És te hogy vagy? – Interjú Jakupcsek Gabriellával

Szeretem a hangját, a gondolkodását, a maximalizmusát, a profizmusát, és nem utolsó sorban azt a lelkesedést és tüzet, ami hajtja belülről. 2017-ben jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásában a második könyve az És te hogy vagy címmel, mely jóval szélesebb körhöz szól, fesztelenebb és egy kicsit vagányabb is, mint az első kötete. Jakupcsek Gabriellával beszélgettem az életről, és a női létről.

Hogyan született az ötlet, hogy megírd azt a rengeteg tapasztalatot, emléket, tudást, ami benned van?
Volt idő, amikor nem akartam könyvet írni, napi műsort készítettem, és azt, ami foglalkoztatott mindig át is folyattam magamon, kibeszéltem ott helyben a műsorban, vagy ha visszamaradtak megválaszolatlan kérdések, azoknak valahogy mindig volt helye a következő adásban. Aztán fordult velem egyet az élet, és hirtelen lett egy kis szünet, így több kiadó is megkeresett, hogy írjak könyvet. Nem tudták pontosan, hogy mit is akarnak. Volt, aki botrány könyvre gondolt, és akadt, akit csak a személyes, privát életem érdekelt. Aztán egy délután a Jaffa kiadó tette fel nekem azt a keresztkérdést, ami megmozdított bennem valamit. A kérdés úgy szólt, hogy mi érdekel téged ma a kétezer tízes évek végén? Aztán további kérdések fogalmazódtak meg már bennem, hogy mi az, amit én adok át, amit én tudok alakítani a világon. Ez egy nagyon izgalmas és testhez álló feladatnak tűnt, így rábólintottam, majd megírtam a könyvet.
 
Amikor az első fejezet végére értem, és ott azt találtam, hogy életünk első felében mindent megteszünk, hogy megfeleljünk, az elvárásoknak és megszerezzünk dolgokat, aztán a második felvonásban megtanuljuk mindezt elengedni, elsírtam magam. Nagyon megérintett ez a gondolat, annyira, hogy csak három nap múltával tudtam folytatni a könyved olvasását. Mert én most pont ennek a határán vagyok. Kinyílt egy ajtó előttem, és becsukódott mögöttem. Már nem akarok megfelelni, de kész még nem vagyok az elengedésre. Mit mondanál nekem bíztatásul a következő tíz, húsz évre?
Azt, hogy meg kell élni. Az életet a maga mélységeiben kell végigélni. Ha kell, akkor le kell szállni a dolgok legaljára, mert az megúszhatatlan. Ha nem akarsz szembesülni a dolgaiddal, mert az felkavaró, kellemetlen, sőt esetleg sok mindent megváltoztat, persze nyugodtan lehet a homokba dugni a fejed, de ez nem oldja meg a problémákat. Megdöbbentő, mennyien választják mégis ezt az utat.
 


Kiknek szól a könyved?
Egyértelműen szélesebb körnek szól, mint az első kötet, ha meg kellene fogalmaznom, akkor úgy kb. a harmincas éveit élő korosztálytól, gyakorlatilag száz évig bárkinek. Hiszen ugyanazok a problémák előkerülnek egy életen belül újra és újra, habár a célok és a megoldások mindig mások egy kicsit. Tehát a kérdésre válaszolva, azoknak írtam, akik elolvassák.
 
Hogyan vértezed fel a lányod a női létre? A veszélyek elkerülésére?
A sok beszélgetéssel. Nyílván, ez egy hosszú folyamat, és nincs is mindenki esetében működő recept, de én hiszem, hogy az a sok ismeret, tudás tapasztalat, melyet a folyamatos, nyílt kommunikáció során magáévá tesz, az a kapocs, mely anya-lánya között van ezáltal – de ez igaz bármilyen egyéb kapcsolatra is – hatékony és éles fegyver lesz a kezében.
 
Mire tanított meg a lányod a saját nőiességeddel kapcsolatban?
Azt hiszem, nálam fiúsabb anyukát még nem igen hordott a hátán a föld. Így hát hatalmas reményekkel indultam neki a harmadik gyermekvárásnak, és a legnagyobb gyönyörűségemre, kislányom született. Mégpedig egy elképesztően éles szemű, vagány kislány, aki már a puszta létezésével is tanít engem. Döbbenet volt számomra felfedezni, hogy ő mennyire nő, hogy már kislányként is micsoda erők, programok működnek benne. Ő például minden pillanatát nőként éli meg, minden percben nőként viselkedik. Van, hogy rám szól, ne haragudj mama, de ez nem áll jól neked, vagy ez egy kicsit csicsás. Ösztönből, azonnal mondja, célirányosan, gondolkodás nélkül. Meg kellett tanítanom arra, hogy úgy mondja el a gondolatait, véleményét, hogy azzal ne bántson meg másokat, még akkor se, ha éppenséggel igaza van.
 


Szerinted azt, hogy egy nőnek kisugárzása van, meg lehet tanulni?
Nem. Csak azt tudjuk kivirágoztatni, ami már eleve is bennünk lakozik, ami belülről jön. Ellenkező esetben, egy rosszul sikerült színházat játszunk el, ahol mindenki számára egyértelmű lesz, hogy sántít valami.
 
Mit gondolsz a női létről, mint folytonos változásról?
A nő élete egy folyamatos átalakulás., ami a maga nemében egy nagyon is izgalmas kaland! Ahogyan azt Darwin is megfogalmazta már, az alkalmazkodás jelenti a túlélést. Azaz lefordítva, nem félni, agyalni, toporogni kell, hanem nyílt szívvel, bátran nekivágni. Valahogy úgy, mint az a madár, aki az ágon ücsörög. Ő sem gondolkodik mi lesz akkor, ha egyszer csak leszakad az az ág. Bízik magában és a szárnyaiban. Szóval egy biztos, a változás, és az is, hogy mindig van megoldás, sőt jó megoldás is!
 
Te hogyan éled ezt meg?
Úgy, hogy nagyon élvezem. Már nem félek tőle. Régebben sokszor előkerült bennem a gondolat, hogy mi lesz, ha így, mi lesz, ha úgy. Most pont az ellenkezőjét élem, és talán csak attól tartok egy kicsit, hogy ne legyen unalmas, legyen, illetve maradjon nyílt végű, nem akarom tudni a végét, majd íródik, pont az a szabadság a létben, hogy hagyom, hogy íródjon a sorsom.
 
És Te hogyan érzed magad?
Szabadon. Nagyon jól vagyok. Nincsenek elvárásaim saját magammal kapcsolatban. Azt hiszem, boldog vagyok, úgy ahogy vagyok.
 
Ugye írsz még könyvet?
Maradjunk annyiban, hogy gyűjtöm az anyagot. Valahogy megfordult a dolog, és már akkor is írok, ha nem lesz belőle könyv. Van egy füzetem, és a gondolataimat, sztorikat, történeteket, amelyek előkerülnek, vagy megtörténnek, lejegyzetelem. Az idő majd megmondja, mi lesz velük.
 
Köszönöm a beszélgetést!

Kommentek