“Meg akartam mutatni ország-világnak, hogy mit tudok, hogy én is érek annyit, mint egy egészséges ember.” – Interjú Mezei Gergővel

A szenvedésnek van oka, van vége, és vannak utak, melyek elvezetnek a végéhez. (Buddha)

 

Minden másnap dialízisre jár, mégis hetente háromszor-négyszer eddz. Prémium kategóriás 70% kakaótartalmú étcsokoládé mindig van otthon nála, több táblával is, de a kedvence az áfonyás. Figyel arra, hogy mit eszik, hogy éltető ételekkel táplálja a testét, és figyel szellemének tisztaságára is. Napi szinten meditál, és szinte mindig mosolyog. Szereti az életét, úgy ahogy van, a betegségére pedig, mint lehetőségre tekint, mely egyfajta erős ösztönző eszköz arra, hogy fejlődjön, hogy elérje a célját, hogy jó ember legyen. Öröm volt vele beszélgetni, a belőle áradó derű és energia pedig adjon mindenkinek új lendületet, és új perspektívát, aki ezeket a sorokat olvassa!

Egész éjjel, csak tombolt a szél, csavargatta a fákat, így alig aludtam valamit, ma reggel pedig fáradtan, álmosan ébredtem. Elvittem a lurkókat az óvodába, iskolába, és eljátszottam a gondolattal, hogy én ugyan ma nem megyek el tornázni, mert hulla vagyok. Aztán persze eszembe jutott Gergő, aki a transzplantált veséjével esetenként heti huszonegyet edzett, most pedig, hogy dialízisre jár, így sem hagyta abba, heti háromszor is fut, vagy kerékpározik, és nem hagyja el magát. Minden nap egy új lehetőség, egy új kapu, mely mindenkinek nyitva áll. Szóval elmentem a tornámra, és most sokkal energikusabb vagyok, miközben írom ezeket a sorokat.

Hogyan alakította át az életed a veleszületett betegséged?

Röviden úgy tudnék válaszolni a kérdésedre, hogy lassan és biztosan. Négy hónapos koromban vették ki az egyik vesémet, mely teljesen tönkrement, mert a benne lévő uréterek túl tágak voltak, így a vizelet visszafolyt, fertőzéseket okozva ezzel. A másik, megmaradt vesémet is négyszer műtötték, mely így akadozva ugyan – egy hónapból egy hetet szinte mindig beteg voltam – de működött. A gyermekkorom borús volt, a szüleim féltettek, édesanyám szerette volna odaadni a saját veséjét, de mivel az nem volt teljesen mentes bizonyos baktériumoktól, így a kezelése idejének a végéig várnunk kellett.

Ha jól tudom tizenhét évesen estél át a transzplantáción?

Igen, idő közben 2005-ben kaptam egy új vesét, melynek befogadására rengeteg gyógyszert kellett szednem, mely a szerteágazó mellékhatásokon túl azt eredményezte, hogy nagyon meghíztam, nem éreztem jól magam a bőrömben. Tizenhét évesen mindenki, én is szerettem volna menő lenni, lányokkal találkozni, fitt, sportos, férfias lenni, melyre így ebben a formában esélyem sem volt. A kontrollvizsgálatok során rádöbbentem, hogy muszáj változtatnom. A körülöttem lévő beteg emberek mind csak panaszkodnak, hogy itt fáj, ott fáj. Én is panaszkodtam, hiszen ezt szoktam meg, ezt láttam. Arra jutottam, hogy tennem kell valamit. Nem másnak, hanem egyenesen nekem.

Hogyan kezdtél neki?

Először az étkezésemre kezdtem el odafigyelni, elhagytam a szénhidrátokat, illetve a lassabb felszívódásúakat részesítettem előnyben. Aztán elkezdtem tornázni, mozogni, csak úgy a TV előtt egy videóra, de rengeteget lépcsőztem, sétáltam. Emlékszem, mekkora hősként ünnepeltem magam, amikor a szomszéd faluba átkerékpároztam. Az akkor számomra maga volt a győzelem! Négy hónap leforgása alatt nyolcvanhárom kilóról ötvennyolcra fogytam el. Ez hatalmas motivációt jelentett, és elkezdtem futni is. Arra is emlékszem, amikor életemben először, tizennyolc évesen futottam! Lefutottam egy 400 méteres kört a pályán. Elképesztő volt!

Mesélj a világbajnokságokhoz vezető utadról!

Édesanyám ekkor már nagyon aggódott, és arra kért, hogy sportoljak szervezetten, ellenőrzés alatt. A transzplantált gyerekek táborában, abban az évben én lettem az első, aki a legtöbb versenyen, programon részt vett. Akkor döbbentem rá, miért ne versenyezhetnék én is? Így találtam meg a Tekergők SE-t, melynek fő sportága a triatlon volt. Heti négyszer-ötször edzettem velük. Három évre rá, 2008-ban részt vettem az első transzplantáltak Európa bajnokságán, és első lettem 5000 méteres síkfutásban. Ez a győzelem szárnyakat adott. Meg akartam mutatni ország-világnak, hogy mit tudok, hogy én is érek annyit, mint egy egészséges ember. 2009-ben már a világbajnokságra edzettem, miközben a jogi karra jártam egyetemre.

Nem volt ez túl sok?

De igen. A stressz miatt sajnos, beigazolódott, - az ismételt vizsgálatok eredményei kimutatták, - a legnagyobb félelmem, hogy elindult a kilökődési reakció. Úgy döntöttem, nem ér ennyit az iskola, így lazábban vettem a dolgokat, és szerencsére sikerült megelőzni a bajt az úgynevezett Shot terápiával. Végül kijutottam Ausztráliába is, ahol azonban egyetlen másodperccel csúsztam le az egyéni világbajnoki címről, viszont csapatban 1500 méteres futásban győztünk.

De nem adtad fel, tovább dolgoztál…

Igen, végül is mára tíz Európa Bajnoki és tíz Világbajnoki címmel büszkélkedhetek. De az örömöm nem tartott sokáig. Pár hónap múlva megfakulnak az emlékek, nem ragyogják be az életet. A világbajnoki cím után új célt kerestem, valami tartósabb boldogságot, hiszen hova lehetne még feljebb jutni? A világbajnoki cím felett már nincs semmi.

Hogyan találtál rá a buddhizmusra?

Végül az egyetemen a választható tantárgyak között az angol tanszék hirdetett egy Bevezetés a buddhista filozófiába című szemináriumot. Nagyon tetszett mind a tárgy, mind az előadó, aki lazaságával, és általános derűjével lenyűgözött. Meg is kérdeztem az egyik óra után, hogy bocsi, de te szívsz valamit, hogy ennyire fel vagy mindig dobva? Miután mondta, hogy nem él tudatmódosító szerekkel, csak nyolc éve gyakorol, kértem, hogy legyen a tanítóm, mutasson utat, és ő a Buddhista meditációkat ajánlotta. Módszereket tanultam, melyek működtek. Rendszeresen gyakorlom a meditációt. Megtanultam azt is, hogy csak és kizárólag az én hozzáállásomon múlik az, hogy milyen lesz az életem. Az is világossá vált, hogy mindig vannak lehetőségek, melyek kapuk, kulccsal a kezemben, és rajtam áll, hogy használom-e azokat vagy sem.

Végül miben találtad meg a boldogságot?

Magamban. Először is megváltozott a sport iránti motivációm. Már nem akartam még több érmet. Az új látásmódomat szerettem volna összeegyeztetni a sporttal. Szerettem volna más embereket ösztönözni, és buzdítani a sportra. Tenni szeretnék másokért. Elkezdtem blogot írni, jelen lenni a közösségi oldalakon, előadásokat tartani, lelkesíteni stb.

Aztán mi történt?

Sajnos a megmaradt saját vesém begennyesedett, összeszedtem egy fertőzést, és elindult egy alattomos kilökődési reakció is, melyet ez úttal nem sikerült megelőzni. Az eredmények szerint kómában kellett volna lennem, de az összezsugorodott kicsi beteg, saját vesém tartotta a frontot. Intenzív osztályra kerültem, ahol a vérzékenységem miatt majdnem elvéreztem. Abban a nagyon nehéz helyzetben döbbentem rá arra, mennyit segít nekem a buddhista gondolkodásmód. Képzeld el, hogy ott fekszem félig ülve, a párnámat pedig átáztatta a saját vérem, mert egy apró mozdulat során egy picit megsérült az ér melyben a kanül volt, de a vérzékenység miatt nem állt el a vérzés. Az ajtó csukva, egyedül vagyok a szobában, ha tudtam volna is kiabálni – ám ahhoz is túl gyenge voltam, hogy felemeljem a kezem és integessek – sem hallották volna meg, a speciális üvegek miatt. Ekkor érzetem azt, hogy tudok távolságot tartani a történések és magam közt. Nem féltem, nem estem pánikba, pedig már tizennyolc perc is eltelt, és éreztem, egyre fogy az erőm. Eszembe jutott, hogy a kezemben lévő telefonnal felhívom az osztályt. Ezt hamar elvetettem, nem akartam, hogy miattam veszítse el valaki az állását. Más megoldást kellett találnom, azokkal az eszközökkel, melyek a kezemben vannak. Végül a telefonom led lámpájával jeleztem a nővérpult felé, melyet észrevettek, és végül bejöttek…

Ki kellett venni a veséd?

Igen, hat hónappal ezelőtt kivették a transzplantált vesémet, így most újra vesére várok, és dialízisre járok. Szerencsére a saját megmaradt vesém képes a vizelet kiválasztására, így sokkal jobb helyzetben vagyok, mint azok, akiknek egy veséjük sincs.

Most is sportolsz. Hogyan lehetséges ez?

A hasfalamon ejtett vágás 25cm-es, de már öt nappal a műtét után elkezdtem mozogni. Vissza kellett építenem a testem. Kötelező, hogy jó formában legyek, ha esetleg új vesét kapok, így növelhetem az esélyeimet. Egy hónappal a műtét után már futottam. Egyébként a futás az egyik legklasszabb tudatlecsendesítő meditáció. Megtapasztaltam, hogy az életben a legnehezebb helyzeteket is meg lehet oldani, ha nem a korlátainkra, hanem a lehetőségeinkre összpontosítunk és több szemszögből is megvizsgáljuk azt a bizonyos helyzetet. A mostban élni fontos, nincs mire várni, nem szabad halogatni a dolgainkat. Én például nem arra koncentrálok, hogy kapok-e vesét vagy sem. Mert úgy nem lehet teljes életet élni, csak félelmekkel, szorongásokkal fűszerezettet. A mostban élek, és arra fókuszálok, amit ma megtehetek. Erre tanított meg a sok gyakorlás, a sok meditáció.

Hogyan tekintesz a betegségedre?

Áldásként. Ha nem lennék beteg, talán soha nem fejlődök ekkorát, és talán soha nem megyek el futni. A betegségem egy kapu, egy hatalmas lehetőség, arra, hogy megmutathassam másoknak is, hogyan válhatnak jobb emberekké, inspirálhatom őket, hogy hogyan érhetik el a boldogságot, mely tartósan ad örömet, jelenti az élet értelmét. Fontos lenne, hogy a sok rohanás, kapkodás között hagyjunk magunknak időt a pihenésre, a megállásra is, és vegyük észre a saját kincseinket, legyünk hálásak azért amink van!

Bogáti Gabi

Kommentek