“A rock and roll bébi, nem egy tánc” – interjú Columboval, a Brains frontemberével

Kéri András, közismertebb nevén MC Columbo, a hazai frontemberek ritkasága: szimpatikus, energikus, őszinte, és ugyanakkor két lábbal a földön áll â?? hacsak nem ugrál éppen vadul, fehér törülközőt lengetve több ezer ember előtt valamelyik fesztivál nagyszínpadján. Mini-interjúnkból kiderül, tervezi-e Columbo a családalapítást és, hogy szerinte mikortól ciki a rock and roll élet.

 

Egy pár évvel ezelőtti interjúban azt nyilatkoztad, hogy szabadidődben leginkább a természetben szeretsz lenni. Végre itt az igazi tavasz, merre kirándultál idén?

Idén még februárban teljesítettem egy rövidebb kék-túra szakaszt, illetve már voltam a Hortobágyon is. Oda egyébként elég gyakran járok, ismerem a nemzeti park munkatársait és gyakran vendégül látnak.

Milyen gyakran látogatsz vissza szülővárosodba, Monorra? Melyik áll hozzád közelebb, a vidéki zen vagy a nagyvárosi pörgés?  

Többnyire heti rendszerességgel járok haza, persze a nyári koncertszezonban van, hogy ritkábban sikerül. Nagyon jól kiegészíti nálam a két város egymást. A nagy hajtások között jó hazamenni kikapcsolódni, aztán néhány nap után jó újra visszajönni a pörgésbe.

A Brains frontembere és az Irie Maffia oszlopos tagja vagy, mondhatjuk, hogy a hazai zenekarok által legtöbb és legnagyobb tömeget megmozgatók közé tartozol. Rengeteg emberhez jut el a zenéd, a hangod és a szövegeid. Milyen érzés ekkora hatással lenni másokra? Azon kívül, hogy biztosan nagyon élvezed a munkád, van egyfajta magasztos cél ebben az egészben, amit szeretnél elérni?

Főleg az utóbbi időben még jobban figyelek rá, hogy mit mondok és miről szóljanak a szövegeim. A Brains és az Irie Maffia is elég könnyed hangvételű bulis zenekar de azzal, hogy ilyen sok emberhez eljut akaratlanul is hatással vagyunk a fiatalokra és ez nagy felelősség. Egyébként igyekszem teljesen külön kezelni a koncertezést a magánéletemtől és figyelek rá, hogy amennyire lehet ez a siker a személyiségemet lehetőleg ne befolyásolja.  

Van olyan mottód, amire újra meg újra emlékezteted magad?

A rock and roll bébi, nem egy tánc.

Mick Jagger 70 évesen is kiáll a színpadra és ugyanúgy megőrül érte a közönség. Te mit gondolsz, meddig leszel nagyszínpados zenész? Az Irie és a Brains zenei stílusán belül szerinted belefér az, ha valaki öreg rókaként is rappel? Vannak terveid azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a jövőben?

Nem tudom mi lesz, de valószínűleg ahogy mi változunk úgy a zenénk is változni fog. Elképzelhető, hogy színpadon leszek csak más műsorral, kicsit más korosztálynak.

Mennyire fontos neked a család? Szeretnél saját családot? Ha igen, akkor szerinted mik egy jó apa ismérvei?

Fontos a család, én is abban nőttem fel így ilyen téren jó példát kaptam. Szeretnék családot viszonylag rövid időn belül, és azon leszek, hogy össze tudjam egyeztetni a munkámmal. Egy jó apa mindenképp tud időt szakítani a családjára, türelmes és lehetőleg képben legyen a világgal, hogy ezáltal megértse a gyerekét.

Mit üzensz a városi nőknek?  

Mozduljanak ki sokat a természetbe és maradjanak ilyen gyönyörűek.

K.R.  

Kommentek