“Azokat a tanáraimat szerettem és tisztelem mind máig, akik őszintén, emberi módon nyilatkoztak meg.”

Interjú Dr.Tóht Albert Józseffel, a Rátz Tanár Ör Öletműdíj friss nyertesével.

 

Rátz Tanár Úr Életműdíjat idén 15. alkalommal adták át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, tisztelegve azon fizika, kémia, biológia és matematika tanárok előtt, akik különlegesen érdemesek a kivételes elismerésre. 

A díjat az Ericcson Magyarország, a Richter Gedeon Nyrt. és a Graphisoft alapította, névadóul pedig a nagymúltú Rátz László Tanár Urat (1863-1930) választották, aki többek között Neumann János matematikust és Wigner Jenő fizikust is tanította a Budapesti (Fasori) Evangélikus Gimnáziumban. Mindhárom alapító sikerének alapja az eredményes kutatás-fejlesztés, amihez elengedhetetlen a magas szintű természettudomány oktatás.

A díjra a közoktatás 5–12. évfolyamain biológiát, matematikát, fizikát vagy kémiát tanító (vagy egykor tanító) tanárok terjeszthetők fel írásban, szakmai és társadalmi szervezetek, az ajánlott tanár tevékenységét jól ismerő kollektívák, kivételes esetekben magánszemélyek által, illetve bizonyos alapfeltételeknek is kötelező megfelelnie a jelölteknek. Az idei díjazottak között van Dr.Tóth Albert József, aki 50 éve szerzett földrajz-biológia szakos diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Az egyetem elvégzése után három évtizeden keresztül egykori iskolájában, a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanított. Középiskolában szerzett tapasztalatait felhasználva a mezőtúri GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar főiskolai tanáraként tevékenykedett. Jelenleg a Szolnoki Főiskola professzor emirátusa.

 

Mit szól ahhoz, hogy immáron Ön is a Rátz Tanár Úr díjazottak közé tartozik?

 

Jó „csapatba” kerültem! A korábban már díjazott kollegákat kivétel nélkül személyesen is ismerem. Sőt számos programban évek óta együtt dolgoztunk, dolgozunk. Gondolok itt a versenyekre, táborokra, konferenciákra, tanár továbbképzésekre. Többen közülük, közte Nagyné Horváth Emília is a Pro Natura-díjas Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesületének velem együtt alapító tagja.

â?¨

Az Ön iskolás évei alatt akadt olyan tanára, aki kivételesen befolyásolta életét?

 

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nekem csak jó tanítóim és tanáraim voltak. Még akit nem is szerettem, utólag még az ő példájából is tanultam, hogy azt a gyakorlatot, nevelési módszert, ha tanár leszek, ne kövessem. Azokat a tanáraimat szerettem és tisztelem mind máig, akik őszintén, emberi módon nyilatkoztak meg. Nem politizáltak, de véleményük, viszonyulásuk adott dolgokhoz, értékekhez egyértelmű volt. Jól emlékszem, hatodikos voltam 1953-ban, amikor Sztálin kegyeltjének, Liszenkónak egy idézete volt nagybetűkkel  felírva a tanári asztal fölé: ” Nem a természet, hanem az ember a gazda”. Tanárom erre az ostoba állításra soha nem hivatkozott, igaz, soha nem is cáfolta. (Ez akkor főben járó bűn is lett volna) Ennek  ellenére olyan példákat idézett, ami világossá tette ennek ez elferdült gondolatnak éppen a fonákját.

Középiskolás koromban már hamar eldőlt, hogy tanári pályára készülök, és a biológia-földrajz szakot választom. A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnáziumban a biológiát Szász Károly, erdélyi származású idős tanár, a földrajzot pedig a fiatal, a debreceni egyetemen végzett Kiss Kálmán tanította. Az egyetemi felvételi vizsgán a bizottság elnöke Kádár László professzor volt, aki a nagy formátumú Teleki Pálnak volt egykori tanítványa, később adjunktusa. A bizonyítványomat elkérte, és látta, hogy Kisújszálláson érettségiztem. „Kik voltak a tanárai”? – kérdezte. A nevüket megmondtam, és erre ő ezt mondta: „Az egyikük tanárom, a másikuk tanítványom volt.” S ezzel a felvételi vizsgát már be is fejeztem. Ez jelentette a garanciát, hogy milyen felkészítésben részesülhettem. Egyetemi éveim mintát adó személyisége Kádár László professzor mellett Juhász-Nagy Pál, a későbbi akadémikus, akkor még tanársegéd volt. Rendkívüli műveltsége, gondolkodásmódja, vitakultúrája egy életre meghatározta tanári munkásságomat.

â?¨

Miért lett tanár? Ha nem tanár lett volna Önből, mi szeretett volna lenni?

 

Már gyermekkorom egyik legkellemesebb „szórakozása” volt a „tanítás” is. Gyakran játszottunk barátaimmal iskolásdit. A televízió hiányában elsősorban az Élet és Tudományt olvastuk. Egy-egy cikkét megvitattuk, s abból ki-ki előadást is tartott. Ezt a szokásomat még kezdő tanár koromban is megtartottam, főleg TIT előadások keretében. Azóta is rendszeresen tartok előadásokat különböző összejöveteleken és ma már kutatóként szakmai konferenciákon. Az ismeretterjesztésnek ezt a formáját a mai tömegtájékoztatási rendszerek özönében is lehetséges, életszerű formának és fontos lehetőségnek tartom. Áldom a sorsot, hogy eszmélő koromtól idős emberek körében nőttem fel. Nagyapám 1867-ben született, és tisztaeszű parasztemberként halt meg 91 éves korában. Az egyik legnagyobb ajándék életemben éppen a tőle hallott történetek, s a velem megosztott történetek voltak. Szerencsésnek tartom sorsom alakulását a tekintetben is, hogy gyermekeim a pedagógus pályát választották. Lányom a Tiszaparti Gimnáziumban tanít, fiam a Debreceni Egyetem Geoinformatikai Tanszékén adjunktus. Négy unokám is a természet iránt beoltott embernek tekinthető, amit elsősorban családi kirándulások, szakmai táborok élményeként szerezhettek meg. Végül kutató is lettem. Tanítványimmal számos olyan tájökológiai vizsgálatot végzek jelenleg is, amelynek legfontosabb műhelye az idén már 41. alkalommal megrendezett Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótábor. E kutatások eredményeként született meg a Degradálódó löszpusztagyepek reliktum foltjainak synökológiai viszonyai a HNP északi és nyugati pusztáin című doktori értekezésem. Ez a munkám nem születhetett volna meg jól felkészített diákjaim, későbbi egyetemi hallgatóim közreműködése nélkül.

Jó sorsom úgy hozta, hogy az 1970-es évek elején levelezhettem a Nobel-díjas Szent-Györgyi Alberttel és Selye Jánossal, a stressz elmélet megalkotójával. Tanítványaim voltam a „felbújtók”. Az akkori biológia és pedagógia szakkörös tanítványaim rávettek, hogy levélben keressük meg ezt a két világhírű tudósunkat. Az akkori időben magyarul is megjelent könyveiket (Egy biológus gondolatai, őrült majom, Életünk és a stressz, s még megannyi könyvüket) rendszeresen tanulmányoztuk szakköri foglalkozásainkon. Különösen az őrült majom című kötet volt kedvencünk, hiszen a Nobel-díjas szerző ezt a művét az ifjúságnak ajánlotta. Ez az évekig tartó kapcsolat maradandó nyomot hagyott akkori diákjaink lelkében. A levelezés hozadékaként ajándékba kapott könyvek és fényképek azóta is félte őrzött kincseink. E két világhírű tudóssal való kapcsolatfelvételünk többeknek szinte képtelenségnek tűnt, hiszen először még címüket sem ismertük. Szent-Györgyi Albert1974-ben a Szolnok Megyei Biológia Versenyhez adta a nevét, dedikált fényképét a megyei biológia verseny résztvevőinek ajánlotta. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ebben az évben két megyei biológia verseny volt, az egyik a  Felszabadulás Emlékverseny, a másik az említett Szent-Györgyi Albert Megyei Biológia Verseny. Az akkori versenyzők fénymásolatban megkapták, és azóta is féltve őrzik Szent-Györgyi Albert dedikált fényképét. A biológia szakkörünk legkülönlegesebb, többek számára szinte felfoghatatlan lépése az volt, hogy a Nobel-díjas tudóst a szakkör által alapított Jermy Gusztáv-díjjal tüntettük ki. Az első díjazott Karikó Katalin jelenleg a Dept. of Neurosurgery University of Pennsylvania kutató professzora. Másodikként Szent-Györgyi Albert és Selye János voltak a díjazottak, akik „boldog örömmel” vették át a szakkörünk által alapított díjat. Majd őket követte Nagy Sándor Alex, a Debrecen Egyetem Hidrobiológia Tanszékének vezetője, dékánhelyettes és Antal Károly, a Karcagi Kutatóintézet Talajtani Laboratóriumának vezetője. Levelezésünk tudományosan feldolgozott történetét  a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Zounok című évkönyvének 24. és 25. évi számában jelentettük meg.

 

 

Ön szerint mi egy jó tanár három legfontosabb tulajdonsága?

 

Szertárrendezés közben egy megsárgult brosurára bukkantam, s benne Szent-Györgyi Albertnek, aki az Országos Köznevelési Tanács Elnökének az 1945-46-os tanévet megnyitó beszédét tartalmazta. Ezt a beszédet stencilezve kiküldtük a Nobel-díjas tudósnak, amit dedikáltan visszaküldött. Magvas gondolatait az alábbiakban idézem.  Ennél a 70 éve elmondott beszédben szereplő gondolatoknál időszerűbbet ma sem találnánk. Idézem a bevezető gondolatokat: „Egész embert akarunk nevelni. Adjuk meg a szellemnek, ami a szellemé és a testnek, ami a testé. Tanításunk ne üres adatokból álljon, hanem elégítse ki a gyermeknek természetes kíváncsiságát, tudni és érteni akarását. A lényeget tanítsuk szépen, egyszerűen és világosan, mert a lényeg mindig szép, egyszerű, világos, és gyönyörűsége a szellemnek. Tanításunk ne csak az emlékezetet terhelje, de tanítson egyben gondolkodni, megérteni. Költse fel az önálló gondolkodás, vizsgálódás és cselekvés vágyát. Tanítsuk a gyermeket a szellemi életet élvezni, a szépet, a nagyot, az érdekest meglátni és megszeretni…” Ehhez bármit is hozzáfűzni értelmetlenség lenne.

 

Ön szerint mik a legégetőbb kérdések a magyar oktatási rendszerben? Miket változtatna meg Ön a legsürgősebben?

 

A legnagyobb gondot abban látom, hogy sokat akarunk markolni, és gyakran keveset fogunk. És ezt nagyban befolyásolja az örökös változtatási kényszer. Az oktatási rendszer jellegéből fakadóan konzervatív. Vagyis lényege a stabilitás és a kiszámíthatóság. Ez nem jelenti, hogy tanításunk sarkpontjai dogmává váljanak. Az ésszerű igazodás a kor követelményeihez feltétlenül szükséges, de a mindenáron való, legtöbbször kiszámíthatatlan következményű változtatásokkal csak gátoljuk a rendszer folyamatos működését. â?¨

Mi volt eddigi tanári pályafutásának csúcspontja? Milyen mérföldkövek határozták meg azt, ahol most tart?

 

75 éves koromra a végig járt életutamon voltam beosztott tanár, osztályfőnök, munkaközösség-vezető, iskolavezető, táborvezető, szakkörvezető, szakfelügyelő, érettségi elnök (47 alkalommal). Életpályámból az a négy év esett ki, amikor az első szabadon választott Parlamentnek négy évig tagja voltam. Bár még ekkor is vezettem a szakköröket, megszerveztem az országos versenyeket (Kaán Károly, Herman Ottó versenyek), és kihagyás nélkül a Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótáborokat (immáron a 41. alkalommal). A Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesületének programjai, rendezvényei töretlenül folytatódtak. Ekkor alapítottuk meg a Juhász-Nagy Pál Emlékérmet, és tiszteletbeli elnökünk Juhász-Nagy Pál gondolatát valóra váltva a Per Naturam Emlékérmet. Rendszeres volt kapcsolatunk Balogh János akadémikussal, a nemzet ökológusával. Halált követve emlékére kialakítottuk Ecsegpusztán a hamvait őrző emlékhelyet, és minden év februárjában gondolatainak ébren tartására megrendezzük Túrkevén a Nagykunsági-Nagysárréti Tájökológiai Konferenciát. A mandátumom lejárta után 1994-ben meghívta a Mezőtúri Főiskolára, ami abban az időben a Gödöllői Egyetem főiskolai kara volt. Az itt induló Tájgazdálkodási tanszéknek lettem a vezetője. Ez a képzési forma az országban egyedülálló volt főiskolai szinten. Ezt követően, miután a főiskola betagozódott a Szolnoki Főiskolába, nyugdíjba vonulásomig itt dolgoztam. Közben 1997 decemberében a biológia tudomány kandidátusa lettem, majd 1999 július 1-ével főiskolai tanárrá neveztek ki, a Szolnoki Főiskola szenátusi döntés alapján 2011-ben professor emeritus címet adományozott.â?¨

Milyen tanáccsal látja el diákjait a jövőre nézve, hogyan engedi őket útjukra a nagy világba? Ön szerint mi a legfontosabb, amit egy diáknak el kell sajátítania az iskolában?

 

Mint nagyapának ez családilag is fontos kérdés számomra. Szerencsére unokáim is jól tanulnak, szorgalmasak, a világra nyitott, érdeklődő emberek. Lényegesnek tartom, hogy felelős döntésé a sorsát illetően mindenki saját maga hozza meg. Így voltam ezzel én magam és gyermekeim is. Unokáimtól is ezt várom el. Szerencsére az ún. divatos, jól kereső szakmák iránt nem vágyódnak. Sokkal inkább az őszinte vonzódás, érdeklődés, ami motiválja őket. Lehet, hogy lesz közülük, aki nagyapjuk hivatását fogja folytatni. Egy bizonyos, hogy a jövőben csak az az ember boldogulhat, aki nyelveket beszél és ért az informatikai rendszerek kezeléséhez. Ezt az állításomat általános értelemben is fontosnak tartom, de mindezek mellett saját nemzeti értékeink megismerését és megtartását legalább ennyire lényegesnek tekintem.

 

 

K.R.

Kommentek