„Nem álltunk az életünk útjába.” – interjú Balogh Barbarával a Nomád Hotel&Glamping vezetőjével

Ha valamit szívből csinálsz, az mindig meglátszik, ez az első, ami eszembe jut a Nomád Hotel&Glamping-ről, annak motorjáról Balogh Barbaráról és családjáról. Bari –ahogy mindenki ismeri- azt gyanítom 3 ember energiáját kapta meg mikor született, pörög, kitalál, szervez és mindig, minden vendégre van ideje és egy mosolya.

Tegyünk egy kis időutazást, hogyan kezdődött a noszvaji családi vállalkozásotok, a Nomád Hotel, ami mára nemzetközi ismertséget tudhat magáénak?
 
Ezt az időutazást 1980-ig kell megtennünk, amikor megszületett az öcsém és anya, aki tanárnő volt, otthon maradt vele. Egerben laktunk, ahová már elindultak a külföldi turisták, hogy megnézzék az „egzotikus” Magyarországot. Az öcsém állandóan kinn volt, vigyázott rá anya és ezek a turisták sokszor őt kérdezték, hol lehet megszállni. Olyan, hogy magánvállalkozásban működő panzió még nem volt, csak állami szálloda, anya agyából pedig az pattant ki, hogy lakunk egy nagy házban, ahol több szobát nem használunk, jöjjenek hát oda a vendégek. Anya zseniálisan főzött és ezek a vendégek nemcsak szállást, hanem ellátást is kaptak és arra az időre, míg nálunk laktak részesei lettek egy nagy családnak, bátyámmal és öcsémmel együtt. 
 
Egerből aztán lett Noszvaj...
 
Noszvajon volt egy telkünk, az akkori jogszabályoknak megfelelően 10 szobás panziót alakítottunk ki a 80-as évek közepén. Anya volt a lelke ennek, egyértelmű volt, hogy már nem megy vissza tanítani, bár azt is imádta, de az élet az egy más pályát szánt neki és ő csupaszívvel csinálta. Anya volt az országban a 16., aki magánpanziós engedélyt kapott, nagyon első fecskék voltunk. A panziót aztán egy étteremmel bővítettük, ahol pár év után azt vettük észre, hogy olyan híre lett, hogy a környező településekről is érkeznek, állnak kinn az utcán és várják, hogy felszabaduljon egy asztal. Nem volt étlap, amihez kedve volt anyának, azt főzte. De a helyet kinőttük és mi mentünk tovább.
 
Hogy találtátok meg a helyszínt, ahol ma is áll a Hotel?
 
Igazából szerencsés véletlen, a terület, egy romos házzal eladóvá vált Noszvajon. A kiírás szerint kempinget kellett létrehozni a területen és megmondom őszintén, nem agyaltuk túl. A családom egyik tagja se aludt még kempingben akkor, de eszünkbe nem jutott, hogy ne tudnánk megcsinálni.
Úgy gondoltunk, hogy a romos épületet felújítjuk és az lesz valami recepció féle, aztán végül egy teljesen új épület lett, ahol már tervbe vettük, hogy később bővülünk és csináltunk helyet szobáknak. Ezt az épületet azóta sokszor alakítgattuk, most már 18 szoba van, mindegyik más berendezéssel és elrendezéssel.  Ezen kívül van még fürdőházunk, ahol szintén vannak szobák és különálló egységként üzemelnek a faházaink, melyek felújítását épp most fejeztük be. 
 

Ahogy hallgatom ezt a történetet, olyan az egész mint egy mese, ahol a végén mindig jól alakulnak a dolgok, bekopogtat a lehetőség és ti éltek vele.
 
Igen, valahogy így. A mi életünkben semmi nem volt végiggondolva, hagytuk, hogy megtörténjenek velünk a dolgok és minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Nem álltunk az életünk útjába. Ezt, ahogy az élethez mi hárman testvérek hozzáállunk, leginkább anyának köszönhetjük. Amikor még nagyon rosszul ment, 2 Ft-unk sem volt, úsztunk az adósságban, ő akkor is azt mondta, kislányom, semmi pánik, a jó isten velünk van, a végén úgyis összeáll a kép. És ez mindig így is lett. Ez egy nagyon erős hit volt, ami meghatározta és meghatározza ma is az életünk, bízunk magunkban, a sorsban, abban, hogy tényleg minden a lehető legjobban alakul. Nemrégiben például kaptam egy nagyon rossz hírt, de nem zuhantam össze, hanem arra gondoltam, ez a rossz most azért történik, hogy utána valami jobb jöjjön. Bezárult egy ajtó, azért, hogy kinyílhasson egy új és így is történt.
 
Azt látom, hogy nálatok sosincs megállás, mindig fejlesztetek, bővítetek, mennyire tudatos ez a hozzállás?
 
Inkább ösztönös, zsigeri, ahogy magához az élethez is viszonyulunk. A folyamatos megújulás nekünk magunknak is fontos és mivel a lelkünk benne van a helyben, ez meglátszik. Januárban be szoktunk zárni, akkor csináljuk meg a nagyobb munkákat, ami idén is így volt. De most sem volt meg tudatosan, hogy akkor ez a fal ide kerül át, ezt a bútort kicseréljük, azt meg majd oda tesszük, hanem a munkálatok alatt spontán zajlottak le a változtatások. A vendégek pedig egyszerűen imádják, hogy nem tudnak kétszer úgy jönni hozzánk, hogy ugyanolyan legyen a ház. 
 
Hogyan oszlik meg a munka a három testvér között?
 
Az a jó, hogy mi hárman vagyunk egy kerek egész, mindenki más-más tulajdonsággal és erősségel, de egy irányba haladva és ami nagyon fontos, bízva egymásban. Ez egy olyan ősbizalom, ami nélkül nem így nézne ki az egész hely. Amikor például én valamit kitalálok és és azt mondom a bátyámnak, te, akkor ezt kéne, ő nem kérdezi meg, hogy miért. Hanem elkezdeni azt nézni, hogy hogyan és miként lehetne megcsinálni. De ha például ő kérdez meg valamiről, javarészt azt mondom, bízom benned, hogy amit kitaláltál, jó lesz. 
 
Én nagyon sokszor találok ki dolgokat, de nem is feltétlen azért mert annyira kreatívnak gondolnám magam, hanem mert sokat beszélgetek a vendégekkel és az ő gondolataikat összerakva ráérzek mit kéne csinálni, sokszor évekkel előbb, mint ahogy az divat lesz. Tökéletes példája ennek a glamping (glamorous és camping szavak összeolvadásából, stílusos kempingezést jelent- a szerk.). Kitaláltam, megcsináltuk és hatalmas siker lett elsőként az országban.
 
Az öcsém birodalma pedig az étterem, azt ő vezeti, azon kívül rengeteget segít az egyéb szervezési munkákban.
 
A Nomádról épp nemrég mondta egy barátom, hogy ez egy olyan hely, amelyet semmilyen kategóriába nem lehet beleszuszakolni, a Nomád egy külön kategória. Ez pedig pontosan azért tudott így létrejönni, mert mi hárman más-más terület tudósai vagyunk.
 

A Nomád Hotel alapító tagja a Stílusos Vidéki Szállásoknak és a Stílusos Vidéki Éttermiségnek. Valahogy erről a két szervezetről az egységben az erő jut eszembe, olyan szállások és vendéglátó egységek a tagjaik, amelyek egymást segítve kivánnak előrejutni, nem pedig elnyomva a másikat.
 
Ez pontosan így van. A másik alapítótag a Rosinante Fogadó és Étterem, amely elvileg riválisom, de valójában a tulajdonos az egyik legjobb barátom. Mindkét szervezet egy baráti és szakmai véd-és dacszövetség. Többször találkozunk évente, rengeteget tanulunk egymástól, segítjük egymást akár azzal, hogy egy új rendeletre hívjuk fel a figyelmet, de meg is ünnepeljük magunkat, a sikereinket. Ez egy alulról jövő szerveződés, csak ebben hiszek, hogy ilyennek van létjogosultsága, mert mi látunk rá a valódi problémákra, kihívásokra és együttesen tudjuk megoldani.
 
Ismert rólad, hogy nagyon szeretsz utazni, dolgoztál egy időben idegenvezetőként is. Most mennyit tudsz utazni, kiszakadni, hiszen ha jól gondolom egy Nomád szintű vállalkozás olyan dolog, amit nem lehet csak úgy ott hagyni.
 
Ahogy mondod, ezt nem lehet abbahagyni csak úgy. Amikor télen bezárunk, akkor tudok elmenni hosszabb időre. Teljesen spontán történik a helyszín kiválasztása, ahova épp olcsóbb a repülőjegy. Egy hosszabb repülőút tökéletes átvezetés az itthoni pörgő állapotból, mert amikor megérkezem, nagyon más tudok lenni. Az az időszak nekem a befelé figyelés, a csend, a nyugalom, ugyanakkor ahogy itthon, úgy egy idegen helyen is hagyom, hogy megtaláljon az élet. Nincs tervezés, nincsenek kötelező körök, megnézendő látnivalók, csak elindulok a hátizsákommal és biztosan tudom, hogy valami szuper dologra lelek. Azt gondolom, ennek a mentalitásnak köszönhető, hogy annyi különleges élmény ér ezeken a helyeken. Egy valamit azért nem tudok itthon hagyni: ha elérek egy akármilyen kis kocsmához vagy egy vendéglátóhelyhez, azt nézem, mit és hogy lehetne jobban csinálni, hogyan tudnám esetleg én jobban csinálni vagy tanácsot adni a tulajnak. Ezzel viszont nincs bajom, csak megerősít, hogy a helyemen vagyok, mert azt csinálom, amihez legjobban értek, sose vágytam másra. És épp ezért, teljes erőbedobással teszem a dolgom, olyat nem ismerek, hogy kicsit csinálni, vagy csinálom 100%-osan vagy ami meg nem megy, nem értek hozzá, azt meghagyom másnak. Ami belülről igazán mozgat, az, hogy segíthessek másoknak, tényleg azt szeretném, hogy mindenkinek jó legyen. A vendégnek sem azzal segítek, hogy szuper szobát és finom ételt adok, mert az alap, hanem azzal, hogy meghallgatom. Ez és akár csak a belőlem áradó pozitív energia képes embereket helyretenni és máshogy látniuk a dolgokat. Nekem ez a valódi küldetésem, segíteni másoknak.

Kommentek