változtattunk ennek következtében is.
 
- Öt év - közel tizenötezer néző irodalom és zene mentén, példa nélküli hazánkban. Közösséget teremtetek a Pilvakerrel.
- Minden év és előadás picit más, idén például sok Arany János vershez nyúltunk az évforduló okán. Az előadás összetételéhez sok minden kell. Kell a Papp Szabi hangszíne, az MC-k kimeríthetetlen kreativitása, kellenek a színészek: Hámori Gabi, Trokán Nóri is, aki idén csatlakozott. Kell a Tiszta szívvel vers és kell Szabó Simon színész-rendező is, aki mindent összefog. A verseket is leginkább én válogatom, de az előadók is sokszor adnak ötleteket.
 
- Hallgatlak és Weöres Sándor jut eszembe: "Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." Az életedben szabad embernek tűnsz. Takács Ákosnak mit jelent a szabadság?
- A szabadság az életem egyik legmeghatározóbb fogalma. Gyerekkorom óta minden szabadidős tevékenységemmel, minden új hobbimmal arra törekszem, hogy a szabadság felé menjek. Szabadság az, ha ráállok egy hegy tetején a szűz hóban a deszkára, és nincs megmondva, merre csússzak. Dönthetek. Szabadság az, amikor azt érzem, megtehetem azt, hogy kikapcsolom a telefonom, leülök és annyi ideig olvasok, amíg el nem fárad a szemem. Mivel nagyon kötődöm a vízhez – sokáig úsztam és vízilabdáztam – szabadság ma a vitorlázás, mint sport, vagy ha a kutyámmal megindulhatok csak úgy a világba és nem kell időre visszaérjünk sehova. Életemben a legtöbb energiám és inspirációm így az utazásból van. Ha itthon vagyok, az erdőbe járok futni. Ilyenkor futás közben annyi ötletem támad, ami az összes irodában együttvéve sem. Folyamatosan új gondolatok, célok keringenek bennem.
Rengeteg tervem van, de egy biztos: csak olyat szeretnék csinálni, amit élvezek.

Kommentek