“A barkácstündérek egyszerűen annak születnek, és nem bírnak leállni” – Interjú Leicht Andreával

Mindig is barkácsolt. Volt, amikor a szükség vitte rá, és volt, amikor a gyerekeinek szeretett volna örömet okozni. Mára már a barkácsolás számára egyfajta életstílus, és a négy gyerek, a munka mellett egy különleges önkifejezési eszköz is egyben. Mit ad számára ez a hobbi? Mit szólt a kisfia, amikor egy egész hajót barkácsolt számára ágy gyanánt galériának a falra? Mit tanácsol a kezdő barkácsolók számára? Leicht Andreával beszélgettünk.

 

Gyerekkorodban is szívesen barkácsoltál vagy felnőttként találtál rá a Do It Yourself-re?

Mindig is imádtam barkácsolni. Apukám körül sertepertéltem, amikor csak tehettem, ő mindig barkácsolt valamit. Emlékszem, amikor először elcsentem a kalapácsot, hogy saját indián sátrat készítsek. Szerencsére csak egy körmöm bánta. Azt gondolom, hogy a barkácsolás iránti szeretet valami olyasmi, mint a Csingiling-ben. A barkácstündérek egyszerűen annak születnek, és nem bírnak leállni. Persze megesett az is, hogy muszáj volt barkácsolnom. Tizenegy voltam, amikor imádott apukám meghalt infarktusban. Egy teljes gazdaságot hagyott hátra, mondhatni egy komplett „farmot”, bevetett földekkel, méhessel, szőlővel, borospincével, állatokkal. Akkor muszáj volt összeszedni magukat anyukámmal. Tetőt ácsoltunk a szivattyúházra, fészerekre, javítottuk a gazdasági épületeket, ha kellett falat húztunk. Tizenegy évesen szereltem traktort először életemben, gondoskodni kellett az állatokról, a méhekről, bort kellett készíteni, a termés nem mehetett tönkre. Ez egy olyan időszak volt, amikor meg kellett oldani a problémákat és azért barkácsolt az ember. Amikor az öröm, a szépség kedvéért teszi ugyanezt, az azért más.

Mit ad neked ez a hobbi? Miért csinálod?

Azt gondolom, hogy ez egy egyfajta életforma. Szeretem olyan dolgokkal körülvenni magam melyek összehangoltak és egyediek. Mert amivel körbeveszem magam az „én vagyok”. Én az a fajta hibbant nőszemély vagyok, aki valahogy mindent kicsit átalakít. Mindegy, hogy varrni, sütni kell, vagy szögelni, festeni. Persze a mostani életemben is előfordul, hogy belebonyolódok olyan helyzetbe, amikor muszáj valamit megoldani, és azért barkácsolok, de akkor már miért ne legyen szép az, amit csinálok. Mikor Napsugár kicsi volt, olyan egyéves forma szükségünk lett volna új bútorokra, de nem tudtuk ezt anyagilag vállalni. Anyósomék egy lapszabászatból hozták el a hulladékokat fűtőanyagnak. Akkor jutott eszembe, hogy milyen kár ezeket eltüzelni. Készítettem neki egy egyedi „házikó” asztalt lekerekített sarkokkal persze, hozzá egy fa alakú székkel, amelyet később megfordítva is lehetett használni. Úgy persze direkt kicsit alacsonyabb volt az ülőlap, hiszen mindig magasabb lesz a lányom. Az asztal után úgy döntöttem akkor már miért ne csináljak egy szekrényt is, persze szintén ház formájút. Aztán ott van a hold lámpa is. Emlékszem, emiatt a lámpa miatt tanultam meg áramot szerelni. Napsugár nem szeretett sötétben elaludni, ezért kitaláltam ezt a hold lámpát. Szereztem egy kerek, átlátszó nyalókás dobozt, arra üvegfestékkel festettem körbe egy akváriumot. A tetejére kartonból készítettem egy forgót, amely mozgásba lendült a felszálló meleg levegő hatáséra. Napsugár imádta, mert az egész színes akvárium forgott körbe a szoba falait finoman megvilágítva.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb és miért?

Ez nehéz kérdés. Igazából mindig valaki másnak barkácsolok, leginkább a gyerekeimnek. Legyen az patchwork takaró, falfestmény, bútor, torta, bármi. Egy munka értékét mindig az adja meg mennyire örül neki az, aki kapja, látom a szemükben, és ez mindent megér.

Hogyan van időd négy gyerek és a munka mellett bútorokat barkácsolni?

Azt gondolom, hogy ami az embernek fontos arra mindig szakít időt. Persze ez azt jelenti, hogy mástól kell elvenni, hiszen a nap mindenkinek csak 24 órából áll. Én nem élek kifejezetten harsány társasági életet. Nem igazán megyünk vendégségbe, színházba, vagy szórakozni. De ha kevesebbet is alszom, ami nagyon fontos arra megpróbálok időt szakítani. Születésnap nem lehet torta nélkül. Na és persze nem veszünk tortát. Mind a négy gyerekem egy kis egyedi csoda, még ha néha az őrületbe tudnak is kergetni. Úgy gondolom, hogy mindegyiknek jár a csoda, a tudat, hogy egyediek, így nem kérdés, hogy megérdemlik az egyedi tortát, az egyedi ágyat, hiszen belőlük is csak egy van! Amikor befejeztem egy-egy falfestményt a gyerekeimnek, sosem felejtem el az arcukat. Lehet, hogy ők már elfelejtették az örömüket, de az érzés mégis valahogy velük marad. Valahol mélyen ott ül bennük a tudat, hogy ők különlegesek. Nekik olyan valamijük van, ami senki másnak sincs. Azt gondolom, hogy ezzel egy olyan „alapot” lehet építeni, vagy elkezdeni építeni a gyerekben, ami később sok mindentől megvédi majd őket. Az érzéseink lenyomata mindig velünk marad.

Mesélj Tomi hajós ágyának, vagy inkább szobájának megalkotásáról! Meddig tartott, hogyan találtad ki, miért készítetted?

A hajós ágy ötlete gyakorlatilag egy kényszerű helyzetből született. Tomi kedvenc színe a kék. Sok-sok kékkel szerettem volna körülvenni így tengerészes szobát álmodtam meg neki. Eredetileg egy igazi hajót szerettem volna átalakítani neki ággyá, de a szobája annyira kicsi, hogy semmi nem fért be csak egy matrac. De ez így nem volt jó. Szóval egyértelmű volt, hogy galéria ágyat kell neki barkácsolni. Egyébként is, annyira fiú, egy boltban vásárolt ágy fél évig sem tartana ki nála. A keretet a férjem számolta ki és rakta össze. Az én feladatom a hajós előlap megálmodása és elkészítése volt, és persze a falfestés. Persze tudom, hogy nem tart örökké a hajós álom, de az ágy előlapja úgy lett felrakva, hogy fel és levehető, tehát idővel majd az aktuális kedvencet lehet a helyére pakolni. Tőle függ, mit szeretne.

Ha DIY, akkor melyik a kedvenc stílusod?

Azt hiszem egyértelműen a shabby chic, és némileg a French country. Talán tényleg öregszem, így a fehér abszolút kezd elsőbbséget élvezni nálam. Persze nem a „kórház” fehérre gondolok, hanem inkább az antik változata. Pamut csipkével, fából készült dolgokkal, natúr barna árnyalatokkal.

Mit érzel, amikor barkácsolsz?

Szeretem a fenyőfa illatát miközben fűrészelek. Szeretem látni, ahogyan összeáll egy patchwork takaró. Azt hiszem a barkácsolásban az elkészítés folyamata legalább akkora öröm, mint a kész „mű” látványa. Amúgy is mindig tele van a fejem ötletekkel, igazából lassan már a húsvéti dekoráción agyalok.

Mit tanácsolnál egy kezdőnek, hogyan fogjon neki, mit csináljon, mivel kezdjen?

Kezdő barkácsolónak azt tudnám mondani, hogy dobjon el minden mást és kezdjen el barkácsolni. Azt az örömet mindenkinek meg kell tapasztalnia, amikor ránéz a munkájára és érzi, hogy ezt senki nem fogja ugyanúgy elkészíteni, mint ő. Tényleg nem az a lényeg hogy Leonardo da Vinci szintű falfestményt készítsünk! Viszont egy dolog fontos. Soha ne akarjunk azonnal hatalmasat alkotni mert abból csak kudarc lesz. Kis, egyszerű barkácsolással kezdjünk. Lehet az akár papír hópelyhek kivágása is. Tényleg bármi. De ha valami szép, akármilyen egyszerű elkészíteni, motiválni fog más dolgok barkácsolására is.

Képek: Leicht Andrea

Ha te is szívesen barkácsolsz, itt egy neked való pályázat!

http://alkotoenergia.hu

Kommentek