“Fontos számomra az önazonosság és a hitelesség, amit itt száz százalékig megélek.” – Interjú Peller Mariann televíziós és rádiós műsorvezetővel

Egy állandó pörgésben lévő energiabomba, aki vezetett műsort a Petőfi rádiónál, dolgozott az RTL Klubnál és most újra a csapat tagja. Szívből él és szívből cselekszik, ilyen szívügye a családja és a saját műsora is.



A közönség úgy ismer, mint televíziós és rádiós műsorvezető, de számomra úgy tűnik, hogy a saját műsoroddal érkeztél meg igazán saját magadhoz és ezzel teljesedtél ki.


Az Utazás a Lelked körül című műsorom valóban nagyon én vagyok. Nem tudom azt mondani, hogy mindig ezt akartam csinálni, mert ez egy fejlődés, egy út eredménye, amihez minden egyes lépcsőfok kellett, amit megtapasztaltam. Annak idején a férjem kérdezte tőlem, mit szeretnék csinálni, mondtam, műsort vezetni. Jó, jó, faggatott tovább, de mégis milyet. Kellett idő, míg kialakult a fejemben, mi az, amit szívvel lélekkel tudok képviselni, mi az a téma és milyen forma, milyen keretek közt. Fontos számomra az önazonosság és a hitelesség, amit itt száz százalékig megélek. A műsorral úgy érzem, sokat tudok adni a közönség számára, mert nem csak az motivál, hogy valami magas minőségű dolgot tegyek le az asztalra, hanem közben segítsek is vele, lehetőleg minél több embernek.


Mik ezek a lépcsőfokok, amik által ide jutottál?


Nyilván a gyerekkor, a neveltetésem, a családom. A családban, mint sok más helyen a „legyen egy rendes állásod gyerekem” útmutatás engem is körbelengett, de ebből a teherből sokatt levett a nővérem (Peller Anna- az Operettszínház művésze-a szerk.) és nekem már kicsit könnyebb dolgom volt. Ettől függetlenül egy közgazdasági szakközépiskola után a Külker Főiskolára mentem, ami nagyon távol esik attól, amit ma csinálok, de sokat tanultam abból az időszakból. Rengeteget nyitott rajtam a Külker, szélesítette a látóköröm, megismerkedtem a gazdasági alapokkal. A Külkerrel még párhuzamosan jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, de akkor nem vettek fel, viszont a Külkeren volt egy színjátszó kör, amit imádtam és mai napig tartó barátságok szövődtek. Nagyon hálás vagyok azért az időszakért is! Aztán 4 év után újra indult a televíziós műsorvezetői szak a Színművészetin, amire korábban is jelentkeztem és ezúttal már sikerült. Arra viszont nagyon emlékszem, hogy kezdetben fel se fogtam, nem hittem el, hogy felvettek, többször is kérdezgettem hangosan, ez most tényleg sikerült?


Mit gondolsz, mi volt mégis az, amit Te nem hittél el, de a felvételiztetők megláttak benned?


Azt gondolom rengeteget köszönhetek Vitray Tamásnak, már a legelején és aztán végig ott volt, mint egy mentor. Ő látott meg bennem valamit, amit én még akkor nem is tudtam, hogy létezik. Egy maghoz tudnám hasonlítani, amiben minden benne van, hogy egy csodálatos növény legyen belőle, de ezt az emberek csak akkor veszik észre, amikor a növény kikelt. Vitray Tanár Úr és a többi zseniális ember, aki felvételiztetett, viszont képesek arra, hogy még a „növény kikelése” előtt meglássanak dolgokat. Megmondom őszintén, ez elég sokáig teherként nehezedett rám, meg akartam felelni annak a képnek, amit ők ott akkor láttak, vagy látni véltek. Egy határozott, talpraesett, vicces, helyenként fricskázós, de mégis finom nő akartam lenni, ennek az általuk sugallt víziónak megfelelni, de néha teljesen elbizonytalanodtam, biztos, hogy ez vagyok én, hogy ez egyáltalán bennem van? Biztos, hogy jól látják? Volt egy komoly mélypontom, melyen Máté Kriszta segített át, nemcsak jó tanár volt, hanem értett a lelkem nyelvén, pontosan megtalálta azt a módot, ahogy ki tud segíteni a gödörből.



Belső bizonytalanság ellenére nagyon gyorsan beindult a karriered és hamarosan az RTL Klubhoz szerződtél. Hogy emlékszel vissza arra az időszakra?


Az RTL Klub akkori kreatív producere, Schiwert-Takács László eljött a főiskolára és kiszúrt magának, pedig igazából nem is csináltam semmit, ezért meg is lepett, amikor az RTL-be hívtak castingra. Még inkább meglepődtem, hogy be is kerültem a csapatba, még akkor is ott volt ez a bizonytalanság érzés bennem. Azt nagyon erősen éreztem, hogy szeretem és szeretném a kamerát, mégis olyan erős félelem tört rám időnként, hogy ez sokszor meg is bénított. Hosszú idő volt és több műsor, mire ezt sikerült levedlenem magamról. Az első műsor, amiben szerepet kaptam sajnos megbukott, de aztán a Reggelihez kerültem, ami számomra csoda volt, imádtam csinálni, épp ezért nagy kudarcnak éltem meg, amikor felmondtak. Akkor az ott nagyon fájt, pedig nem arról volt szó, hogy elégedetlenek lettek volna a munkámmal, hanem tapasztaltabb kollegák jöttek vissza és ők kapták meg a műsorvezetést. Viszont tudom, hogy ennek akkor be kellett következnie: a sors valamit elvett, de helyette óriási ajándékot kaptam, a férjemet és a lehetőséget, hogy a saját utamat válasszam, ami a spirituális téma, eköré épülő műsor és közösségépítés.


Most viszont 7 év elteltével újra az RTL-Klub Reggeli műsorát vezeted. Milyen érzés ez számodra?

Az RTL Klub mindig is szerelem volt számomra, még akkor is, ha viszonylag rövid idő után mondtunk búcsút egymásnak. De mivel az életem utána annyira csodásan alakult, semmi rossz érzés nem maradt bennem. Nem számítottam rá, hogy újra itt leszek és nem is akárhogy. A testvéremmel együtt vezethetek műsort, amit nem is tudok szavakba önteni, hogy mekkora boldogság. Amikor Anna mellé műsorvezetőt kerestek, felhívtak engem, de az egészet meglepetésnek szánta a csatorna, így heteken át hazudnom kellett a tesómnak, amikor kérdezgette, hogy esetleg megkerestek-e. Aztán az egyik reggel, míg ő az élő adásban beszélt, egyszer csak besétáltam mellé a stúdióba. Anna először azt hitte álmodik, fel se fogta, hogy én vagyok. Csodás érzés ez mindkettőnknek és belül úgy érzem, jót fog tenni a műsornak az a szoros testvéri kapcsolat, ami mindig is jellemezte a mi kettősünket.


A fentiekben említett műsorod alapját a spiritualitás, a spirituális élmények adják, ez mennyire volt jelen kezdettől az életedben?


A nagyszüleim vallásosak, templomba járók voltak, de a szüleim ezt már sokkal liberálisabban kezelték. Az iskolában viszont volt egy hittan tanár, még mai napig emlékszem a nevére, az ő személyéből valami olyan energia és lelkesedés áradt, ami nagyon megfogott és elkezdtem én is templomba járni.


Kamasz koromban aztán lett egy komoly betegségem és én minden nap imádkoztam. Nagyon sokat tanultam abból az időszakból, legfőképp azt, hogy amit kérünk, nagyon erősen kívánjuk, az megtörténik. Szerencsére meggyógyultam, de aztán a vallás, a hit, háttérbe szorult. Felnőtt koromban jött újra elő, de akkor már a hátam mögött egy nagyobb tudással, tapasztalattal. Máshogy állok már hozzá, mint korábban, viszont a mai napig sok erőt ad. Valahogy úgy tekintek a spirituális útra, mint egy lehetőség arra, hogy fejlődjek és segítsek másoknak. Korábban képes voltam mások terheit is átvállalni akár a saját káromra, de mára megtanultam, hogy a segítség nem ezt jelenti. Elsősorban mindenkinek a saját életét kell élnie és abból a legjobbat kihozni és ezzel lehetőség szerint példát mutatni mások számára. Ezzel az úttal és módszerrel tettem le a kényszeres megfelelést, a bizonytalanságot, hogy mégis ki vagyok én. Most már őszintén vállalom, ha épp hangosan nevetek, nyíltan merek beszélni a gondolataimról, érzéseimről, a félelem nélkül, hogy esetleg összesúgnak a hátam mögött.


Mégis, amikor hallottalak egy esten megszólalni, ahova vendégként hívtak, olyan szemlesütve szóltál hozzá, amikor spirituális irányból közelítetted meg a kérdést. Így kell vagy lehet erről beszélni ma Magyarországon? Egyáltalán, hogy látod, mennyire nyitottak az emberek a spiritualitás felé?


Az az est tematikájában másról szólt, ezért voltam visszafogottabb, igyekeztem tiszteletben tartani, hogy más esetleg nem ért ezzel egyet. Sem a műsoromban, sem az életemben nem szeretném senkire se ráerőltetni ezt a gondolkodásmódot. Például a férjem is távol áll ezektől a nézetektől, mégis tökéletesen működik a kapcsolatunk. Abban az esetben viszont, ha mondjuk spirituális témájú beszélgetésen veszek részt, akkor sokkal nyíltabb vagyok.


Ami az emberek nyitottságát illeti, azt látom, hogy egyre többen és egyre inkább, bár amilyen türelmetlen tudok lenni, néha azt mondom, miért nem bővül ez a kör sokkal gyorsabban? De ez nem elégedtelenség, csak szeretem, ha haladnak a dolgok előre, nem vagyok az az állóvíz típus.


Sokat nyilatkoztál róla, hogy nagyon kövér kislány voltál, hogy élted meg azt az időszakot, viseled e még belül azt, aki akkor voltál?


A nagyon sokáig tartó megfelelési kényszerem származott abból az időszakból. Igazából bármit megtettem volna, hogy szeressenek, mondjátok, milyen legyek és én megteszem-ez volt bennem akkor. Az étel adta az egyedüli örömöt és a nagy szeretethiányt sok étellel igyekeztem pótolni. A főiskolára picit vékonyabban mentem, de aztán visszahíztam a belső bizonytalanságom miatt, Vitray Tanár Úr finoman meg is jegyezte: Vigyázzon az exteriőrjére!- ez a mondat nagyon emlékezetes számomra. Az ételek élvezete azóta is megmaradt, de szerencsére ezt a fajta megfelelési kényszert, görcsösséget már magam mögött hagytam. Megkapom azt a szeretetet, amire vágyom, csodálatos családom van, a férjem és a két fiam nagy áldás számomra. Oda kell figyelnem az alakomra, mert könnyen jönnek a kilók, de ezt odafigyeléssel, tornával kordában tudom tartani és szerencsére a mozgás is élvezetet ad.


Úgy tudom, megkerestek, hogy a pozitív példád, ahogy a kövér, kiközösített kislányból sikeres felnőtt lettél, mutasd be általános iskolás gyerekek számára.


Egy szervezettel valóban tervezünk együttmüködést, mert én aztán nagyon emlékszem arra, hogy ez milyen sebeket tud ejteni és milyen komoly munka ezt magunk mögött hagyni. Úgy gondolom, hogy akár az én, akár más pozitív példája segítség, kapaszkodó lehet, erőt adhat. És én nagyon szeretnék segíteni és erőt adni az ilyen cipőben járó gyerekeknek.


De ahogy mondtam, én a spirituális utat segítségként is fogom fel, nemcsak gyerekek, felnőttek számára is. Nagyon hiszek a közösség erejében, legyen az egy osztály és hogy ott ne legyen kiközösített gyerek vagy legyen épp a spiritualitás köré szerveződött csapat. Ez utóbbit is építgetem és nagyon nagy örömöt, erőt ad. Feel Soul Good lélekközösségnek neveztem el, ahol mindenki vállalhatja önmagát, az útkeresését, a kérdéseit, kétségeit és mi a csoport erejével igyekszünk segíteni. Nemcsak online vagyunk jelen, hanem előadásokat is szervezünk.


A két kicsi gyereked és a hivatásod is teljes embert kívánnak, jól érzem, hogy ez akkor zsonglőrködés az idővel?


Valami olyasmi, megtapasztaltam már korábban, hogy az a közhely tényleg működik, arra van időd, amire akarod. Volt munka, például a Petőfi rádiós műsorvezetésem, amit azért hagytam ott, mert azt éreztem, hogy már túl sok, szóval azért nem fér bele minden. A rádiónál viszont azt éreztem, hogy nekem most fontosabb, hogy a családommal legyek és én csináljam meg a reggeli kakaót. Ugyanakkor, amikor a megszületett a saját műsor és a már említett közösség, ami persze sok időt igényel, de akkora örömforrás is, amiből merítkezni tudok és a fiaim is egy boldog, kiegyensúlyozott anyukát látnak. Amikor meg épp rossz napom van, képes vagyok azt mondani, fiúk, anya most picit hisztis, mire a nagyobbik fiam egy „Anya, ne már”-ral el is intézi.


Kommentek